A világ asztalain az ipar által megtisztított, nátrium-kloriddá alakított vegyület fehérlik a csinos sótartókban, aminek mondhatni semmi köze ahhoz a sóhoz, amire az emberi szervezetnek szüksége van.Képzeljék el egy átlagos család reggeliző asztalát egy átlagos konyhában. Könnyen tisztítható terítő és alátét, margarin, paradicsom, paprika, májkrém, gőzölgő tea vagy kakaó, friss kenyér. Papírszalvéta a kenyérkosárban… A gyerekeken makulátlanul tiszta zokni, mindenkin frissen mosott ruha. A család megkeni kenyerét, az anyuka felszeli a zöldségeket és nyúl a sóért… Stop! … Itt álljunk meg!
Tisztítva árt a legtöbbet
Két éve 225 millió tonna volt a világ sókitermelése. Tízmillió tonnával több mint két évvel korábban, tehát a kitermelés jelentősen növekszik. Ezzel a mennyiséggel a só a világon az előkelő ötödik helyen áll a nyersanyagszükségletek sorában. Csak a feketeszén, barnaszén, kőolaj és a vas előzi meg. Ezen gigászi adatok egyből érthetővé válnak, ha tudjuk, hogy közel tízezer termék előállításához van szüksége a világ iparának nátrium-kloridra, amit a tengerben található sóból, illetve annak megkövült változatából, a kősóból nyer, tisztítási folyamatok révén. A kitermelt mennyiség 95 százalékát használja fel a vegyipar. A fennmaradó öt százalékon osztozik az élelmiszeripar és a gyógyszeripar, illetve 1 százalékos mennyiségben a közvetlen emberi fogyasztás.A problémák a mennyiségben rejlenek. A só esetében ez duplán igaz.
A só körüli problémák az 1880-as években kezdődtek, amikor is a vegyipar rohamos fejlődésnek indult s ezen iparág alapanyagaként, először Belgiumban az úgynevezett Solvay módszerrel tisztított sóból előállították a nyers szódát – a már előzőekben említett számtalan vegyipari termék alapanyagát. A míanyagok rohamos elterjedése, felhasználási területének bővülése vezetett az addig értékes físzer nyersanyaggá válásához. A menynyiségi kérdésnek ez az egyik fele, a másik az asztalainkon hever. Az élelmiszerek jelentős sótartalommal bírnak, egyrészt természetes sótartalmuknál fogva, másrészt a tartósítás, ízesítés miatt. Mondhatnánk tehát, hogy a sótartó már csak felesleges ráadás, méreg a testnek, ha az előzőekben taglalt kitermelési tonnák révén nem lenne egy másfajta rálátásunk is a dologra. Mert probléma nemcsak a sótartóval van, hanem a tartalmának a minőségével is… Mert bár ahogy a mondás mondja: „Mindenhol csak sóval sóznak” – nem mindegy, hogy milyen sóval.
A világ asztalain általában az ipar által megtisztított, nátrium-kloriddá alakított vegyület fehérlik a sótartókban, aminek mondhatni semmi köze ahhoz a sóhoz, amire az emberi szervezetnek szüksége van. A természetes kristálysó a tíz nemesgázt leszámítva a periódusos rendszer minden elemét tartalmazza. Szervezetünknek ebből a sóból lenne szüksége napi 2 grammra. Erre a mennyiségre viszont feltétlenül, mivel élettanilag a só az idegrostok míködéséhez szükséges, hiánya szédülést, izomgyengeséget, görcsöket, apátiát s akár halált is okozhat. Az ipar által agyontisztított változat pedig minden mennyiségben csak gondot jelent a szervezetnek…
A narancsbőrtől az epekőig
A só élettani szerepét taglalva tehát nem az értékes kősó és párlás során nyerhető tengeri só áldásos és nem kívánatos hatásairól kell szót ejtenünk, hanem a vegytiszta nátrium-kloriddá redukált konyhasó hatásmechanizmusát kell vizsgálnunk.Az egészséges táplálkozással csak kicsit foglalkozó laikus is tudja, hogy a helyes étrend egyik alapja a kevés só használata.Korunk népbetegségeinek jelentős részéért többek között a só a felelős, gondolunk itt a szív- és érrendszeri betegségekre, vese- és epekő kialakulására, sőt még a narancsbőrre is.Egy felnőtt ember napi sószükséglete 2 gramm, ehhez képest kortól s étkezési szokásoktól függően a napi bevitel 12-20 gramm, vagyis legrosszabb esetben a szervezet által igényelt mennyiség tízszerese. Ha ehhez hozzávesszük, hogy ezt a menynyiségi túllépést folyamatosan megtesszük nap mint nap, máris látható, hogy egy állandó vészhelyzetet hozunk létre a szervezetünkön belül. Természetesen csodálatos laboratórium a testünk s a sejtméregként azonosított anyagot rögtön a méregtelenítőbe, a vesébe küldi, ahol egy jelentős mennyiséget, 5-7 grammot el is távolít a szervezet, jelentős folyadék kíséretében.
Amikor a sós ételek után érezhetően szomjasak leszünk, vesénk kiált a méregtelenítéshez megfelelő mennyiségí folyadékért. De a vese kapacitása is véges, a fennmaradó sok gramm só közömbösítése már a sejtek feladata kell, hogy legyen, ami csak áldozatok árán lehetséges. Az úgynevezett hidratizáció eredményeként vízmolekulákkal veszik körbe a nátrium-kloridokat, ionizálják, semlegesítik őket, amihez a szervezet értékes sejtfolyadékokat használ fel. Összességében tehát a mértéket nem ismerő sófogyasztásunk a szervezetünket állandó méregtelenítésre kényszeríti, a megemelkedett folyadékigény intenzívebb munkát kér a szívtől, s a szállító vérerektől, és ha mindezek sem elégségesek, akkor az elraktározást választja szervezetünk s hozza létre az epe- és veseköveket.
Az a 2 gramm viszont csodákra képes. A szervezetnek nem kell felbontania, oldatként, ionos formában áll a rendelkezésére, biztosítja a vérplazma ozmotikus nyomását, az idegrostok számára, kálium- és nátriumtartalmánál fogva az impulzusok továbbítását. Kálium- és nátriumtartalmánál fogva, ami ugye a tisztított nátrium-kloridnak nincs, de van a táplálékokban található sókban, illetve a vegykezeletlen tengeri és kősóban.
A vén kecske is megnyalja…
Hogy jutott idáig az emberiség? Mivel magyarázható ez az esztelen össznépi mérgezés? A válasz a nyelvünkön van. Az ember ízérzéke ugyanis igen korlátolt, nyelvünk csupán a négy alapízt képes elkülöníteni a többi ízélményünk az orrunknak köszönhető. Igen, az összes físzert az orrunk teszi étkezéseink során élvezhetővé. Nyelvünk tehát csak a sós, édes, keserí és savanyú íz megkülönböztetésére képes, s ezeket az ízeket szereti határozottan, erőteljesen adagolva élvezni. Elkerülhetetlen a gondolat, miszerint feltételezhető, hogy már az ősember az állatoktól – de nem csak a vén kecskétől – elfigyelve nyalt, használt sót s miután az étkezési kultúra a növénytermesztés által átalakult, szinte már biztosra vehető, hogy megjelent a táplálék sózásának kultúrája.
Sóra az állatvilágban a kérődző, növényevő állatoknak van szükségük, ők ugyanis a növényekből nem tudják felvenni a szervezetük számára szükséges sómennyiséget. Amint az ember is a növényvilágból biztosította tápanyagszükségletének egy részét, felmerült az igény a sópótlásra. A másik sófelhasználást lendítő körülmény pedig a hőmérséklet és menynyiségi változásokban rejlik, ugyanis a termelt tejtermékek s a zsírjáért levágott nagy mennyiségí állat húsát, az egyszerre nagy mennyiségben kifogott halat (heringet, lazacot) tartósítani kellett, erre legkézenfekvőbb, s elérhető a só volt.
Az agresszív nátrium-klorid
Rémület ide vagy oda, valljuk be, a sóról lemondani nem tudunk. Egészségünkért azonban egy kis odafigyeléssel sokat tehetünk. Első lépésként a vásárlásnál a dobozon, zacskón feltüntetett információkra figyeljünk oda. Szúrópróbaszeríen egy szupermarket polcain heverő sóválaszték a következőket mutatta: a választékra nem lehet panasz, tizenhétféle só közül választhatunk. Ebből hat volt tisztított, hófehér, vagyis nátrium-klorid, három físzersó, amiből egy kristálysóból készült és físzerekből, kettő pedig tisztított fehér sóból és físzerekből. Tengeri só kétféle volt, természetes tisztítatlan kősó négy. Találtunk még tengeri sót tartalmazó sót is, de a dobozon lévő információk nem árulták el a még mit. És végül, de nem utolsósorban volt 40%-kal csökkentett nátriumtartalmú só is.
Nem beszéltünk még a jódozásról. Jódra valóban szüksége van a szervezetünknek és igen ritka is a megfelelő jódtartalmú élelmiszer, viszont azt is tudnunk kell, hogy a legújabb kutatások szerint az agresszív nátrium-klorid nem képes a jód bevitelére a szervezetbe. Tehát a konyhasó–jód párosítás nem fog eredményre vezetni. Olvasható még az információk között egy másik adalék is, a csomósodást gátló E536 és E554. Ezt a kérdést nagyanyáink a só közé kevert rizsszemekkel oldották meg…Summa summarum, ha jót akarunk magunknak, akkor vagy a legolcsóbb, minden machinációtól mentes kősót válasszuk, vagy a hihetően valódi tengeri sót (bár ezek tisztaságát a sok olajszennyeződés miatt kezdik megkérdőjelezni) vagy a kristálysóból készült, igen busás árú sóra áldozzunk. A középmezőny, középár, kézközelben lévő hófehér tisztított, jódozott, csomósodás gátolt a tilos.
Miután hazavittük a tudományos alapokra helyezett választásunkat következik a második lépés, miszerint mindent bele az ételbe, amit elbír és pótolja a sót. Ha másért nem, hát ezért érdemes a már előbb említett méregdrága osztrák físzersót tanulmányoznunk, ott ugyanis feltüntetik azokat a físzernövényeket, amik sópótlóként használhatók. Ilyen az oregano, rozmaring, kakukkfí, bazsalikom, majoranna, babér, petrezselyem, de a fokhagyma és vöröshagyma is hatékony ízfokozója lehet ételeinknek.Gyógyít és termékenyít…A sófelhasználás harmadik ipari területe a gyógyszeripar, illetve a gyógyászat. A népi megfigyelések igen hamar bizonyították a só sebösszehúzó és fertőtlenítő képességét, a szájápolás egyik leggazdaságosabb módja a sós oldattal való öblögetés, ami fogínygyulladás és fogkőkezelésnél is hatékony.
Megfázás, torokfájás esetén is áldásos hatás érhető el a sós vízzel való öblögetéssel. Nőgyógyászati panaszok kezelésére is használják a természetesen csak a legtisztább, nyomelemekben gazdag kristálysó oldatát. Sőt, némely sóbányák (mint a parajdi) segítenek a terméketlenség oldásában is. A sótermek tiszta, baktériummentes levegője pedig a légzőszervi betegeknek nyújt gyógyulást. A sófürdő száraz bőr, ekcéma, pikkelysömör, de a pattanásos bőr ápolására is kiváló. Fájó fülre, arcüregre pedig a nagyi pamut zoknijába töltött meleg só lehet gyógyír.A gyógyászatban az ampullás oldatok, infúziós folyadékok alapja is sóoldat és a mívese-kezelések alapja is sótartalmú folyadék.A család időközben megreggelizett, a szervezet elkezdte küzdelmét az elemekkel. Cipőt húznak, s ha mondjuk éppen tél van, kis idő múlva
az éjszakai munkálatoknak köszönhetően csúszásmentes utakon gurulhatnak a gyerekekkel az iskola felé. Az utakat lesózták. §
- Az államkincstár kedvence
Az ősember feltételezett sófogyasztásának forrásokban fellelhető folytatása közül a legrégebbinek tekinthetők azok a 4700 évvel ezelőttről Kínából származó feljegyzések, ahol is negyvenféle sót említenek. A germán mitológia Audhumla neví tehene is sót nyaldos s ugyanilyen sókedvelő tehénalak tínik fel az indiai árják védikus mondáiban is. Tacitus, római történész az európai germán törzsek hiedelemvilágának bemutatásánál ír arról, hogy az isteni meghallgatást biztosabbra vették ezen népek, ha a fohászt sóbányában mondták el isteneiknek.Az Egyesült Államok délnyugati részén élő indiánok, a pueblók is nemzeti hősnek tekintették a sóistenségüket.Madagaszkáron a „só” szentséget is jelent.A középkorban olyan fontossá vált, mint tartósítószer, físzer és cserzőanyag, hogy a mai világ kőolajtermeléséhez hasonlatos fontossággal bírt a sókitermelés. Jelentőségének köszönhetően a megszorult államkincstár előszeretettel használta fel a sóadót hiányainak pótlására. A leghírhedtebbé vált sóadót, a gabellét, 1340-ben Vl. Fülöp francia király rótta ki. Később ez az igazságtalan adó lett a francia forradalom kitörésének egyik oka. 1790-ben el is törölték, de rövid idejí lett ez az állapot, ugyanis Napóleon újra bevezettette s a II. világháborúig érvényben is volt Franciaországban a sóadó.A másik híres tiltakozás Indiában volt, ahol Gandhi és támogatói tettek meg háromszáz kilométert gyalog a tengerparti sópárlókig s vettek magukhoz szimbolikusan egy kevés sót, így tiltakozva az angolok által kivetett sóadó ellen. Végül 1946-ban eltörölték Indiában is a sóadót.A magyar nyelvben átértelmezett sóhivatal századokon át élő intézmény volt, a sóbányászattal s elosztással kapcsolatos adminisztratív feladatokat látta el. Ilyen sóház, -hivatal rekonstrukciója folyik most Nagytárkányban. A XVII. században épült épületet szeretnék eredeti állapotában s múzeumként régi funkciójában bemutatni.Addig is, aki érdeklődik a só története iránt Svájcban talál egy mindenre kiterjedő múzeumot, ahol a tizenöt szobában elhelyezett anyagok a történelem és hiedelemvilágon keresztül a kémián és termelési folyamatokon át a sótartókig mindent bemutatnak. (www.saline.ch)
Néhány élelmiszer sótartalma
100 g mennyiségre vetítve:
Angolszalonna 20,00 gramm
Sajt 3,3-4,0 gramm
Kenőmájas 2,00 gramm
Zsemle 1,20 gramm
Tojás 0,21 gramm
Vaj 0,10 gramm
Kakaó 0,10 gramm
Uborka, gomba 0,04 gramm
