Agyunk és immunrendszerünk párbeszéde

Régóta ismert tény, hogy a különféle lelkiállapotok határozottan befolyásolják az emberi szervezet élettani működéseit. Elegendő csak a gyász és a nyomasztó munkahelyi hangulatok egészségre gyakorolt negatí­v következményeire, vagy esetleg a támogató családi háttér gyógyulást elősegí­tő hatásaira gondolnunk.

A tudatállapotok testi következményei, valamint a test élettani folyamatainak tudatállapotokra gyakorolt hatásai már évszázadok óta ismertek. Lényegében részei már az olyan ősi tanoknak is, melyek a taoista, tibeti, indiai védikus, vagy antik görög hagyományok orvosi megfigyeléseiben gyökereznek.
A test-lélek kölcsönhatás tudományos vizsgálatának céljából a nyolcvanas évek elején Ader megalkotta a “pszichoneuroimmunológia” szakkifejezést, amely azóta egy önálló tudományterület elnevezésévé vált. Ez a bonyolultnak tűnő szóösszetétel magában foglalja a szervezet két fontos alegységének, az ideg- és immunrendszer működéseinek a vizsgálatát. Ezen tudományterület kutatóinak célja, hogy azonosí­tsák azokat az alapvető mechanizmusokat, melyek e két rendszer kommunikációját biztosí­tják, fenntartják. Ez a kutatás több okból is jelentős. Központi idegrendszerünk, pontosabban agyunk az a szerv, amelynek a jelenleg elfogadott tudományos nézetek szerint tudatosságunkat és tudatállapotainkat köszönhetjük. A tudatosság nehezen definiálható fogalom, az agykutatók véleménye szerint szoros szálakkal kapcsolódik az éberség és a figyelem fogalmaihoz. Tudatunk segí­tségével reflektálhatunk különféle tudatállapotainkra, melyek az érzelmi, testi, gondolati, és nyelvi kifejeződés számtalan módján megnyilvánulhatnak. Immunrendszerünk funkciója pedig, hogy megvéd a különféle fertőzéses és rákos betegségektől, illetve irányí­tja a regeneratí­v, gyógyulási folyamatokat. Párbeszédük természetének ismerete tehát különösen fontos lehet számos jövőbeli terápia szempontjából.

Az idegrendszer és immunrendszer kommunikációjának nyelvei

Ahhoz azonban, hogy megértsük ezt a párbeszédet, ismernünk kell a két fő alrendszer “nyelvét”. Az idegsejtek közötti kommunikációt egy nagyon általános molekulacsoport bonyolí­tja le, melyeket összefoglalóan neurotranszmittereknek (idegi jelátvivőknek) nevezünk. Ezek a molekulák igen sokfélék, és több alfajra oszthatók. Minden alfaj más-más szerepet tölt be az idegrendszerben. Egyesek közülük serkentő, mások gátló információkat továbbí­tanak. Hasonlatos ez a forgalomirányí­tó lámpa piros és zöld jelzéseihez.
Az immunrendszerben is hasonló módon valósul meg a kommunikáció. Itt is nagyon fontos a sejtek összehangolt működése, hiszen azok diffúz módon, az egész szervezetben szétszórtan helyezkednek el és csak veszély esetén aktiválódnak, illetve vándorol egy részük pl. a fertőzés helyére. Itt a jelátvitel, a kommunikáció az úgynevezett citokinek révén megy végbe; az immunrendszerben gyakorlatilag minden sejt a “citokinek nyelvét” beszéli. Ezek a molekulák mondják meg, hogy ki, mikor, hová menjen, ha szükség van rá. Sőt, bizonyos más szöveti sejtek is értik a kommunikáció ezen formáját.
Az elmúlt két évtized fontos megfigyelései közé tartozott az, hogy az agy egyes területeinek idegsejtjei is beszélnek citokin nyelven és az immunsejtek is értik a neurotranszmitterek nyelvét. Ez az eredmény igazolta a kétirányú kommunikáció lehetőségét a két rendszer között.