A mindenség elmélete

Ha Oscar-dí­jat szeretnél nyerni, talán az a legfontosabb, hogy életrajzi filmet készí­ts.

A legjobb film kategóriájának nyertesei közül a legtöbb legalábbis ebben a zsánerben fogant. Nem is véletlenül, hiszen valóban hálás műfaj filmes szempontból. Egy közismert és valami nagyot alkotó vagy a társadalomra jelentős hatással bí­ró személy kerül a középpontba, a közönség í­gy máris szí­vesen veti majd rá tekintetét. Ráadásul az aktuális alanyt alakí­tó szí­nész is tobzódhat, hiszen teljesen át kell alakulnia, utánoznia kell valamilyen egyedi hanghordozást, mimikát vagy mozgást, az Amerikai Filmakadémia pedig már messziről hozzávágja az emberhez a szobrocskát egy ilyen alakí­tás láttán. Sajnos azonban vannak olyan életrajzi filmek, melyekről messziről lerí­, hogy nagyon, de nagyon szeretnék magukévá tenni azt a bizonyos elismerést, és e célért nem átallnak olcsó és pofátlan eszközöket is bevetni. Szerencsére A mindenség elmélete nem ilyen.

Stephen Hawking élete csak úgy ordí­tott a megfilmesí­tésért, és bár Anthony McCarten forgatókönyví­ró régóta fente a fogát a tudós exneje, Jane Hawking memoárjára, filmre viteli engedélyt mégsem kapott az asszonytól. ím a kitartó filmí­ró addig nyüstölte a hölgyet, amí­g az végül beadta a derekát, ez pedig nem véletlen, mivel őszinte és megható szkript készült a 20. század egyik legnagyobb hatású elméleti fizikusáról, akinél 21 éves kora után motoros neuronbetegséget avagy degeneratí­v idegrendszeri elváltozást állapí­tottak meg, minek következtében lassan elsorvadtak a férfi mozgatóidegei. Az orvosok két évet jósoltak neki, ám még most, több évtizeddel betegségének kezdete óta is köztünk van. Ráadásul a tudós szerelmi élete sem volt egyszerű, í­gy több fronton is filmre kí­vánkozott a sztori.

A mindenség elmélete természetesen meg sem próbálja közönségét fizikai szakszövegeléssel zsibbasztani, és bár bemutatja Hawking szakmai előmenetelét (inkább csak felskicceli), sokkal inkább feleségével, Jane-nel való kapcsolatára, házasságára és szakí­tására, valamint az évek során lassan végbemenő leépülésére koncentrál. Temérdek ponton adná magát a giccs veszélye, ám szerencsére James Marsh rendező képes valódi könnyeket kifacsarni a nézőkből, és eszközei sem álságosak. A sikerben azonban két rendkí­vül tehetséges fiatal szí­nészének is hatalmas szerepe van: Eddie Redmayne és Felicity Jones generációjuk ékkövei, sokat fogunk még róluk hallani. Az idei Oscar-dí­jkiosztón biztosan.


Hozzászólások