Álmodom

Bokáig járok a puha felhőben. Mezítelen talpamat csiklandozza egy játékos pamacs. Befurakszik a lábujjaim közé, ha tehetné, a körmöm alá is bebújna.
Nem érzek szilárd talajt. Vajon mi tart fenn? Mi az a láthatatlan erő, mely nem engedi a földre zuhanni ötvenöt kilós testemet? Vagy idefenn nem érvényesül a gravitáció?
Nagy lendületet vettem, és fejest ugrottam a semmibe. Noha nem szoktam ilyen bátor lenni, most nem zavart, hogy sejtelmem sincs, mi van alattam.

Mosolyogva nézte a lányt. Mintha egy medence víztükrébe ugrana, csak itt felhőfoszlányokkal van töltve víz helyett. Mégis fenn maradt, és erőteljes karcsapásokkal haladt előre. Hófehér tündérruhája úszott a fellegekben.
- El kellene felejtened, honnan jöttél! - szólt rá vidáman.
A lány megriadt a váratlan hangra, és függőleges helyzetbe billent.
- Felejtsem el, hogy honnan jöttem? Inkább szeretném megtudni, hova érkeztem! - vágott vissza.
- Ez a fellegek birodalma - közölte az ismeretlen. - Némelyek Álomországnak is nevezik. Amin állsz, egy bárányfelhő.
- Bárányfelhő? De hát ez hatalmas!
- A bárányfelhő csak a földről nézve kicsi. Onnan lentről minden aprónak látszik, ami idefenn van.
- Miért nem esek le?
- Azért, mert idefenn nincs súlyod. Azért tudtál úszni is... vagy majdnem... De mi itt nem így közlekedünk. Nincs szükségünk lépésekre, úszásra. Ezeket csak kedvtelésből, vagy sportból csináljuk.
- Akkor hogy jutsz el egy másik helyre?
- Gondolati síkon. Elég, ha tudod, hova akarsz menni, rágondolsz, és már ott is vagy.
- Azt akarod mondani, hogy bejárhatom a világot, pillanatok alatt Kínából Mexikóba juthatok? Vagy Peruból az Arktiszra?
- Akár. Igen - bólogatott a másik.
- Te ki vagy?
- A nevem Aurisz. Én fogadom az álmodókat.

Alattuk villámgyorsan változott a táj. Két bárány között látták a földfelszínt. A kínai nagy fal egy pillanat alatt semmivé foszlott, helyette az égre törtek Chichen Itza tompa tetejű piramisai. Majd egy hirtelen váltással a Nazca-fennsík rejtélyes vonalait bámulhatták. Innen fentről tökéletesen ki lehetett venni az alakzatokat. A lány épp csak felfedezte a majom figuráját, máris óriási úszó jéghegyek közeledtek feléjük. Szinte rögtön ezután vidám-színes halraj bukkant elő a korallszirt mögül. Vérszomjas cápa tátotta ki a száját...

- Inkább egy működő vulkán! - ijedt meg a lány. Máris érezte a forróságot, tompa dübörgés közepette láva fröccsent a magasba, repülő szikladarabok kíséretében... Szerencsére nem értek fel az égig.
- Fékezd az ábrándjaidat! Látod, ezért kell fogadnom benneteket, hogy megtanuljatok uralkodni a gondolataitokon.
- Bármi, amire gondolok, valóra válik?
- Úgy van! - helyeselt Aurisz.
- Elveszítettem az anyukámat... Tudtad? - szólt szomorúan a lány.

Egész kicsi volt még, talán három-négy éves. Anya a tűzhely mellett állt, és valami finomat főzött éppen. A lány meghúzgálta a szoknyája alját, hogy rá is figyeljen. Anya letette a főzőkanalat, lehajolt, és felvette őt. A karjában tartotta, míg ő ügyetlen mozdulatokkal megkeverte a fazékban fortyogó levest. Majd merített egy kanálnyit, és gondosan megfújta, mielőtt a lánya elé tartotta, kóstolni. Még most is érzi a nyelvén azt a régi-régi ízt...
Váltott a kép. Épp végeztek a fürdéssel, anya ágyba dugta őt, betakargatta, és leült mellé. Felvette az éjjeliszekrénykéről kedvenc mesekönyvét, és olvasni kezdett... A mese végét már együtt mondták, hisz kívülről fújta az egészet. Mégis... annyival, de annyival jobb volt, amikor anya mesélte, mintha maga olvasta volna!

- Most is hallom a hangját - sírt a lány. - Pedig milyen rég volt!
- Álmodban bármikor újra beszélgethetsz vele - vigasztalta Aurisz. - Érezheted az érintéseit, simogatását. A valós életedbe nem hozhatod vissza, de itt a fellegek birodalmában mindig megleled. Csak rajtad áll, mikor találkoztok.
- Emlékszem, tavaly nyáron...


A lány szerelmes lett. A lelke legmélyéből, határtalanul és viszonzatlanul. Anya észrevette, hogy lánya megváltozott. Nem faggatta, nem erőltette, hogy mondja el, mi a baj. Egyetlen megjegyzést tett: „Kislányom, ha bármiben segíteni tudok..."
Segíteni ugyan nem tudott, de remek hallgatóság volt panaszos lelkének. Anyának öntötte ki szíve minden fájdalmát, neki súgta meg: „jobb is, hogy nem vett észre, most engem hagyott volna el úgy, ahogy azt az eddig irigyelt másikat!"
A lány nézte önmagát, ahogy anyja vállára borulva zokog. Akkor úgy érezte, ennél nagyobb fájdalom nem érheti. Tévedett!


- Most gondolj valami szépre! - szólította fel a lányt Aurisz.


Ő ránézett és elmosolyodott. Nem szólt. Nem volt rá szükség. Körülöttük hatalmas hópelyhek kavarogtak. Bár szellő sem mozdult, a kristályosodott víz vidám táncot lejtett fel-le... fel-le... A lány elkapott néhányat, a tenyerébe zárta, és csodálattal nyugtázta, hogy nem olvad el a kezében. Szeme, mint beépített mikroszkóp, felnagyította a pihék mintázatát. Kicsit eljátszott velük, talál-e két egyformát. Majd ráfújt, és a lehelete nyomán a hópelyhek esőcseppekké változtak. Ám ez csak pillanatokig tartott, a földi beidegződés, hogy nem szeret megázni, elterelte a gondolatát...
Aurisz némán intett, hogy forduljon meg. Így már ő is látta... Szeme előtt szivárvány ragyogott, az ív legfelső része. Érdekes tapasztalás volt, felülről nézni a szivárványt, melynek két lába a földre támaszkodott. Mint egy híd a föld és az ég között.

- Nagyon jól csinálod! - dicsérte meg Aurisz a lányt. - Már nem csaponganak a gondolataid. Csak szépen, lassan, ha eszedbe jut valami, gondold végig, és csak aztán a következő...

A szivárványhídon sétáltak, hamisítatlan földi lépésekkel. Odajutni csak egy gondolat volt, de végigmenni rajta több annál. Azt muszáj volt igaziból! Térdig járni a színekben, megfürödni a tengerében... Magába szívni a szivárvány erejét. Boldog volt. Maradéktalanul.


- Ez miért nem működik odalenn a földön?
- Azért, mert túl sokat akartok egyszerre. Nem tudjátok eldönteni, mi a legfontosabb. Ha csak egy célotok lenne, és arra gondolnátok gyakran és erősen, teljesülne. Utána jöhetne a következő. De az emberek nem így élnek. Mindent akarnak, és rögtön, ezért gyakran semmit nem kapnak.
- Én már tudni fogom - mosolygott a lány. - Követem a tanításodat, Aurisz.
- Igen... Ha felébredve el nem felejted...


Álmodom...



Hozzászólások