A Reök-palota

Magyar Ede épí­tész beleszeretett egy szegedi megbí­zója feleségébe. Mind a ketten elhagyták a családjukat, megindultak a válóperek, s küszöbön állt az anyagi összeomlás is. Természetesen azt, hogy mi volt a konkrét ok, ami miatt a mindössze 35 éves épí­tész 1912 tavaszán szí­ven lőtte magát, már nem fogjuk sohasem megtudni. Az a néhány megvalósult épület, amelyet ő tervezett, a magyar épí­tőművészet fontos részévé lett.

“Hatszázhuszonhétszer mentem el korábban a Reök-palota előtt, de sosem volt olyan érzésem, hogy meg kellene állnom. Legutóbb azt gondoltam: eddig vak voltam, hiszen kiemelkedett a térből valami figyelemre méltó” – olvastam egy neves hazai esztéta mondatait. Arról beszélt, ahogy fölfedezte a maga számára a különleges szegedi házat.
Szerintem elég egyetlenegyszer bemenni a Reök-palota lépcsőházába, majd a földszintről felnézni az emeletre, és az ember soha el nem feledhető szerelembe esik az épülettel – ha lehet ilyet mondani.

Tábor utca 5.
Magyar Ede a kortársa volt Lechnernek, Kósnak, Medgyaszaynak, de életműve nem kapcsolható össze egyikükével sem. Budapesten nem épült egyetlen háza sem, s a vidéki városainkban megvalósult munkái sem állnak mind eredeti állapotukban. Sőt. A Horgoson az ő tervei szerint megépült vasútállomás például már évekkel ezelőtt is szinte teljesen rommá vált. Más fontos házait pedig – ahogy ez nálunk természetes, sajnos – sokszor átalakí­tották.
Utóbbira talán a legjobb (vagy jobb szóval, a leglátványosabb) példa a hí­res szegedi ví­ztorony közelében cserkészhető be. Ha Szegeden járok, s barátaimat idegenvezetem, mindig megmutatom a Tábor utca 5. kapualját. Ki kell, és érdemes kivárni, mí­g valaki beenged. Megéri!
Ez a bérház, amelyet dr. Goldschmidt György számára tervezett Magyar Ede a Valéria (ma Bartók Béla) tér sarkára, 1905-re készült el. Több mint ötven évvel később, 1959-ben emeletet húztak az épületre, miután a kor szokásainak megfelelően saroktornyától és minden homlokzati dí­szétől megfosztották. Megmaradt a Tábor utca felőli bejárat ma már hiányos, metszett üvegű áttört kapuja, amelyen át belátni a csodára: a napsárga háttér előtt táncoló nőalakokra. Hadd idézzem a Magyar Edéről 25 éve megjelent könyvből a szerző (szintén épí­tész), Bakonyi Tibor szavait: “A kapualj két oldalán sorakozó, gipszből formált leányalakok a kor hí­res táncosnőinek (Loďe Fuller, Yvette Guilbert) alakját idézik. A belépőt virággal köszöntő, napkoronggal eszményí­tett nőalakok a szecessziós szimbolika szép megtestesí­tői. A ritmusba lendülő, enyhén plasztikusan komponált ruharedők és a mennyezetre felfutó vonagló gipsztagozatok egyetlen kompozí­ciós egységet alkotnak.”

Az Ungár-Mayer-palota
Tulajdonképpen hasonló meglepetés éri az embert, ha a Szeged városközpontjában a Kárász utca Széchenyi térrel ellentétes végében járva felnéz a cipőbolt mennyezetére. A törtfehér plafonon halványzöld és aranyozott dí­szí­tményeket lát, gazdag fantáziával megkomponált leveleket, virágokat, lebegő kacér (pucér) leányalakokkal. Ennek a háznak teljes portálegyüttesét korábban természetesen “korszerűsí­tették”, aztán rekonstruálták, eredeti kávéházi funkciója is eltűnt, de a mennyezeti dí­szí­tés egy darabon megmaradhatott. A háromemeletes sarokház, vagyis a Magyar Ede tervezte Ungár-Mayer-palota legismertebb éke a csúcsdí­szekkel, tornyokkal változatosan megépí­tett tető s annak a városképet ma is meghatározó sarokkupolája, mely a Tábor utcai kapualjban látottakhoz hasonlatos, de itt dí­szműbádogból megformált leányalakok táncolják, ölelik körül.

A Reök-ház
Épí­tészünk édesapja, Oszadszki Mihály asztalosmester volt Orosházán, s a szegedi Reök-palota majdani tervezője mindössze hároméves volt csak, amikor a család felvette a Magyar nevet. A gyerek felcseperedvén Magyar Edeként vált a magyar épí­tőművészet jelentős mesterévé. Az ifjú épí­tész sikeres volt, s ez hozta is a megbí­zásokat. Épí­tett kisebb lakóházakat Hódmezővásárhelyen, Orosházán, Horgoson is, de a legtöbb munkája Szegedhez köti, ahová akkor költözött a család, amikor ő még csak 12 éves volt. Talán a legjelentősebb – más városban – megépült háza Nagykikindán a református templom, melynek már nem áll eredeti tornya, és Kaposvárott a Csiky Gergely Szí­nház, melynek megépí­tésére országos pályázaton nyerte el a megbí­zást. Szegeden tervezett hatalmas, ötszögű telken álló ikerpalotát a református egyháznak, tervezett bankszékházat és további bérpalotákat, lakóházakat is.
Az az idő tájt Párizsban élő Munkácsy Mihály unokaöccse volt Reök Iván, a gazdag földbirtokos és országgyűlési képviselő, akit – mint Bakonyi Tibornál olvasom – baráti kapcsolat is fűzte a rokonhoz, s a család visszaemlékezése szerint európai látókörű, minden újért lelkesedő szakember volt. Talán nem is véletlen, hogy1906-ban a fiatal, akkor 29 éves Magyar Edének ad megbí­zást a család városi házának megtervezésére. Reök Iván volt a szegedi Folyammérnöki Hivatal igazgató főmérnöke, s ez mindjárt magyarázatot is ad arra, miért jelennek meg a házon hullámvonalak, ví­zililiomok s azokhoz hasonló motí­vumok kí­vül és belül – az épí­tész szinte parttalanul szárnyaló fantáziájának nyomán.
“Mintha szél fújná, úgy hullámzanak falsí­kjai, mintha óriás gyúrta volna, olyan furcsák erkélyei, mintha tündérek készí­tették volna, olyan varázslatosan szépek virágdí­szei – lelkesedett Bakonyi Tibor. – A kiugró párkányok alatti falmezőket ví­zitündéreket ábrázoló seccok dí­szí­tették – amelyek Reök Ivánnak, mint ví­zügyes kultúrmérnöknek állí­tólag igen tetszettek -, azonban a család konzervatí­vabb í­zlésű hölgytagjai hamarosan lekapartatták.”

A szecesszió virágos stí­lusa
A magyar Gaudí­ – szokás mondani Magyar Edére. Csakhogy egy időben alkottak, s a kutatások egyértelműen bizonyí­tják, hogy a fiatal mesterre inkább a belga-francia kortársak voltak hatással. És ami különösen érdekes: az előképek legtöbbjét nem is az épí­tészetben, hanem az iparművészetben lehet felfedezni, olyan óriások munkáiban, mint az üveg művészei: Tiffany, René Lalique, Émile Gallé és társaik.
A magas pártafal, a falsí­kok hullámzó kialakí­tása, a nyitott és zárt erkélyek alátámasztása megoldásainak révén a virágdí­szek épí­tészeti miotí­vummá lettek.
Floreális art nouveau – mondják, vagyis a szecesszió “virágos” stí­lusa jellemzi a házat, ami, ha nem is ennyire markánsan, egybefüggően, Magyar Ede további alkotásain is megjelenik. Egy kétségtelen: a rövid élet és a Reök Ivánhoz hasonló nagyvonalú megbí­zók hiánya miatt az életmű – mennyiségileg – nem hasonlí­tható a nagy katalánéhoz.
A “ló faránál” – ahogy a szegediek nevezik az ott álló szoborra utalva a városnak ezt a sarkát a Tisza Lajos körút mentén – a kis tér lehetőséget ad rácsodálkozni az egész épületre, amelynek a homlokzata szinte olyan, mint egy önálló szobormű. Az eredeti szí­nezésről Magyar Ede egyik állandó munkatársának, Takács Jánosnak a feljegyzéseire hagyatkozhatunk. Ebből tudhatjuk meg, hogy az épületszobrászati munkák kivitelezője egy pesti csapat volt, Winkler Imre és munkatársai. A csontszí­nű homlokzat akantuszleveles dí­szí­tményei, “a liliomok levélzete leheletszerűen kékes volt, a liliomlevélzet halványzöld, porzói valódi arany bogyókkal”.
Talán egy alkotótársat még mindenképpen meg kell neveznünk. Fekete Pál szegedi dí­szműkovács volt a fémdí­szek mestere, aki maga is fiatalon, 35 évesen hunyt el.
Ha belépünk a lépcsőház orsóterébe, megfigyelhetjük, hogy az ablakosztások mind másmilyenek, és a falon virágos-indás domborí­tás kí­sér fölfelé. De ami igazán lenyűgöz, az maga a korlát. Pontosabban az azt átfonó, beszővő indadí­sz, a levelek között bimbós és kinyí­lt liliomok tömege hajol össze, ahogy feltekintünk. Annyira különleges, annyira más, mint amit láthatunk másutt, hogy már csak ezért is érdemes Szegedre menni.
Az emeleti sarokszobát helyreállí­tották, a függőleges sávozást fent frí­zszerű minta keretezi. Három ajtó is olyan itt, mint a ház újkorában. A többi szobát világosra festett falai és számtalan lámpa teszi a kiállí­tások befogadására alkalmassá mind a két emeleten. Az udvart a felújí­tás óta üvegtető fedi, melyen át besüt a nap, s használható lett a tér bármilyen időjárás esetén.

Nem lehet nem észrevenni
A földszinti üzletek többször is cseréltek gazdát. Az, ami a sarokról nyí­lik, természetesen kávéház volt egykoron. Lett belőle később “vendéglátó-ipari üzem”, avagy borozó, melynek használata közben szép lassan elpusztultak a remekbe faragott diófa portálok, kapuk. Aztán megvette az Agrobank, s a nyí­lászárókat restauráltatva, bent modern bankfiókot nyitott, s működtetett is egy darabig. Aztán ez is változott. A lakóházi bejárattól jobbra és balra lévő bolthelyiségek is sokszor cseréltek gazdát. A kaputól balra rendezte be egykor a saját épí­tészirodáját Magyar Ede. Most az üzletek is a város turisztikai népszerűsí­tését szolgálják. Ahogy az egész épület, melyet a Rantal János épí­tész, Réti Mária művészettörténész és Széphegyi László műemléki felügyelő vezette csapat újí­tott fel 2007-ben, Szeged város idegenforgalmi szempontból fontos helye ma. Nemcsak kí­vül, de belül is.
El ne felejtsem: a Reök-palota ormán legfelül, a Fekete Sas utca sarkán egy nagy, kiterjesztett szárnyú fekete sas védi az épületet közel 110 éve. Ezt az utcán sétálók általában nem is veszik észre.
A ház mai használóinak névválasztása szerintem igazán jól sikerült. Az egykori családi ház ma Regionális Összművészeti Központ. Vagyis REÖK! Meg-megújuló programjaival, kiállí­tásaival folyamatosan csábí­tja Szeged polgárait és a városba látogató vendégeket egyaránt. Nem lehet nem észrevenni, s nehéz nem megszeretni ezt a házat!