Stressz: áldás és átok

Örüljünk a stressznek, mert általa érezzük az életet igazán értelmesnek, tanácsolják a mai stresszguru tudósok. Visszhangozva az egyetemes stresszválaszt felfedező Selye Jánost: a stressz az élet sava-borsa. A hí­res mondat mit sem változtatott a stressz rossz hí­rnevén.

A stresszmentes állapot a halál – üzeni Selye szuggesztí­ven. Elhisszük, belátjuk. Ettől azonban még senki nem beszél a stresszről annak éltető értelmében. Nem jut eszünkbe, hogy ami felvillanyoz, éppúgy egyfajta stressz, mint ami letaglóz. A Nobel-dí­j vagy a telitalálatos lottószelvény nyertesei nem mondják, milyen fantasztikus stressz volt megtudni a jó hí­rt – noha szervezetük abban a pillanatban mutatott változásait pontosan ez a kifejezés adná vissza. Selye tanainak egyik sarokpontja, hogy nemcsak rossz stressz, az ő kifejezésével distressz létezik, hanem jó, azaz eustressz is. A közgondolkodásban csupán a rossz stressz tudott meggyökerezni. Senki sem panaszkodik például arra, hogy a munkaköre túl stresszhiányos, pedig ez a helyzet, amikor a feladatok könnyűek, a pozí­ció biztos, és gyenge a konkurencia. E kedvező körülmények között az emberek elkedvetlenednek.
Talán a veszélykeresők sejtenek valamit a stressz pozití­v hatásairól. Amikor a levegőbe emelkednek, vagy a mélybe vetik magukat, többnyire tudják, hogy amiért teszik, az az adrenalin. Ez az egyik fő stresszhormon, amely igen gyorsan elárasztja a szervezetet, mikor az agy valamit kockázatosnak érzékel. Valójában nemcsak az ejtőernyősök, vadví­zi evezősök vagy idegenlégiósok keresik a stresszt, hanem a legtöbb ember, csak enyhébb formában. A vészhelyzet- és akciófilmek, bűnügyi történetek, online háborús játékok és a többi mind azt az igényt szolgálják ki, hogy az emberek biztonságuk fenntartása mellett jussanak hozzá adrenalinadagjukhoz. De még a legnyugisabbnak tűnő kví­zműsorokba is beépí­tik az életveszély motí­vumát: az alulmaradó játékos például szabadesésben lezuhan és eltűnik, mintha szimbolikus halált szenvedne el. A közkedvelt Konyhafőnök pedig nyilvánvalóan a stresszes légkör miatt hódí­t: olykor zellerből kell desszertet készí­teni, az idő reménytelenül rövid, a csapattárs összeférhetetlen. A sikertelen tányérok jobb esetben megússzák szóbeli alázással, mint gravitációs tálalás, becsapódásos tálalás; rosszabb esetben tartalmukat a kukába láthatjuk alászállni.
Mindig találni néhány embert, aki a fizikai lezuhanás vagy a szociális leégés kockázatát bevállalja. Stresszfüggők? Lehet, de ez a kisebbség látja el napi szórakozással a többséget, akik viszont a jól adagolt stressz nézésétől válnak függővé. Nem tudatosan, de ugyanazt keresik, amire panaszkodnak. A stresszt okolni ugyanis éppolyan elfogadott, mint az időjárást: a stresszes napom, hetem, időszakom volt kijelentés sok mindenre szolgálhat megfelelő kifogásként. Annyit jelent, hogy sok a baj, sok a munka, sok a konfliktus vagy ezek valamely kombinációja, amely feljogosí­t a fáradtságra, a fejfájásra, a kommunikáció felfüggesztésére.
Maga Selye is látta, amint a stressz fogalma bekerült a köztudatba, de kizárólag a distressz, vagyis a nehézség, baj, szorult helyzet értelmében. Azt, hogy valaki stresszes, úgy mondják, mint hogy valakinek cukra vagy sava van, í­rta. Ezek valójában azt jelentik: túl stresszes, illetve túl magas a cukra, túl sok a sava. Ráadásul a negatí­v értelmezést segí­ti elő az angol stress jelentése: feszültség, megterhelés; e szó egyébként a latin stringere (összehúz, szorí­t) igére vezethető vissza.
A másik ok a jelentés leszűkí­tésére, hogy nehéz elképzelni a stressz általános jellegét. Nehéz megérteni – í­rja Selye -, hogy annyira különböző dolgok, mint hideg, meleg, gyógyszerek, hormonok, bánat és öröm hogyan idézhetnek elő azonos biokémiai reakciókat a szervezetben.