Erzsébet királyné kultusza messze gazdagabb és ellentmondásosabb annál, mint amit az édeskés német filmekből megismerhetünk. Ám az a kultusz, amely még élete során kialakult körülötte, egészen más típusú volt, mint a ma róla élő kép. E kettősségről kérdeztük F. Dózsa Katalin mûvészettörténészt.F.D.K.: Az eredeti kultusz Magyarországon született, hiszen Ausztriában nem is igen szerették, s mind a mai
napig érződik egyfajta ellenállás vele szemben. Ami nem is csoda, hiszen Ausztria császárnéjaként lépten-nyomon azt hangsúlyozta, hogy ő a magyarok királynéja. Érthető, ha ennek az osztrákok nem örültek. Másrészt pedig, Erzsébet egyáltalán nem felelt meg annak az osztrák nőideálnak, amelyet a három K (Kinder, Küche, Kirche, azaz gyerek, konyha, templom) fémjelzett. – mondja F. Dózsa Katalin mûvészettörténész. – A magyarokért azonban rengeteget tett, gyönyörûen megtanult magyarul, s ő az első Habsburg, aki magyarnak vallotta magát. Nálunk emiatt már életében is hallatlan tiszteletnek örvendett, s ez a fajta Erzsébet-kultusz a halála után is tovább élt, egészen a kilencvenes évek elejéig. Nem véletlen, hogy Rákosiék 1945 után a Ferenc József hídból Szabadság hidat csináltak, az Andrássy utat Sztálinra keresztelték, amikor azonban visszaépítették az Erzsébet hidat, megtartották a nevét, ahogyan az Erzsébet királyné útjának elnevezése sem változott. Ez a név olyan tabu volt, amihez senki nem mert nyúlni. Pedig hivatalosan elképzelhetetlen lett volna például kiállítást rendezni Erzsébet királynéról, inkább csak a tûrt kategóriába tartozott, hogy az emberek rajonganak érte. Amikor a szobrát helyreállították, Erzsébet-napon rendszeresen csokrokat vittek neki, és 1992-ben, amikor először rendezhettünk Erzsébet királynéról kiállítást a Nemzeti Múzeumban az arcképe előtt is hatalmas virágcsokrok jelentek meg.
IPM: Erzsébet nem felelt meg az aktuális osztrák nőideálnak. A magyar nő mennyiben különbözött ettől az ideáltól?
F.D.K.: A magyar nő szabadabb és autonómabb volt, mint osztrák kortársa. A vallásos hit helyett inkább a hazaszeretet jellemezte, és fontosabb volt számára a férje melletti kiállás. Erzsébet a maga önállóságával, sokkal inkább egy magyar asszonyt testesített meg, aki akár férfi nélkül is meg tudja állni a helyét, ha muszáj. A magyar férfi szabadságszerető, aki mellett az aszszony kénytelen a dolgokat keményen fogni, és intézni a hétköznapi teendőket. A nő az udvarnak a szó szoros értelmében vett gazdasszonya, legyen szó akár egy parasztgazdaságról, vagy a királyi udvarról. Ez a fajta nő belülről erős: kedves és tapintatos, de kézben tart mindent, és férjének biztos támasza.
IPM: Feltételezem, hogy a Sisi-kultusz második hulláma a Romy Schneider-filmeknek köszönhető.
F.D.K.: Ezek a filmek Magyarországra késve érkeztek meg, mivel tiltólistán szerepeltek. A trilógia első része egy népies-romantikus alkotás Ferenc József és Sisi találkozásáról. A film 1955-ben, közvetlenül az osztrák államszerződés létrejötte után születik, amikor az oroszok elhagyják az országot. Jellegzetes népszínmû, amelynek nem titkolt célja az osztrák nemzeti érzés és identitás erősítése. A második film azonban Erzsébetnek a magyarokkal való kapcsolatáról szól, s arról, hogyan hozzák segítségével tető alá a kiegyezést. Ha pedig hozzátesszük, hogy ez a rész 1956-ban készül el, nem nehéz megfogalmaznunk a feltételezést, hogy mindez az osztrákoknak a magyarok iránti szimpátiájának szólt. Az osztrákok ’56-ban sokat segítettek nekünk, hiszen 150 000 magyar menekült Ausztrián keresztül Nyugatra. Hihetetlen empátiával fordultak felénk, hiszen érezték, hogy ezt a sorsot, ami nekünk jutott, ők éppen csak, hogy megúszták. A Sisi-trilógia ezért elég furára sikeredett, hiszen az 1957-ben forgatott harmadik rész Erzsébetnek a Madeirára meneküléséről szól, ami 1860-ban történt, azaz időben megelőzte a kiegyezést. A második Sisi-kultusz, amely Magyarország határain jócskán túlnőtt, s a mai napig is él, ezekből a filmekből nőtt ki. Jellemző a kultusz erejére, hogy Romy Schneider azért nem vállalta egy negyedik Sisi-film forgatását, mert nem akarta, hogy a szerep maga alá temesse, és mindenki ezzel azonosítsa, mégsem tudta elkerülni sorsát. Hiába volt kiváló színésznő, s játszott komoly szerepeket, mégis Sisiként él máig a köztudatban.
IPM: Erzsébet királyné személyiségének melyek voltak azok az elemei, amelyek az eredeti, magyar kultuszt erősítették?
F.D.K.: Szépsége természetesen sokat nyomott a latba, hiszen a francia császárnéval ők ketten számítottak a világ legszebb asszonyainak. Hogy egy világszép asszony megtanul magyarul, és ilyen sokat tesz a magyarokért, már ez is elég lett volna, hogy a kultusz kialakuljon. Rudolf fia halála után pedig – mint mártír anya – alakja összefonódik Szent Erzsébet legendájával, s mint magyar szent, a magyarok védasz-szonya, patrónusa marad fent a magyar emlékezetben. Még az első világháborúból is maradt fent olyan képeslap, amelyen Erzsébet, mint Patrona Hungaria, szellemként lebeg Ferenc József mellett, s azt kérdezi tőle: „Látod, milyen bátran harcolnak a magyarok?”
IPM: Erzsébet királyné sorsának legegyszerûbb olvasata szerint ő egy emancipált nő, aki rossz korba és rossz helyre született.
F.D.K.: Nagyon szabad környezetben nőtt fel, az anyja imádta a gyerekeit, az apja pedig, bár nagyon keveset volt otthon, és mai értelemben inkább csak vasárnapi apukának számított, nagyon liberális elveket vallott: a gyerekek sokat tornáztak, ami ekkoriban nem volt szokás, hegyet másztak, fára másztak, együtt játszottak a parasztgyerekekkel. Egy ilyen vidám és szabad gyerekkor után kerül be még gyerekfejjel Erzsébet Európa legunalmasabb és legszigorúbb, legprotokollárisabb udvarába.
IPM: Összevethető bármiben ez az életút a szintén tragikus sorsú Diana hercegnő életével?
F.D.K.: Az összehasonlítás azért nem állja meg a helyét, mert Diana felnőtt fejjel pontosan tudta, mit vállal azzal, hogy Charleshoz megy feleségül. Ô kimondottan vágyott erre a szerepre. Azok a kirohanásai pedig, amiket a királyi család ellen intézett, nem állják meg a helyüket, hiszen nagyon naivnak kell lennie valakinek ahhoz, hogy azt higgye, egy régi angol uralkodói család ugyanúgy mûködik, mint egy középosztálybeli. Egészen más szituáció Erzsébeté, akit 15 évesen kért feleségül Európa leghatalmasabb uralkodója, aki mindezek felett jóképû volt, csinos és kedves is. Miért mondott volna neki nemet? Csak amikor odakerült, derült ki számára, hogy egészen másként kell ezentúl viselkednie, mint az természetes lenne. Innentől mást sem hallott reggeltől estig, mint hogy egy császárné nem lovagol ennyit, és egy császárnénak nem illik egyedül öltöznie, s egy császárnénak minden nap új cipőt kell felvennie. Nem volt ideje a cipőit kitaposni, az új cipők folyamatosan nyomták a lábát. Az a szerep, hogy segítse a szegényeket és járjon kórházakba, nem állt volna távol tőle, de amikor rájött, hogy nem valódi segítségről, csupán üres protokollról van szó, onnantól az egész nem érdekelte. Kezdetben megtette, hogy a hivatalosan meghirdetett időpontnál egy órával korábban érkezett a kórházba, végigkóstolta a kosztot és közölte, hogy ez egy moslék. A kórházban természetesen mindenre számítottak, csak arra nem, hogy egy órával korábban, váratlanul megjelenik.
IPM: Diana élete utolsó szakaszában rendszeresen kiteregette a családi szennyest a sajtónak. Erzsébet királyné tett valaha nyilvánosan bármilyen megjegyzést Ferenc Józsefre vagy anyósára, Zsófiára?
F.D.K.: Soha, egyetlen mondatot nem tett a helyzetével kapcsolatban. Minden, amit ma tudunk, a halála után derült csak ki, szemtanúk visszaemlékezéseiből. 1935-ben jelent meg az első olyan könyv, amely nagyon óvatosan sejteni engedte, hogy ez a kívülről csillogó Erzsébet-imázs belülről másként festhetett. Azt természetesen már életében tudni lehetett, hogy boldogtalan volt, és hogy lázadt a Habsburgok, elsősorban anyósa, Zsófia ellen, de hogy mindez a valóságban milyen konfliktusokkal járt, arról ő személyesen soha nem nyilatkozott. Ez elképzelhetetlen lett volna tőle, az egyéniségéhez nem illett. Olyannyira, hogy amikor Zsófia a halálán volt, heteken át ő volt mellette, ő ápolta. Pedig Zsófia volt az élete megnyomorítója, miatta ment tönkre az idegrendszere, ő építette köré a kalitkát, ennek ellenére végig mellette volt az utolsó óráiban.
IPM: Zsófia volt az is, aki megfosztotta Erzsébetet gyermekei nevelésétől, s nem engedte számára, hogy a klasszikus női szerepekben kiteljesedjen.
F.D.K.: Az első gyerekét tizenhét évesen szülte, de Zsófia két hét után elvette tőle, mondván, gyerek ne neveljen gyereket. A második kislányt, Gizellát, majd Rudolfot is a szülés másnapján elvették tőle, a saját gyerekeit csak látogatóként láthatta. Pedig azonnal kialakult benne az anyai érzés, s az első gyerekért, Zsófiáért még foggal-körömmel harcolt. Amikor azonban kierőszakolta, hogy magyarországi látogatásukra a kislányt is magával hozhassa, s Zsófia ezen az úton egy fertőzés nyomán meghalt, anyósa diadalittasan a szemére hányta, hogy ő előre megmondta, nem lehet Erzsébetre bízni a gyerekeket.
IPM: Több kortársa is elismerően nyilatkozott Erzsébet királyné politikai érzékéről.
F.D.K.: Onnantól, hogy a kiegyezést tető alá hozta, nem foglalkozott többé politikával. Egyrészt semmit nem akart úgy csinálni, mint az anyósa (akiről egyébként az a mondás járta, hogy ő az egyetlen valódi férfi a Habsburg-udvarban), másrészt azt mondta, a politika mocskos játék. Mindig ott volt azonban Ferenc József mellett, ha baj volt, és segítségre volt szüksége, s általában elmondható Erzsébetről, hogy úgy politizált, ahogy egy jó női politikus. Nem a sakkjátszma érdekelte, mindig azt kereste, mi a célszerû, és mi szolgálja mindenki érdekeit: világosan felismerte, hogy a kiegyezés nélkül szétesik a birodalom, a magyarok leválnak, s nem mellesleg Rudolf akkor nem fogja örökölni az osztrák–magyar trónt. Egyszerre jellemezték tehát politikáját az érzelmi kötődések, s ugyanakkor a földhöz kötött pragmatizmus.
IPM: Női eszközökkel érte el Ferenc Józsefnél, amit akart, vagy keményebb technikákhoz is folyamodott?
F.D.K.: Egy esetről tudunk, amikor megzsarolta a férjét: amikor megtudta, hogy Rudolfnak már az egészségét és életét veszélyezteti az a kemény kiképzés, amit nagyanyja azért szabott ki rá, hogy az érzékeny lelkû fiút megeddze. Amikor Erzsébet megtudta, hogy a gyerek ezért betegeskedik folyton, ultimátumot intézett Ferenc Józsefhez, mondván: ha nem adja a kezébe gyerekei nevelését, abban az esetben elhagyja. Igazából egyébként csak a negyedik gyerekéhez, Mária Valériához tudott igazán közel kerülni. Ôt már Budán szülte, állandóan vele volt, s majdnem úgy nevelhette, mint egy mai anya neveli gyerekét. Életének ez a valóban boldog korszaka, amikor Mária Valériát neveli, illetve Gödöllőn végre kialakíthatja a saját ízlése szerinti udvartartást. Szép, fiatal és mûvelt emberekkel veszi körbe magát, akiket sokkal inkább emberi értékeik alapján, semmint születési rang szerint válogat. Nem véletlenül lett ő a magyarok kedvenc királynéja: míg Bécsben csak függelék volt, itt valóban kiteljesedhetett, mint királyné, és mint anya. §
