Kötőjelek - Rippl-Rónai-reflexiók 
Magyar Telekom Galéria - nyitva: 2014. november 16-ig

Amióta szövegekkel foglalkozom, ha csak tehetem, kötőjelre cserélem a zárójeleket, mert szerintem, míg a második vizuálisan is húz egy falat, az előbbi inkább hidat képez két tartalmi elem között, és azon vezeti át az olvasót. Ezt kezdeményezi a Kötőjelek - Rippl-Rónai-reflexiók kiállítás is, és nemcsak művek és nézők, de művek és művek között is. Szokatlannak tűnhet a helyszín, a Telekom Krisztina körúti irodaházának átriuma, de ennek két magyarázata is van. Maga a kiállítás a Nemzeti Galéria és a Telekom kultúrát üzlettel vegyítő, valódi tapasztalatcserén alapuló együttműködéseinek egyik eredménye. Másfelől újabb lépés a múzeumok közönség felé nyitásában, és fontos lépés, mert olyan volt már, hogy plázákban épült fel kiállításokat kreatívan promotáló installáció, de olyan még nem, hogy maga a műtárgy kijöjjön, és nem klasszikus művészeti intézményben landoljon. Társításokat látunk, Rippl-Rónai hatalmas, felfüggesztett vásznakra reprodukált festményeit és velük párba állított szobrokat, Vedres Márk, Pauer Gyula, Stróbl Alajos nőalakjait. Vagy azért kapcsolódnak, mert a szépségük köti le őket, vagy időskori arcuk rokon, vagy ruháik mintázata mutat izgalmas kontrasztot. Lehetnek hasonló korszakból vagy állhat köztük fél évszázad, lényeg, hogy van egy szál, amely összeköti őket. A művek mellé tableteket helyeztek, melyeken a történeteikről olvashatunk, sőt, ami külön kedvencem, zenei válogatás is készült hozzájuk, csupa olyan számmal, amely közelebb visz egy időszak, helyszín, hangulat átéléséhez. Aki gyakran jár múzeumba, pontosan tudja, mennyire meg kell becsülni az érthető nyelvezettel megfogalmazott kísérőszövegeket. Itt ezt, ha lehet, egy minimalista maximumig vitték, és abból indultak ki, hogy egy hétköznapi kávézásra az aulába érkező dolgozót, vendéget, arra járót effektíve kézen kell fogni, és elmagyarázni, mi is ez, ahova épp érkezett. Hova álljon, milyen útvonalon érdemes haladnia, milyen sorrendben fogyassza az információkat.
Ha számszerűen nézzük, hét Rippl-Rónai-mű vagy -műrészlet látható itt, hét eltérő méretű szobor, illetve infoplatform társaságában. Másfelől viszont arra látunk jó példát, hogyan tud egy vezető múzeum túllépni intézményi önmagán, és az elvárható magas minőséget megtartva, a kommunikációból mindenféle elitizmust kizárni. Egyetlen hónapig tart a kiállítás, de azalatt minden munkanap délben tízperces vezetés visz végig az anyagban. Azért akkor, hátha így a környéken ebédszünetet tartók élnek a lehetőséggel, és a menüre szánt időből kicsit lecsípve, összefutnak a fehér pöttyös ruhás nővel, megnézik, ki a párja, és mi a kedvenc zenéje.