Hogyan kezdődött a doppingolás?

Magasabbra, gyorsabban, messzebbre: a sportolók már az antik világban is kétes értékí szerekkel doppingoltak, hogy jobban tudjanak teljesíteni.

A görög atléták diétával próbáltak javítani eredményeiken, illetve nagy mennyiségí bikavért, alkoholt vagy atropint (a mandragóragyökér hatóanyaga) fogyasztottak. A mai formájában ismert, modern dopping kerülőutat járt be, mielőtt emberek kezdték volna használni a teljesítménysportokban. Először lóversenyben alkalmazták, kezdetben a futamok előtt „csak” kávéval vagy alkohollal itatták az állatokat, később pedig már veszélyesebb szerekkel is megpróbálkoztak. Közkedvelt volt egy nitroglicerinből, kokainból és rózsavízből álló erőkoktél-injekció, de amikor az így doppingolt állatoknál csontsorvadás jelentkezett, a nitroglicerint sztrichninnel, gyömbérrel és borssal helyettesítették. A versenykerékpárosok is vakmerően nyelték a nitroglicerines keverékeket – gyakran tragikus következményekkel. 1968-ban halt meg Jupp Elze német bokszoló, aki metamfetamint fogyasztott. A dopping kifejezés egyébként Dél-Afrikából származik. Ezen a vidéken a búrok ünnepnapokon egy dop neví erős alkoholos italt fogyasztottak, majd később minden stimuláló hatású italt ezzel a névvel illettek. Az afrikaans nyelvből később az angolba is beszivárgott a szó, ahol végül 1889-ben jelent meg először egy angol lexikonban – a lóversenyeken használt ajzószer megjelöléseként.