Múlt kor

&Oumltzi újabb áldozata
Tom Loy régész Ausztráliában bekövetkezett magányos halála tovább erősítette azt a legendát, hogy az osztrák Alpokban talált, &Oumltzinek keresztelt jégember átka sújtja azokat, akik megzavarták 5300 évig tartó álmát.Az átok olymódon része &Oumltzi legendájának, ahogy a Tutanhamon egyiptomi fáraó sírját felfedező személyek halálát is a múmia bosszújának tulajdonították. A molekuláris kémia szakértőjeként ismert Tom Loy-t akkor érte a halál, amikor éppen &Oumltziről szóló könyvén dolgozott a lakásán – s már több napja végleg kihullott kezéből a toll, amikor élettelen testét felfedezték. Tom Loy az Egyesült &Aacutellamokban született, és a Queensland Egyetem régészeti laboratóriumát vezette. Több mint tíz éve szenvedett egy vérbetegségben, amelyet nem sokkal azután diagnosztizáltak, hogy a jégemberrel kezdett foglalkozni. &Oumltzit 1991-ben fedezték fel az olaszországi Dél-Tirolban, egy gleccser jegében, amely kitínő állapotban konzerválta az őskori vadász tetemét és szerszámait. Múmiáját ma a bolzanói múzeumban őrzik lehítött állapotban, egy külön számára épített teremben. A jégemberről a vizsgálatok azóta kiderítették, hogy harcban esett el, s keményen küzdött támadóival, míg végül halálos nyíllövések érték.

A 67 éves Helmut Simon, az a német turista, aki rábukkant a jégben a vadászra, egy éve ugyanabban a körzetben halt meg egy kirándulás során. Konrad Spindler régész, aki először vizsgálta meg a jégembert, 55 éves korában betegségben hunyt el. Rainer Henn, az &Oumltzit vizsgáló tudományos bizottság vezetője 64 éves korában autóbaleset áldozata lett, amikor éppen a múmiáról tartandó előadásának színhelyére igyekezett. Kurt Fritz hegyivezetőt, aki Hennt először elvezette &Oumltzi teteméhez, 52 éves korában lavina sodorta a halálba, Rainer Hölzl újságíró pedig, aki filmre vette &Oumltzi kiemelését a jégbörtönből, 47 éves korában agytumorban halt meg. Ezenkívül egy hegyivezetővel, aki részt vett az &Oumltzi megtalálója utáni kutatásban, szívinfarktus végzett néhány órával Helmut Simon temetése után…

Kalózok kora 
Afrika nyugati partjainál, illetve a dél-ázsiai szorosokban több kereskedelmi hajó és legénysége van jelenleg is kalózok fogságában. A kalóztámadások kapcsán utánajártunk, mikén éltek s végezték olykor akasztófán London híres kalózai. Az 1600-as évektől London kereskedelmi életének kulcsfigurái a hajósok, és a velük üzleti kapcsolatra lépő kalózok lettek. Az állam kifejezetten pártolta a kalózok tevékenységét, hiszen a zsákmányok után jelentős állami adót zsebelhetett be. E korban a matrózkocsmai verekedés és a tudományos vetélkedés világa sem állt oly messze egymástól:

a Hableány neví kocsma egyszerre törzshelye kalózoknak, költőknek és színészeknek, de asztaltársaságukban találjuk Francis Bacon filozófust, a királynő kegyenceként ismert hadvezért, Essex grófját, a lovagi rangra emelt kalózvezért, Francis Drake-et is. Shakespeare barátja és kortársa, a divatos színpadi szerző és kalandor életformát kedvelő Christopher Marlowe személyesen is felcsapott kalóznak. Három évig Sir Francis Drake oldalán több sziget kifosztásánál is vezető szerepet játszott, miután egy kocsmai verekedésben a rektort zsebkésével hasba szúrta. Az 1700 és 1715 között (a kalózok aranykoraként ismert időszakban) bíróság elé állított kalózok listájának tanulmányozásából kiderül, hogy a kalózok 90 százaléka korábban hajósként kereste kenyerét.

Leginkább azért váltak kalózzá, mert kirúgták őket a Királyi Tengerészettől (Royal Navy), vonzotta őket a könnyed életforma és a gyors meggazdagodás reménye, kereskedelmi hajón szolgálva önként vagy kényszer alatt csatlakoztak a hajórablókhoz. Nem olyan meglepő, hogy Anglia legnagyobb és legforgalmasabb kikötője, London bocsátotta ki a legnagyobb számban a kalózokat. 1700-ig Anglia és a gyarmatok minden kalózokkal kapcsolatos jogi ügyét a londoni admiralitás legfelsőbb bírósága tárgyalta: az elfogott kalózokat visszavittek Londonba, és Newgate vagy Marshalsea börtönébe zárták, mielőtt megkezdődött tárgyalásuk az Old Bailey-n. 1700 után a tengerentúli bíróságok szava lett döntő: sok kalózt ítéltek el és akasztottak fel Boston, Charleston, Williamsburg, Nassau és Jamaica bíróságai is.

A londoni Execution Dock a Temze északi partján négy évszázadon keresztül szolgált kalózok kivégzésének helyszíneként. Manapság a The Captain Kidd kocsma épp az egykori hajórablók akasztófáira néz, ahol napokig függesztették az elítélt kalózokat a kikötőkbe érkező hajók legénységének figyelmeztetésére. A kivégzett kalózok hulláinak tartósítását kátránnyal biztosították, majd az akasztás utáni harmadik dagály érkeztével a holttestet jeltelen sírba helyezték, vagy sebészek számára vitték el boncolásra. A kivégzett bínözők boncolására még VIII. Henrik adott utasítást, de elítéltek esetében a XVIII. századig napi gyakorlat maradt Angliában.

Alaptalan vietnami háború? 
Alaptalanul indította meg az Egyesült &Aacutellamok a katonai támadást 1964 augusztusában Vietnam ellen, illetve a casus belliként értelmezhető jelentéseket továbbító Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársai tisztában voltak azok hamis tartalmával. A történészi állítás komoly belpolitikai és társadalmi feszültségeket eredményezhet Amerikában. A két NSA-jelentés tartalma a következő volt: 1964. augusztus 2-án három észak-vietnami üzemanyag-szállító hajó megtámadott egy amerikai felségjelzésí rombolót (komolyabb sérülés, látványos kár nem keletkezett). Két nappal később, augusztus 4-én, egy ködös éjszakán több amerikai hajó jelentette, hogy valószíníleg észak-vietnami hajók tüzeltek rájuk, bár mindez nem biztos, mivel semmilyen látható bizonyítékuk nincs, amivel alátámaszthatnák az állításukat.

Annak ellenére, hogy a második jelentés gyakorlatilag egyetlen bizonyítható állítást sem tartalmazott, az NSA mégis kijelentette: a támadás megtörtént, Hanoi másodjára alkalmazott szándékos agressziót Amerika ellen. A szervezet továbbította a jelentéseket Washingtonba, a Pentagonnak és a Fehér Háznak. Az elnök reakciója és a háború további alakulása ismeretes. A vietnami háborút kutató történészek számára a félrevezetés eddig is nyilvánvaló volt. A hivatal azonban mélyen hallgatott a történtekről.

Sőt, az NSA igazgatóhelyettese idén augusztusban hivatalosan is blokkolta az információ nyilvánosságra hozatalát. A döntés oka nyilvánvaló és kényes aktuálpolitikai kérdésekkel áll kapcsolatban. A napokban is heves viták övezik a kérdés, vajon a Fehér Ház manipulálta-e a most zajló iraki háború kitörése előtt a hírszerzést abból a célból, hogy a tőlük kapott hírekre támaszkodva az ésszeríség látszatát keltse a következő lépések számára. Mint az a jelenlegi hírekből tudható, az USA iraki invánzióját – a vietnami esethez hasonlóan – szintén zavaros hírszerzési információkra alapozva indította meg (lásd a tömegpusztító fegyverek létezéséről szóló híreket), ezekkel támasztva alá a lépés helyességét. Alapvetően tehát attól lehet tartani, hogy az amerikai társadalom, amely anno néhány éven belül egyértelmíen ellenezte Amerika katonai jelenlétét a vietnami térségben, most, ha az igazság kitudódik, meglátja a két esemény közötti párhuzamot, és megvonja támogatását a regnáló kormánytól.

Vörösboros Tutanhamon   
Spanyol tudósok a londoni British Museumban végzett kutatások során jutottak arra a felismerésre, hogy Tutanhamon egyiptomi fáraó nyilvánvalóan szerette a vörösbort. A spanyol kutatóknak elsőként sikerült kimutatniuk egy Tutanhamon sírjában talált boroskancsódarabon a vörösbor színét. A barcelonai egyetem tudósai ugyanis új módszerrel vizsgálták meg az 1922. november 4-én, Carter által feltárt királysírban fellelt cserepet. Maria Rosa Guasch-Jane, a csoport vezetője olyan új módszert dolgozott ki, amelynek segítségével a korsók belső felszínéről lekapart maradványokról egy különleges kémiai eljárás keretében kimutatták a kizárólag a vörösborra jellemző savat.

Először is borsav nyomait találták meg rajta, azután pedig azt az anyagot, amely az idő múlásával a vörösbornak színt adó sötétvörös anthocyan festékanyagból keletkezik, a syringa-savat. A korabeli egyiptomi társadalomban a bort a társadalom felső rétegeinek és a királyoknak tartották fenn, és a boroskancsó gyakran szerepelt a halottak mellé a sírba helyezett tárgyak között. A kancsókon feltüntették az évjáratot, a bor készítéséhez felhasznált szőlő származási helyét és még a borász nevét is.

Sugárut Stonehenge mellett 
Az angliai Stonehenge mellett talált ősrégi sugárút azt bizonyítja, hogy a hatalmas kőkör nem magányos emlékmíként funkcionált, hanem egy összefüggő komplexum részét alkotta.   A Sheffield Egyetem régészei nagy jelentőségí felfedezést tettek a napokban, amelynek nyomán újabb ismeretekkel gyarapodott a világ Stonhenge-re nézve. A jelentős lelet egy történelem előtti időkből származó sugárút.  Szakemberek állítása szerint az út – tízkő borítása miatt – szilárdságban túltesz még az újkőkorban keletkezetteken is, szélességében pedig meghaladja a legtöbb ma használatos utat. A szenzáció azonban nem ebben rejlik. Az útvonal felfedezése aláássa azt az elméletet, mely a stonehenge-i köveket egymagában álló helyszínként mutatja be. Ehelyett feltételezhető lehet, hogy a sokat emlegetett kolosszusok, a közeli Avon folyó, valamint a már korábban felfedezett Woodhenge (a Stonehenge-hez hasonló, de fából készült köralakú építmény) és a most megtalált, ezeket összekötő sugárút egyetlen, összefüggő rendszert alkottak. Mindezt a feltevést radiokarbon-vizsgálatok is alátámasztják. Ennek értelmében az utat éppen akkor fektették le, amikor a hatalmas köveket állították fel.

Az első keresztény templom 
A régészek szerint a megiddói börtön bővítésekor talált épületmaradvány különleges mozaikpadlója és görög nyelví feliratai arra utalnak, hogy megtalálták a Szentföld első keresztény templomát. A börtön átépítését pár hónapja kezdték meg, hogy a mostani méretén felül alkalmassá tegyék 1200 rab befogadására. Az építkezés előtt ásatásba kezdtek a kijelölt területen, és a munkálatok során 50 fogoly munkáját is igénybe vették a régészek. A mozaikok első nyomait hamar megtalálták, ám időbe telt, mire az egész padlózatot megtisztították. A régészek szerint a templom az i. sz. 3. századból származik, azaz évtizedekkel a konstantini egyházreform előtt épülhetett. A most megtalált leletek így egyedülállóak a térségben, és segítségükkel talán végre sikerülhet megérteni a helyi egyház fejlődésének történetét is. 

A templom datálásában a szakértőknek az a mozaik segített, amely egy római tisztviselő és egy Aketous neví, az egyháznak templomépítésre pénzt adó nő történetét beszéli el. Több helyen megtalálták az ókeresztények szimbólumának számító halat is: így a mozaik szélén és a helyszínen talált görög feliratokat tartalmazó kerámiadarabokon is ez látható. A helyszínen egy ősi asztal – talán az egyik első oltár – maradványai is előkerültek, melynek felirataiból arra következtetnek a régészek, hogy ez lehetett az a kor, amikor a keresztények oltárokat kezdtek használni a templomokban.  A templom helye is figyelemre méltó, ugyanis nem messze innen található a végítélet nagy ütközetét elhozó Armageddon mezeje. A szakértők szerint talán ezzel is indokolható a térség fokozott korai vallásossága, és az, hogy az egyik első püspökség is itt jött létre.