A Babington-összeesküvés

Minden idők legnagyobb kémmestere, Francis Walsingham embere, Thomas Phelippes, a 16. század egyik legjobb kódfejtője eredményesen fejtette meg az I. Erzsébet angol királynő életére törő katolikus összeesküvők rejtjeleit. Ez volt a világtörténelem egyik legnagyobb hatású fejtése. Ha nem történik meg, könnyen lehet, hogy Anglia később nem válik nagyhatalommá, a brit nemzetközösség és az anglikán egyházak szövetsége sem születik meg, és egészen másként alakul a történelem.

1587 februárjában járunk. Mintegy háromszázan gyűltek össze az angliai Fotheringhay-kastély nagytermében, hogy tanúi legyenek egy fiatal nő kivégzésének. Miközben a peterborough-i esperes előmondta az imát, Stuart Mária fennhangon az angol katolikus egyház, a fia és I. Erzsébet üdvéért fohászkodott. Családja mottójával – “Végemben a kezdetem” – a szí­vében higgadtan közeledett a hóhér tőkéjéhez. Felkiáltott: “In manus tuas domine!” (A kezedbe ajánlom magam, Uram!), majd rezzenéstelenül tűrte, hogy a hóhér bárdja lesújtson. Feljegyezték, hogy fejének lecsapása után ajkai még csaknem egy fertályóráig rezegtek, mintha imát mormolt volna. A hóhér a ruháját fölemelvén felfedezte, hogy kicsiny kutyája alája rejtőzött, s csak erővel bí­rták előcibálni onnan, de akkor sem lehetett a holttesttől elválasztani, hanem a királynő feje és válla közé feküdt.

Protestánsok és katolikusok

Magyarországon ekkoriban viszonylagos béke honolt. A várháborúk már véget értek, a Habsburg-udvar békét kötött a török Portával, a tizenöt éves háború előjelei meg még nem érződtek. A parasztok csöndes tudatlanságban robotoltak török uraiknak, sőt többen áttértek az iszlám hitre, mert úgy kevesebb adót kellett fizetni. A töröknek fizetett adót a Magyar Királyságtól függetlenedni törekvő Erdélyi Fejedelemség is, ahol éppen a Báthoryak uralkodtak. Báthory István vajda azóta használta a fejedelem cí­met, hogy megválasztották lengyel királlyá, és székhelyét áttette Krakkóba. Ekkoriban gyorsan terjedt a reformáció, amiben része volt az oszmánok vallási türelmességének is, de főként annak, hogy hódí­tásaik révén a katolikus egyház befolyása jelentősen csökkent. Róma nem csak keleten vesztett pozí­ciókat, hanem nyugaton is, ahol a reneszánsz és a humanizmus eszméinek terjedése változtatta meg az emberek viszonyát a valláshoz. Már nem fogadták el az egyház és a pápa hatalmát. Németországban Luther, Svájcban Zwingli és Kálvin indí­totta el a reformációt. Angliában meg VIII. Henrik egész egyszerűen megszavaztatta a parlamenttel, hogy a római pápa helyett ő maga legyen a függetlení­tett anglikán egyház feje. Henriket – és a rövid ideig uralkodó VI. Eduárdot – fiúörökös hiányában Henrik elsőszülött lánya, I. Mária követte a trónon. Bár Henrik hivatalosan is áttérí­tette birodalmát az anglikán hitre, sok angolhoz hasonlóan Mária is megmaradt katolikusnak, sőt a katolicizmus elszánt harcosává vált. Trónra lépése után kegyetlen protestánsüldözésbe kezdett. Öt évig tartó uralkodását röviden lehet summázni: véres kivégzések, összeesküvések, levert lázadások, egy bizarr házasság a nála tizenegy évvel fiatalabb Habsburg Fülöp herceggel és egy még bizarrabb álterhesség. No meg persze folyamatos féltékenykedés mostohahúgával, Erzsébettel szemben, akit sokan szerettek volna helyette a trónon látni. Külpolitikai ténykedése teljes kudarcot hozott: Anglia területeket vesztett, a franciák megszállták Calais-t. Cseppet sem nyugodt élete ellenére Mária csöndesen és békésen halt meg, az influenza végzett vele. 1558 novemberében, egy hajnali órán azzal a keserű tudattal hunyta le végleg a szemét, hogy teljesen hasztalanul küzdött, hiszen a trónon húga, Erzsébet követi, aki Angliát újra protestánssá fogja tenni, és ez ellen ő már semmit nem tehet.