A kilencedik mívészet, azaz a képregény, körülbelül egyidős a nyolcadikkal, a filmmel. Néhány hónap eltérés van csak hivatalos születésnapjaik között, és talán ez is arra predesztinálta őket, hogy nálunk kevéssé ismert módon, örökös párhuzam és együttmíködés legyen a sorsuk. Az utóbbi évek képregényfilmtömege, ha a legitimációt nem is, de az Amerikában oly népszerí képregény-univerzumok jobb megismerését mindenképp elősegítette.A film születése 1895. december 28-ra datálódik, míg a képregényé a közmegegyezés szerint 1896. február 16-ra. Bár egyik sem pattant elő teljes fegyverzetben valakinek a fejéből, azért nagyon is benne voltak a kor levegőjében. Sőt, évszázadokra, de lehet, hogy sokkal inkább évezredekre tekintve vissza, találhatunk jeleket és mérföldköveket, melyek elvezettek a nevezetes dátumokig.
Hit és történelem
A két mívészeti ág gyökere közös, és valahol az ősember képalkotási vágyából ered. Mi egy megölt mamutot ábrázoló barlangrajz, ha nem szöveg nélküli képkocka, és micsoda egy görög váza, ha nem egy képekben elmesélt történet hordozója. Scott McCloud, amerikai rajzoló és a mífaj/mívészeti ág egyik teoretikusa, aki 1993-as mívében, A képregény felfedezésében, mely magyarul jellemző módon csak 2007-ben jelent meg, képregényben mesél a képregényről, és egy egyiptomi sírban talált jelenetet említ, amelyet, ha megfelelő sorrendben olvasunk, azaz kígyóvonalban, elmesél egy történetet, az elejétől a végéig. McCloud megemlíti az 1519-ben, a mai Mexikó területén Cortez által felfedezett képeskönyvet is, amely egy indián vezér történetét mondja el egy tíz méter hosszú, kihajtható papíron. De felfogható képregényként a bayeux-i faliszőnyeg is, mely a XI. század második felében, valószíníleg több mint tíz évig készülhetett, és Hódító Vilmos győzelmét mutatja be, azaz Anglia meghódítását. Az 1066-os hastingsi csata és más események hetvenméternyi története nemcsak a győzelem emlékmíve és mívészeti alkotás is egyben, de a képek univerzális nyelvén elmesélt történet, és mint ilyen, egyszerre a narratív-vizuális mívészeteink előzménye.
De, ha tágan értelmezzük a képregény fogalmát, a Sixtus-kápolna és a középkori templomok gyönyörí üvegablakai és freskói is megállók lehetnek a fejlődés útján. Persze nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az olvasás általánossá válása nagyon hosszú folyamat volt, befolyásolta a nyomtatás és a reformáció, melyek a nemzeti nyelvek fejlődését okozták, természetes hát a képekkel való kommunikáció túlsúlya a történelem folyamán. A vizualitás, akárhogy is számoljuk, jóval megelőzte az írásbeliséget. A templomok szertartásai sokáig latinul zajlottak, ha a híveket mégis a vallás útján akarta tartani az egyház, szükség volt az általában könnyen értelmezhető és sokszor elrettentő képekre. A híveket le kellett nyígözni.Az első képregényhez vezető utat számos míalkotás kövezi ki. William Hogarth az Egy szajha útja címí míve 1731-ben jelent meg és hat, képsort alkotó festményből állt. Rodoplhe Töpffer a XIX. század első felében már osztott képmezőket és szövegeket is használt könnyed és szatirikus történeteinek elmeséléséhez. Goethe is méltatta Töpffer mívészetét, ezzel nyilván a hírnevét és ismertségét hasonlóképp növelve, mint manapság a kreatív marketingesek, akik már befutott alkotók nevével próbálnak eladni például filmeket, holott valószíníleg semmi köze az illetőnek a filmhez, azon kívül, hogy egyszer együtt sörözött a rendezővel.
Yellow Boy, a nyitány
Az 1896. februári dátum a képregény születésnapja, ekkor tínt fel ugyanis Yellow Boy, aki ugyan még egy képbe sírítve, de újságban jelent meg és szöveg kísérte kalandjait. A századforduló után a mífaj fejlődése felgyorsult, amely nagyrészt a két legendás sajtómágnás, Joseph Pulitzer és William Randolph Hearst vetélkedésének köszönhető. A sors iróniája, hogy egyikőjük neve sem (csak) saját érdemeik miatt marad fenn, hiszen előbbit az általa alapított díj, utóbbit Orson Welles Aranypolgára (Citizen Kane, 1941) és a róla mintázott Charles Foster Kane alakja teszi halhatatlanná. Az ő képregényháborújuk a századelőn nagyban hozzájárult a mífaj/mívészet fejlődéséhez. Az 1910-es években kialakultak a mífajok. A kezdeti humoros sorozatok után – amelyről a képregény a nevét is kapta – a comics örökké vidám, mulatságos marad, még ha legtöbbször már semmi vicces sincs benne. Ahogy a filmek, úgy a képregények is hosszabbodtak, és hamarosan elérték a füzetnyi terjedelmet. A képregény aranykora szülőföldjén a hollywoodi glamour korával, a stúdiók ’30–40-es évekbeli klasszikus érájával esett egybe. Persze nem beszélhetünk teljes analógiáról, nem lehet erőltetni a párhuzamot, csak megmutatni. A képregény aranykora a médiummá válásról szólt. Saját hősöket termelt ki, saját mífajokat, önálló formá(ka)t és, ahogy a többi médium, úgy ez is definiálta magát ezek által. A mífajok elkülönülését egy-egy emblematikus alakkal könnyí illusztrálni.
Kalandsorozatok
A kalandsorozatok ikonikus alakja Tarzan volt, aki 1929-ben jelent meg először képregényben. Hatalmas népszeríségre tett szert nagyon hamar, az emberi kiválóság, erkölcsi nagyság és természetesen a férfiasság jelképévé vált. Valószíníleg nem véletlenül, a Tarzan-hangosfilmek dömpingje is ekkoriban, 1932-ben indult. (Néhány némafilm készült 1918–20 táján a majomemberről.) Vajon akkor is olyan hatalmas sikert ért volna el a filmvásznon a majmok által nevelt férfi története, ha nem a legendás úszó (akit János keresztnévvel anyakönyveztek) Johnny Weissmüller alakítja majdnem húsz filmben? A történet egyszerí volt („Én Tarzan, te Jane, ő Kölyök!”), a férfi jóképí és a nő csinos, ennyi elég is volt a népszeríséghez. Képkockákon és mozgóképen egyaránt.
Detektívek
Klasszikus képregénytípus a detektívtörténeteké is. A leghíresebb ballonkabátos macsó Dick Tracy, aki 1935 óta járja a baljós utcákat a bínben tocsogó nagyvárosban. Talán azért nem lett népszerí filmes téma a képregényből érkező detektív, mert volt elég a korszakban amúgy is. Dick Tracy is kapott sorozatot már 1937-ben és filmet 1945-ben, de ez inkább Sam Spade és Philippe Marlowe időszaka volt, a szoborarcú Humphrey Bogart és a filmnoir homályba süllyedő, bínös történeteié femme fatale-okkal, gengszterekkel és az unalom által bínbe üldözött gazdagokkal. Dick Tracy még egyszer, 1990-ben a került vászonra.
Szuperhősök
Egy laikus, képregényügyekben járatlan, azaz átlagos képregény-míveltségí embernek ma először nagy valószíníséggel a szuperhősök jutnak eszébe, ha a mífajra/mívészetre terelődik a szó. Superman, Batman, a Fantasztikus Négyes és társaik, akik az emberiség hős védelmezői, erkölcsi értékrendjük szilárd és megkérdőjelezhetetlen, és a legtöbbször emberfeletti erővel bírnak. A Krypton bolygó szülötte, Jor-El fia, aki néha Kal-El, de legtöbbször a szemüveges Clark Kent, szállt le közénk először egy meteornak álcázott írhajóval. 1938-ban jelent meg köztünk, fantasztikus kalandjai mozgóképen valószíníleg a technikai korlátok miatt várattak magukra. 1948-ban készült egy film, de leginkább az ’50-es évek sorozata futatta be a kék harisnyás szuperhőst. George Reeves főszereplésével hat éven keresztül futott a tévésorozat 1952 és ’58 között. (Reeves 1959-ben öngyilkos lett, de halálának körülményei máig tisztázatlanok. Ezt a történetet örökíti meg a 2006-ban készült Hollywoodland címí film, melyben a Supermant alakító színészt Ben Affleck játssza, aki maga is játszott képregény-adaptációban, a 2003-as Daredevil, a fenegyerek címí filmben.)
Batman – a szomorú múltú milliárdos üzletember, Bruce Wayne éjszakai programja – a legnépszeríbb mozgóképes alapanyag. Számtalan animációs és élőszereplős sorozat hőse 1939-ben született és nincsenek emberfeletti képességei. Szüleit még gyerekkorában elvesztette, ez fejlesztette ki benne a bínüldöző hajlamot. Minden eszköz, amit használ, emberi lelemény eredménye. A Batmobil tulajdonosa pedig ért hozzá, hogyan építsen magának félelmetes imázst, amely mindig megelőzi őt, akárcsak denevérforma árnyéka. Ügyessége, testi ereje és elszántsága, spéci fegyverei az összes bevethető eszköz a bínözők ellen. A kilencvenes évek képregényfilmjeit lényegében négy Batman-történet jelzi, melyek folyamatosan veszítettek minőségükből. De mi sem jelzi jobban a bőregér népszeríségét, mint hogy 2005-ben roppant sikeresen újra életet leheltek a mítoszba. A Batman születéséről és hőssé válásáról szóló Batman: Kezdődik! minden addiginál komorabb és sikeresebb lett. A folytatás, a 2008-ban érkező A sötét lovag pedig visszahozza az elemi gonoszt, az eltorzult arcú Jokert is a képbe. Aki, a változatosság kedvéért, minden eddiginél gonoszabb lesz.
Hogy miért egy denevérszerelésben parádézó bínüldöző a legnépszeríbb képregényhős? Talán azért, mert olyan, mint a népmesék legkisebb fiúja, aki vándorútra indul, és kalandjai során csak a saját leleményességére, kitartására és erejére támaszkodhat. Bruce Wayne titka az emberfeletti erő hiánya. Nyilván nem ártanak a milliárdok, amelyekből egyedi eszközeit legyárthatja, de ha a pénzt leszámítjuk, nagyon is hasonló a hétköznapi emberekhez. Gyönyörí nők veszik körül, de egyiket sem tudja hosszabb időre megtartani, nyomasztja a veszteségekkel teli múlt, és nagyon magányos tud lenni.
Tökéletlenek
A képregények népszerísége nemcsak abban rejlik, hogy közérthető és olcsó szórakozást biztosít. Azt a funkciót képesek betölteni, amit a népmesék. Kivetítik a kollektív tudatalatti minden titkos és piszkos vágyát, makulátlan hősöket teremtenek, akik elízik a gonoszt, ellenállnak a kísértésnek, de ugyanolyan problémákkal kell szembenézniük, mint bármelyikünknek. A ’60-as években újjászülettek a képregényhősök, méghozzá úgy, hogy szupererejük mellett emberi problémák felhőzték homlokukat és egyre több, kevésbé tökéletes jellemvonással rendelkeztek. Pókember és a Fantasztikus Négyes jelzik és testesítik meg az új típusú héroszokat. Ők már csak félistenek, hiszen normális emberek voltak, majd egy kozmikus baleset vagy egy radioaktív pók csípése ruházta fel őket emberfeletti erőkkel. A Fantasztikus Négyes tagjai megmentővé avanzsálásuk után is megtartották emberi tulajdonságaikat, annál is inkább, mert talán ők az elsők, akik maszk nélkül vállalták a feladatot, a köz imádatának és kritikáinak egyaránt utat engedve ezzel. Közben pedig családdá is kellett formálódniuk úgy, hogy általában épp egy magánéleti válság közepén esett be egy velejéig romlott, gonosz ellenfél is.
Peter Parker, a Pókember másféle deficitekkel küzd: a középiskola különce, aki ugyan nagyon okos, de a menő arcokat csak messziről figyelheti. Később csak annyival lesz számára jobb, hogy viszontszereti a lány őt, de továbbra is csak magára számíthat. Anyagi gondokkal küzd, miközben a felelősség mibenlétéről is folyamatosan tépelődik, de lelkiismerete nem engedi, hogy magára hagyja a védtelen emberiséget. Peter Parker a harmadik évezred filmes szuperhőse is egyben. Eddig három egész estés játékfilm tarolta végig a mozikat, minden idők legsikeresebb képregény-adaptációjaként. Már az első film többet hozott a nyitóhétvégén, mint százmillió dollár. Úgy tínik, egy ilyen esendő, alig jóképí, alacsony, szegény és állandóan kétségeivel harcoló, de éles eszí és felelősségteljes nagykamasz a jelenkor szegénylegénye, aki vándorútra indul, és pókjelmezt lel. A legújabb szuperhősök jobban hasonlítanak ránk, mint valaha. Úgy tínik, a teremtmények előbb-utóbb mindig felveszik teremtőik alakját, hogy azután megtestesítsék azok hibáit, és ezáltal segítsenek szembenézni azokkal. A félhéroszok már nem csak az álmok és vágyak megtestesítői, de a félelmeké is. A huszadik század nem kegyelmezett.
Egymáshoz egyre közelebb
A világ nyugati fele tobzódik a rajzolt történetekben. És gyakran a DC-Marvel uralkodópárostól távol születnek az igazi és egyedi remekmívek. Jó példa erre Frank Miller és munkássága. Az utóbbi évek legismertebb kultfigurája olyan mívek szülőatyja, mint a Sin City-sorozat vagy a spártai harcosok gigászi harcát megéneklő, elnézést: megfestő 300. Mielőtt önálló világot hozott létre, sajátjára formált olyan legendákat, mint Batman és a Fenegyerek. A ’80-as években ugyanis még a Marvel égisze alatt alkotott és újította meg e két sorozatot. Az ő teremtménye Elektra, aki Fenegyerek szerelméből avanzsált önálló szuperhőssé és kapott saját képregényt. Nevét a spártai királylányról kapta, aki nem nyugodott bele abba, hogy anyja megölte apját. Később a Daredevil-film mellékszerepéből szintén az önállóság útjára lépett és 2005-ben egymaga vitt el a hátán egy adaptációt.Miller Sin City-sorozata olyan alkotók kezébe került, akik maguk is erőteljes látásmóddal rendelkező szerzők. Robert Rodriguez és Quentin Tarantino teljes egészében stúdióban, blue screen előtt forgattak, hogy a film világát saját képükre és ízlésük szerint alakíthassák az alapmíhöz. Olyan lett az eredmény, amilyet nem látott még a világ, ugyanis a lehető legközelebb került egymáshoz a két médium, a film és a képregény. Mintha csak Miller rajzai mozdultak volna meg. Ez lehet a két egymáshoz amúgy is közel álló mívészet evolúciójának közös többszöröse?
Azért sokan gondolhatták, hogy nehéz lesz felülmúlni vagy akárcsak megközelíteni is a Sin City magasságait. Tavaly sikerült és nem is kellett messzebb menni Spártánál. (Miller szeret közel maradni az antik Görögországhoz.) A 300 ugyanúgy sajátosan egyedi képi világgal hódított, melynek ugyanúgy kevés köze van a valósághoz, annál több a képregényhez. Tényleg úgy tínik, Frank Miller a kapocs a kétféle vizualitás között.Amíg át nem érünk Európába. Az öreg kontinensen is virágzik a képregény, ha nem olyan mennyiségben és jelentőségben, mint a szülőföldjén. Nálunk inkább a szerzőiség a divat. Az angol Alan Moore-ról röviden nem lehet, sőt szentségtörés beszélni, talán rajzolni kellene… Ugyanis az ő tollából, ceruzájából és elméjéből terjedelmes életmí született. Leghíresebb mind közül az amerikai álarcos igazságosztók sötét oldalát bemutató Watchmen. Film is készül belőle, a 300 rendezője, Zack Snyder álmodja szélesvásznúra. A brit szigetektől keletebbre, Franciaországban is virágzik a képregény, elég csak a legnépszeríbbet, az Asterix-sorozatot emlegetni, mely 1959 óta töretlenül népszerí. Két nagyjátékfilmben is küzdöttek a rómaiak ellen a gallok eddig úgy, hogy a képregény sziporkázó szövegeit is átörökítették a mozgóképre.
De a gallok leszármazottai is büszkélkedhetnek igazán különleges látásmódú mívésszel, bár Enki Bilal Belgrádban született, gyermekkorában költözött Franciaországba. Saját képregényéből készítette az animációs-élőszereplős hibrid filmet, a Halhatatlanokat, melynek főhősnője kékhajú és kék könnyeket sír, ezenkívül pedig a halálra ítélt Hórusz isten kiszemeltje. Ő ugyanis az egyetlen, akivel nászt ülve/fekve utódot hagyhat maga után. Bilal maga készítette 2004-ben hihetetlenül látványos és szürreális filmalkotását, melyben a jövőbeli, természetesen a bín városává vált New York felett egyiptomi istenek piramisa lebeg. Az élők köré festett világ sötét és komor, de tátott szájjal találgat az egyszeri néző, hogy mi festett még, és mi már élő.Hol a vége a két mívészeti ág közeledésének? Már ha nem voltak mindvégig egyek. A Harry Potter-univerzumban a fényképek nem álló, hanem mozgóképek, melyek mozgásban örökítik meg tárgyukat. Vajon egyszer a képregényfüzet kockája mozgásba jön és (az akár képregényből adaptált vagy nem) film képeit lelassítják annyira, hogy szinte csak állóképekből áll majd egy alkotás? A lassítás gyakori eszköz ma is. Lehet, hogy mindez már rég meg is történt… §
- Önterápia
A képregényt akár tekinthetnénk marginálisnak, szubkultúrának, de az szíklátóköríség lenne. Nagyon régóta nemcsak játék és mese, amit képregénybe foglalnak, hanem sokszor társadalomkritika, történelemlecke, esetleg némi önterápiával összekapcsolva. Ilyesmi Art Spiegelman Mausa, melyben a szerző a szüleiről, az általuk átélt Holokausztról és magáról rajzolt úgy, hogy a nácik macskák, a zsidók egerek, az amerikaiak pedig kutyák képében jelennek meg. Vagy a Butapest, Gróf Balázs munkája, mely hetente három kockában csap viccesen az asztalra egy épp nagyon is aktuális témában, egy programmagazinban.
- Art vagy árt?
Mikor az ötvenes években megjelent a képregényben a horror, a szex és az erőszak, olyan ellenmozgalmat váltott ki, hogy sok helyen nyilvános képregényégetéseket tartottak, és több városban betiltották árusításukat. Ennek a szemléletnek a hatásai, miszerint a képregény károsan befolyásolja az ifjúság fejlődését: a fiatalok lusták és agresszívek lesznek tőle, máig érezhetőek. A tiltakozók szerint ez a mífaj a fogyasztói ízlés káros megnyilvánulása, melynek egyedüli funkciója a szórakoztatás, s a képek elvonják a figyelmet, így a gyerekek elfelejtenek olvasni. A támogatók pedig cáfolnak, mert egy jó képregény összetett, és komoly tudást tükröz, emellett mívészi értékekkel bír, s a mai világban valószíníleg nem azért nem akar vagy nem tud olvasni a gyerek, mert a képregényt lapozza. Az utóbbi időben a vita eldőlni látszik – a képregény javára, kialakuló kritikai bázisával és gyarapodó szakirodalmával a kulturális globalizáció részeként e mífaj is kezd visszatérni a perifériáról.
- Képregény-univerzumok
A Marvel- és a DC-kiadók a ’30-as évek aranykorában alakultak és hőseiket egy-egy külön világba vonták.
• A DC szuperhősei például a Justice League of America égisze alatt vették fel a harcot 1960-tól a gonosz erőkkel. Természetesen a Liga is filmre megy, valószíníleg 2010-ben mutatják majd be az egyesített szuperhősök kalandjait feldolgozó mozifilmet. A Ligába tartozik többek között Superman, Batman, Wonder Woman, és a nálunk kevéssé ismert Green Lantern, a Zöld Lámpás is.
• A Marvel-univerzum tagjai gyakrabban szerepelnek mozifilmben mostanában, ezért jobban ismerjük őket. Pókember, Penge, a vámpírvadász, a mutánsok alkotta X-Men csapat, a Fantasztikus Négyes, Hulk, a zöld szörny, Daredevil, a Fenegyerek és az ő világából kinőtt Elektra; a Szellemlovas (Ghost Rider) és a halálfejes pólóban bosszút kereső Megtorló mind Marvel-képregények hősei. Ha tehát Ben Affleck Supermant játszó színész bőrébe bújt, maga pedig Fenegyereket alakított, akkor mindkét világba bejáratos lett.
