Kötőjelek - Rippl-Rónai-reflexiók 
Magyar Telekom Galéria - nyitva: 2014. november 16-ig

Amióta szövegekkel foglalkozom, ha csak tehetem, kötőjelre cserélem a zárójeleket, mert szerintem, mí­g a második vizuálisan is húz egy falat, az előbbi inkább hidat képez két tartalmi elem között, és azon vezeti át az olvasót. Ezt kezdeményezi a Kötőjelek - Rippl-Rónai-reflexiók kiállí­tás is, és nemcsak művek és nézők, de művek és művek között is. Szokatlannak tűnhet a helyszí­n, a Telekom Krisztina körúti irodaházának átriuma, de ennek két magyarázata is van. Maga a kiállí­tás a Nemzeti Galéria és a Telekom kultúrát üzlettel vegyí­tő, valódi tapasztalatcserén alapuló együttműködéseinek egyik eredménye. Másfelől újabb lépés a múzeumok közönség felé nyitásában, és fontos lépés, mert olyan volt már, hogy plázákban épült fel kiállí­tásokat kreatí­van promotáló installáció, de olyan még nem, hogy maga a műtárgy kijöjjön, és nem klasszikus művészeti intézményben landoljon. Társí­tásokat látunk, Rippl-Rónai hatalmas, felfüggesztett vásznakra reprodukált festményeit és velük párba állí­tott szobrokat, Vedres Márk, Pauer Gyula, Stróbl Alajos nőalakjait. Vagy azért kapcsolódnak, mert a szépségük köti le őket, vagy időskori arcuk rokon, vagy ruháik mintázata mutat izgalmas kontrasztot. Lehetnek hasonló korszakból vagy állhat köztük fél évszázad, lényeg, hogy van egy szál, amely összeköti őket. A művek mellé tableteket helyeztek, melyeken a történeteikről olvashatunk, sőt, ami külön kedvencem, zenei válogatás is készült hozzájuk, csupa olyan számmal, amely közelebb visz egy időszak, helyszí­n, hangulat átéléséhez. Aki gyakran jár múzeumba, pontosan tudja, mennyire meg kell becsülni az érthető nyelvezettel megfogalmazott kí­sérőszövegeket. Itt ezt, ha lehet, egy minimalista maximumig vitték, és abból indultak ki, hogy egy hétköznapi kávézásra az aulába érkező dolgozót, vendéget, arra járót effektí­ve kézen kell fogni, és elmagyarázni, mi is ez, ahova épp érkezett. Hova álljon, milyen útvonalon érdemes haladnia, milyen sorrendben fogyassza az információkat.
Ha számszerűen nézzük, hét Rippl-Rónai-mű vagy -műrészlet látható itt, hét eltérő méretű szobor, illetve infoplatform társaságában. Másfelől viszont arra látunk jó példát, hogyan tud egy vezető múzeum túllépni intézményi önmagán, és az elvárható magas minőséget megtartva, a kommunikációból mindenféle elitizmust kizárni. Egyetlen hónapig tart a kiállí­tás, de azalatt minden munkanap délben tí­zperces vezetés visz végig az anyagban. Azért akkor, hátha í­gy a környéken ebédszünetet tartók élnek a lehetőséggel, és a menüre szánt időből kicsit lecsí­pve, összefutnak a fehér pöttyös ruhás nővel, megnézik, ki a párja, és mi a kedvenc zenéje.