A rovartan mûvelői meglehetősen sokat írtak már a lepkékről, így viszonylag jól ismerjük őket. Kevésbé ismerjük azonban a lepkékkel kapcsolatos babonákat, meséket és hiedelmeket, mert ezekkel a tudományág csak mellékesen foglalkozik.Foltos bûnök
Különösen sok hiedelem fûződik a lepkékhez a selyemhernyó-tenyésztéssel foglalkozó népek körében. Az egyetlen lepke petéiből kikelő több száz hernyó valóban megdöbbentő látványt nyújt. Megdöbbentő az is, hogy a hernyó naponta rengeteg eperfalevelet fogyaszt, és szinte percről percre nagyobb lesz – egy hernyó súlya három hét alatt a tízszeresére nő.
Kínában és Japánban a lepkét a termékenység szimbólumának tekintik ma is: vázákon, ruhákon láthatók a jókívánságot kifejező lepkeábrázolások. A menyasszonynak a japán házassági szertartásban részt vevő barátnőit
pillangóknak nevezik. Ruhájuk elejére lepkéket hímeznek vagy szőnek, a ruha hátára pedig kis lekerekített szárnyakat varrnak. Lefoglalják, szórakoztatják a vendégeket, kellemessé, vidámmá teszik az esküvői hangulatot, s egész megjelenésükkel azt sugallják, hogy a házaspár egyetértésben fog élni, és sok gyermeke lesz. A kínai és japán népi játékokban a lepke már évezredek óta a boldogság hírnökeként szerepel. Puccini Pillangókisasszonya – Madame Butterfly sem volt véletlen névválasztás.
Vannak azonban félelmet keltő lepkebabonák is, melyek a lepkék fiziológiájával kapcsolatos ismeretek hiányából fakadtak. Köztudott, hogy a kis borjút a tehén elli, a kis kígyó tojásból kel ki, de senki sem látta saját szemével, hogyan jön világra a pillangó. Kétszáz évvel ezelőtt a tudományos irodalomban még komoly vita folyt arról, hogy a bolhát valóban a juh gyapja termeli-e. Hát akkor honnan tudhatta volna a bibliai idők pásztora, miféle szárnyas lények röpködnek a szabadban gyújtott tûz körül? Valaha Angliában azt tartották, hogy a holtak lelke éjszaka a levegőben szálldos, és keresi a fényt. A fényhez vonzódó éjszakai lepkéket angolul soulnak, léleknek nevezik. Írországban a fehér lepke az Édenbe szálló lelket testesítette meg. A szárnyakon levő foltok azt jelentették, hogy a léleknek még egy ideig a földön kell maradni, s át kell esnie a megtisztulás folyamatán.
A foltok száma azt mutatta, hogy hány súlyos bûn terheli a lelket.
A régi görögök a halált kihunyó fáklyával és egy koszorúval ábrázolták. A koszorún lepke ült, a testet elhagyni készülő lélek jelképe. Németországban az a hiedelem járta, hogy a lélek lepke formájában száll le az égből
a Földre, s amikor befejezte földi útját, ugyancsak lepke képében tér vissza honába. Ezért a németek nem azt mondják, hogy „amikor még nem éltem”, hanem azt, hogy „amikor még lepkeként repültem” (Ich flog noch mit den Schmetterlingen).A jakutok egyik babonája szerint tilos megfogni a lepkét; ha valaki mégis megfogja és elereszti, akkor az elszálló lepke magával viheti az illető lelkét is.A precíz rovarkutatók, akik teljes lepkemondákat is szeretnek feljegyezni, tudnak olyan legendát is, amely a Csukcs-földről származik, ahol pedig alig néhány lepke él csupán.
A legenda szerint Szana, a népregék óriása, hóból gyúrta össze az első csukcs férfit és az első csukcs nőt. Megtanította őket vadászni és ruhát varrni. Csapak, a rossz szellem megölte Szanát, akinek gondolatai lepke formájában elrepültek a halott testből. Ezért, ha valaki megfog egy lepkét, akkor szét kell dörzsölnie a homlokán, s közben azt kell mondania: Szana, adj fényt (vagyis értelmet). Ez a régi csukcs legenda meglepő módon megegyezik az egyik ógörög szarkofágontalált féldombormûvel: Pallasz Athéné istennő a lepke alakjában ábrázolt lelket belehelyezi a Prométheusz által vízből és földből összegyúrt első ember fejébe. Bízzuk a néprajzkutatókra és a régészekre annak kiderítését, hogyan keletkezhetett két ilyen egymáshoz nagyon hasonlító mítosz egymástól ily távol élő nép körében.
Sok európai országban egymáshoz nagyon közel álló fogalom a lepke és a boszorkány. A vesca szlovén szó egyaránt jelent pillangót és boszorkányt is. Romániában az egyik lepkefajtát kis boszorkánynak nevezik. A szerbek az alkonyatkor megjelenő lepkéket igyekeztek megfogni és megégetni: a lepke ugyanis a szendergő boszorkány lelke, amely rászáll az alvó emberre, és halálos sebet ejt a mellkasán.
Ha megölik a lepkét, akkor a boszorkány soha többé nem ébred fel.
Persze nem kell feltétlenül megölni, elég, ha az alvó boszorkányt megfordítják, mégpedig úgy, hogy a feje oda kerüljön, ahol korábban a lába volt: a lélek nem talál vissza a testbe, s az eredmény ugyanaz lesz, mint az előző esetben. Az utasítás persze arról nem szól, hol is lehet megtalálni a boszorkányt… Az európai kivándorlók magukkal vitték e hiedelmeket az Egyesült Államokba és Kanadába is. A rovartani irodalom tud egy olyan esetről, hogy az amerikai Ontario állam egyik farmján a tehenek tejhozamának csökkenését a ritka kék lepkék megjelenésével magyarázták. Ezzel a véleménnyel csak egy nagyon bûnösnek tartott öreg ír asszony nem értett egyet. A lepkéket végül megfogták, s a farmon helyreállt a rend. Az öreg ír nőt azonban nem sokkal később halva találták, s a farmerek meg voltak győződve arról, hogy éppen akkor vesztette életét, amikor
a lepkéket megfogták.
Megrontják a tejet
Ebben az esetben felfedezhetők egy másik, ugyancsak ősi hiedelemnek a nyomai is. Ezt a hiedelmet őrzi egyébként a lepke angol elnevezése is: butterfly – vajlégy. Ez a babona még abból az időből származik, amikor
a létfenntartás legfőbb eszköze az állattenyésztés volt, és a nyáj elpusztulása a pásztorkodó embert is halállal fenyegette. A tej elapadásától, a tehén megrontásától való örök félelemből származik a lepkék két, német nyelvben használt gúnyneve: Molkendieb – tejlopó, és Molkenzauber – tejet elvarázsoló. Minden bizonnyal ugyanebben a korban jelentek meg a német nyelvben a következő szavak is: Butterfliege – vajlégy (pontos megfelelője az angol butterfly szónak), Buttervogel – vajmadár, Butterlecker – vajnyaló, Schmantlecker – tejszínnyaló.
A varázserő és a lepkék közötti kapcsolatnak egyszerû oka van; a javasasszonyok növényeket gyûjtöttek, megszárították őket, s a megszárított növényeket udvarukon átrostálták. Ezek a kuruzslók mocsarakban, sûrû erdőkben gyûjtötték a növényeket – tehát olyan helyeken, amelyeket az egyszerû parasztok, ha tehették, messze elkerültek, s így következésképpen nagyon keveset tudtak állatvilágukról. A növényekkel a boszorkányok udvarán észrevétlenül megjelentek a hernyók, a bábok is. Ezekből pedig olyan lepkék keltek ki, amilyeneket a parasztok korábban sohasem láttak. A szokatlan dolgokra az emberek mindig odafigyelnek, gyakran félnek is tőlük, a félelem pedig előítéleteket szül.Még könnyebb megérteni azt, hogy miért tartották felelősnek a lepkéket a tej megromlásáért. A lepkék szemtelenül rászállnak a legkülönbözőbb, illatot kibocsátó anyagokra: az illóolajokra, a gyantákra, a rumra, a virágokra. A frissen fejt tejnek pedig semmivel sincs rosszabb szaga, mint a nektárnak. Egyébként nem minden lepke táplálkozik nektárral.
Vannak olyan fajták, amelyek a tehéntrágyát kedvelik.
Ha a trágya száraz, akkor a lepke különleges váladékkal föllazítja. Abban az esetben, ha az állatot rendszertelenül etetik, nem gondozzák megfelelően, a tehén megbetegszik, s teje elapad, anélkül, hogy ennek bármiféle misztikus oka lenne.Ráadásul a tej minősége a legelő állapotától függ. A tej elapadása számtalan okra visszavezethető – a fû rossz minőségére, valamely tápanyag hiányára, a fû között élő különböző kártevőkre. Ha ebben a hosszú láncolatban csak egyszer is felbukkan egy lepke, akkor próbálja meg bárki bebizonyítani, hogy nem ő szívta ki a vajat a tejből, nem miatta kevesebb a tejszín!
Felébresztik a szerelmet…
Vannak azonban olyan hiedelmek is, amelyekre még mindig nem sikerült magyarázatot találni. Ezeket szintén följegyezték. A feketelábúak törzséhez tartozó észak-amerikai indiánok hiedelme szerint, ha egy nő ránéz egy éjszakai lepkéhez hasonló fejdíszt viselő férfira, akkor hamarosan terhes lesz. Más törzseknél az a hiedelem terjedt el, hogy a lepkére ránéző nő nem tud ellenállni a szerelemnek. Az indián sámánok bizonyos varázslatokkal – amelyekben komoly szerep jutott a lepkéknek is – megpróbálták fájdalommentessé tenni a szülést, és megjósolni a teherbeesést. Még egy érdekes azonosság: a régi görögöknél és rómaiaknál, azoknál a népeknél, amelyek sem a lepkék fiziológiáját nem ismerték, s nem tudtak a Föld másik felén élő amerikai indiánok létezéséről sem, a lepke nemcsak a lélek, hanem a szerelem szimbóluma is volt. Erosz csapdába esik – ott van mellette a lepke is. Eroszt hozzákötözték egy fához – a lepke megpróbálja kiszabadítani. Erosz kocsikázik – a szekeret pillangók húzzák. Erosz szánt – lepkék vonják az ekéjét.
A rómaiaknál a szerelmesek kis követ adtak egymásnak ajándékként. A kőre lepkék voltak vésve.
Ismét csak bízzuk a történészekre annak kiderítését, hogyan kerülhettek azonos elemek két, egymástól ilyen távol élő nép kultúrájába, mi pedig próbáljunk természettudományos magyarázatot találni a legendára. Az indiánok gyógyítási eljárásairól ma még keveset tudunk. Az viszont ismert dolog, hogy nagyon hatékony állati eredetû gyógyszereket használtak. Talán volt köztük néhány olyan is, amelyet a lepkéktől vettek kölcsön (ugyanúgy, mint a méhektől a mézet vagy méhszurkot). Az első hipotézis: nem lehetséges-e, hogy az indián sámánok a lepkék által előállított, s az emberre biostimulátorként ható anyagot használtak? Az elsőből adódik a második hipotézis: ha sikerül bebizonyítani, hogy a lepkék által saját maguk számára előállított biostimulátorok hatással vannak az emberre is, akkor nem lehetne-e megpróbálkozni ezeknek az anyagoknak a kivonásával és felhasználásával?Hogy mi lenne a hasznuk ezeknek a szereknek? Ha más nem, hát legalább az, amit az indiánok tulajdonítottak nekik: fölébresztenék a szerelmet… §
