Megtaláltál a világ legmérgezőbb anyagát

&Uacutej típusú botulinum toxint, közismertebb nevén botoxot fedezett fel a Kaliforniai Közegészségügyi Hivatal Sacramentóban.

A H típusú botox alapját egy botulizmussal, egy botoxmérgezés következtében kialakuló bénulásos betegség gyanújával kezelt kisgyerek székletéből nyerték ki.
A Clostridium botulinum neví baktérium által termelt méregből 0,002 mikrogramm is halálos lehet, korábban ugyanennek a baktériumnak a legmérgezőbb változatából 0,075 mikrogramm volt a halálos adag. A számok alapján már abból is elég lenne 1 kilogramm a teljes emberiség kiirtásához.
A botulinum fehérje blokkolja a szervezet acetilkolin neví neurotranszmitter kiválasztását, ami az izmok míködésének alapfeltétele. Mivel a méregnek egyelőre nincs ellenszere, a hivatal nem tette közzé a méreg DNS-szekvenciáját a nyilvános adatbázisokban – ez az első olyan eset, hogy ezt biztonsági okok miatt nem teszik meg. A kutatók az amerikai hadsereg, a Nemzetbiztonsági Minisztérium, a járványügyi és más kormányzati egészségügyi szervekkel egyeztetve úgy döntöttek, hogy pillanatnyilag az a leghelyesebb, ha titokban tartják a szuperméreg előállításához szükséges lépéseket.
David Relman, a Stanford Egyetem munkatársa úgy véli, hogy a méreg adatainak közlése azonnali komoly veszélyt jelentett volna a társadalomra. A nyilvánosság azonban nemcsak a terroristáknak ad előnyt, az ismert adatok alapján a világ bármelyik laborja bekapcsolódhat az ellenszer kutatásába.
A bakteriális DNS-t elemezve kiderült, hogy az eddig ismert botulinumoktól eltérő ágról van szó, amely az általában használt antitestek közül csak néhányra reagált, és azokra is gyengén.