Gyűjtsünk foraminiferát!

A legtöbb ember gyűjt valamit: bélyeget, szalvétát, söralátétet, sőt olyan is van, aki víztornyot, persze csak fényképen. Amerikában - ahol az unatkozó nyugdíjasok hajszolják az izgalmakat - hagyománya van a mikrofosszília-gyűjtésnek is. A mikropaleontológiát az Egyesült Királyságban a 18. század óta művelik lelkes természetbúvárok, de szélesebb tömegeket csak az 1970-es évektől hódított meg az óceán túlpartján.

Mostanság reneszánszát éli az ásványok és ősmaradványok gyűjtése, sok embert vonz, hogy magának tudhat egy szép követ vagy egy sok millió éve élt állat vagy növény maradványát. Élelmes kereskedők a börzéken nagy mennyiségben, sokszor aránytalanul drágán kínálnak ilyesmit, és valóságos iparággá vált a hamisítás. A börzéken mindennapos látvány a 3D-nyomtatóval készített kínai dinoszaurusztojás, a polimercementbe ágyazott marokkói trilobita és a műgyanta madagaszkári ammonitesz. A saját gyűjtés élménye, a megélt kalandok nem pótolhatók bazári portékával, nem árt azonban tudni, hogy Magyarországon a gyűjtésre vonatkozó szabályok meglehetősen rigorózusak. Az utóbbi időben megszaporodtak az illegális gyűjtés miatti incidensek, és ha valakit tetten érnek, amint ásóval, csákánnyal ügyeskedik, ne csodálkozzon a következményeken. Egyetlen jogszabály sem tiltja azonban a „kézi mintaszedést", vagyis azt, hogy a talaj fölötti törmelékből felvegyünk valamit, vagy eltegyünk egy marék agyagot. A mikrofosszília-gyűjtőnek sokszor ennyi éppen elég is. A másik kellemes dolog, hogy a gyűjtemény nem foglal sok helyet, egy életmű elfér egy cipősdobozban. Bár egy nagy foraminifera akár 15 cm-es is lehet (és ez egy egysejtű!), a legtöbb mikrofosszília 0,05-2 mm-es. Sajnos nem tudjuk szépen megvilágított vitrinben kiállítva ismerőseinknek mutogatni, a megszemléléséhez mikroszkóp kell. És hátrány az is, hogy a családtagokat néha békíteni kell a mosogatóban felgyűlő iszapos lerakódás miatt. Cserébe viszont sok érdekes ismerettel gazdagíthatjuk tudásunkat.


A sokféle mikroszkopikus lény közül kezdőként a likacsoshéjúak (foraminiferák) vadászatában érhetünk el legkönnyebben sikereket. Kutatásuknak magyar híressége is van, Franzenau Ágoston muzeológus az 1800-as évek végén ért el jelentős eredményeket, nevét Amerikában és az Egyesült Királyságban jól ismerik a gyűjtők, nálunk azonban alig hallott róla valaki. A legnagyobb foraminiferák a pénzérme nagyságú óriások, a Szent László pénze néven is emlegetett nummuliteszek. A kisebbek alakja igen változatos, csigaházra, növényi magra vagy bibircses gömböcre emlékeztetnek. A sugárállatok (radiolariák) a foraminiferákkal szoros rokonságban álló egysejtű eukarioták. Gyönyörű, 0,1-0,2 mm-es vázaik elektronmikroszkópban mutatják meg igazán a szépségüket, de fénymikroszkópban is jól látszanak, különösen sötétlátóteres megvilágításban. A harmadik izgalmas társaságot a kovamoszatok (diatómafélék) képezik. Mai példányaik bármikor kinyerhetők bármelyik akvárium szűrőjéből, de hasonlóak vázainak törmeléke alkotja az Erdőbényén bányászott diatómaföldet is. Rendkívül izgalmas, amikor a terepről hozott évmilliós mintában hasonló alakokat fedezünk fel, mint az akváriumszűrőben. Találkozhatunk még kagylósrákokkal, növényi spórákkal (fosszilisekkel és jelenkoriakkal egyaránt), valamint kronodontákkal is. A kronodonták eredete vitatott, a legtöbb kutató szerint ezek kihalt, állkapocs nélküli halak foglemezei lehettek.

Felszerelés

A mikrofosszíliák gyűjtéséhez nincs szükség költséges felszerelésre. Egyetlen drágább dolog, amire szükségünk lesz, az egy alkalmas mikroszkóp. Használhatunk USB-s mikroszkópkamerát is, vagy a mobiltelefonunk kamerája is megfelel a célnak egy alkalmas előtétlencsével, ahogy arról az IPM 2017. májusi számában írtam. Aki binokuláris mikroszkóp vásárlására adja a fejét, annak sem kell túl sokat költenie. Egy 10-40-szeres nagyítású sztereo- vagy tanulómikroszkóp elegendő, ilyet 40-60 ezer forinttól lehet kapni.





Kell továbbá:       
  • 10-20-szoros nagyítású lupe;
  • zárható 0,1-0,5 literes gyűjtődobozok, nejlonzacskók;
  • egy kis kertészeti ültetőlapát a mintavételhez;
  • esetleg geológuskalapács vagy kőműveskalapács;
  • fényképezőgép, térkép (GPS), toll, jegyzetfüzet, mert a lelőhelyet is dokumentálni kell;
  • különféle sziták (konyhai szűrőkanál, szúnyogháló, nejlonharisnya);
  • kisebb edények, tálak, tálcák a minták válogatásához;
  • bontótű és ecset, szintén a válogatáshoz;
  • tárgylemezek és gyűjtőlapok.

Szükségünk lesz még szakirodalomra is. Aki alaposabban szeretné megismerni a fosszíliákat, annak kiindulásként Bujtor László, Budai Tamás és Konrád Gyula Rendszeres őslénytan című könyvét ajánlom, 1300 Ft körüli áron kapható e-bookként is. Dulai Alfréd, Főzy István, Szente István Ősmaradványok. A Kárpát-Pannon térség kövületei című könyve antikváriumokban fellelhető. Hasznos - bár nem éppen friss, viszont ingyenes - szakirodalom Kutassy Endre Ősmaradványok gyűjtése, konzerválása és preparálása című műve, amely megtalálható a Magyar Elektronikus Könyvtárban (http://mek.oszk.hu/03600/03618/). Ezenkívül rengeteg tanácsot, ötletet kaphatunk a fosszíliák gyűjtésével foglalkozó közösségi oldalakon, például a www.thefossilforum.com-on. Kitűnő, nemcsak gyűjtőknek ajánlható honlap továbbá a foraminifera.eu.

Technikák

A szilárd, kemény kőzetekből való gyűjtéssel kezdőként nem érdemes próbálkozni. Az ezekben található fosszíliákat vagy vékonycsiszolatban lehet tanulmányozni, vagy különféle veszélyes vegyszerekben (salétromsav, perklórsav, hidrogén-peroxid) való oldással lehet feltárni. Vékonycsiszolatot kézi csiszolással is lehet készíteni, de macerás, fárasztó munka. Szerencsés, aki olyan helyen lakik, ahol homokos, agyagos rétegek vagy mállékony, puha mészkövek vannak. Ezekben sokféle mikrofosszíliát lehet találni, és minden erőfeszítés nélkül, egyszerű szitálással, iszapolással vagy fagyasztással ki lehet nyerni őket. Az agyagos területeken érdemes figyelni a vízmosásokra, a víz ugyanis természetes iszapolás útján a finomabb szemű agyagot elhordja, és a nehezebb kövületeket, amelyeket az agyagból kimosott, lerakja. A homokos kőzetek közül az egykori tengerparti homokokban és a negyedidőszaki löszökben gyakoriak az ősmaradványok. A homokos mintákat szárítsuk meg, majd szitáljuk át egy durvább 0,5-1 mm lyukméretű szitán, hogy a nagyobb törmelékeket kiválasszuk.
Ehhez közönséges konyhai szűrő vagy szúnyoghálóból készített szita megfelel. Ami a szitán átesett, azt egy finomabb (0,25-0,3 mm-es nyílású) szitán ismét szitáljuk át. Ilyen szitát nejlonharisnyából is lehet készteni, nem kell laboratóriumi szitákat rendelnünk. Miután a talajszemcséktől megszabadultunk, az anyagot langyos vízben oszlassuk el, és ami leülepedett, abban mikroszkóp alatt kezdjünk el keresgélni. Agyagból 20-25 dkg általában elég. A legegyszerűbb az, hogy egy-két napig vízben hagyjuk ázni az anyagot, majd kézzel szétnyomkodjuk, és a vizet óvatosan leöntjük. Az edényt tiszta, meleg vízzel feltöltjük, az iszapot egy pálcikával felkavarjuk, majd a vizet leöntjük. A műveletet 5-6-szor megismételjük, amíg a leöntött víz tiszta nem lesz. A nehezebb ásványok és az ősmaradványok gyorsan leülepednek, a felülúszó leöntésével jobbára a felesleges anyagtól szabadulunk meg. A könnyebb csigahéjak, szivacsok maradványai a víz felszínén gyűlnek össze, ezeket onnan lehet itatóspapírral lehalászni. A pépes anyagot gyorsabban is megtisztíthatjuk, ha a nagyobb daraboktól, kavicsoktól előzetesen szitálással megszabadított anyagot egy szitába tesszük, és vízsugárral (zuhany) kimossuk. A vízsugár ne legyen túl erős, nehogy a maradványokat összetörjük. A nagyobb csigaházak kiválasztásához 0,8-1 mm-es szita (konyhai szűrő megfelelő), az apróbb moszatokhoz 0,06-0,1 mm-es fém- vagy nejlonszita kell. Az ennél apróbb lényeket csak kémiai úton lehet elkülöníteni, de erre házilag ritkán van mód. A mosási, iszapolási maradékot a végén érdemes tiszta alkohollal vagy desztillált vízzel átöblíteni, ami megakadályozza, hogy a szemcsék összetapadjanak. Az agyagos, márgás anyagok hosszabb ideig áztatva általában szétesnek, pépessé válnak. Hatékonyabban lehet felaprítani őket, ha előbb meleg helyen néhány hét alatt teljesen kiszárítjuk, majd a száraz anyagot tálba tesszük, és nagyon kevés vizet töltünk alá. Hagyjuk, hogy a vizet felszívja. A felszívott vízmennyiséget apránként pótoljuk, egészen addig, amíg a víz teljesen el nem lepi az anyagot. Ezzel a módszerrel a pórusok vízzel telítődnek, és a hajszálcsövesség miatt benyomuló víz a keményebb rögöket szétfeszíti. Ha az agyag nagyon makacs, kötött, sok benne a szerves anyag, akkor 20-30 percig 6-8%-os mosószódaoldatban főzzük. Keményebb anyagot, például durva mészkövet fagyasztással is szét lehet roncsolni anélkül, hogy az ősmaradványokban kárt tennénk. Ehhez a jól kiszárított anyagot a már említett lassú felöntéssel vízzel telítjük, majd a fagyasztószekrénybe tesszük. A víz megfagy, és a jég szétnyomja a kőzetet.


Lelőhelyek

A mikrofosszíliák kisebb-nagyobb mennyiségben szinte minden üledékes kőzetben megtalálhatók. Magyarországon a legrégebbi, több mint 400 millió éves példányokat a felszínen például Lovas és Alsóörs határában, a Balatoni út és a Csokonai utca találkozásánál, az árokparton feltáródó szilúr agyagpalában találhatnánk meg, legalábbis elméletben. A gyakorlatban ezek erős szénülésen mentek keresztül, és nagyon töredékesek. A Dunántúlon gyakoriak a Tűzköves-hegy, Tűzköves-árok elnevezésű helyek (pl. Szentgál, Bakonycsernye, Budaörs), ami az itt előforduló, ősidők óta hasznosított tűzkőről (radiolarit) kapták a nevüket. Ez jóformán csak sugárállatkák vázának kovaanyagából áll, és különösen gyakori a középső- és felsőjura határán. Sajnos jó állapotú sugárállatka-maradványokat nem szokott tartalmazni, jobban járunk, ha fiatalabb kőzetekkel próbálkozunk. A bakonyi Pénzesgyőr és Bakonyszentlászló községek határában tömegével gyűjthetjük a legnagyobb foraminiferákat, a nummuliteszeket. Ezt az óriás egysejtűt 2016-ban az év ősmaradványának választották. Az említett falvak neve is őrzi a hozzá kapcsolódó legendát, miszerint Szent László király a pogányokkal vívott küzdelemben pénzt szórt az üldözők elé, azok lemaradtak felszedegetni, de az ellenség kezében kővé vált az arany.
A budapestieknek sem kell messzire menni, ha ilyen „kőpénzeket" szeretnének látni, elég kisétálni a Mátyás-hegyre, az itteni eocén mészkőben is megtalálhatók. Mikroszkopikus méretű rokonaik is előfordulnak mindenfelé a Budai-márgában, például a Pusztaszeri út kanyarjában, a Daubner cukrászda fölött. Ez ugyan védett feltárás, de erősen mállik, a törmelék sokszor még az út szélére is kigurul, onnét felszedhető. A rendkívül gazdag foraminifera-anyagáról híres Kiscelli agyag még fiatalabb, oligocén korú. Számos helyen megtalálható a Budai-hegységtől és Esztergomi-medencétől a Bükkig. Budapest környékén a Kis-Mátyáshegytől a Kamaraerdőig sok helyen van feltárása. Az egyik legjobb és könnyen megközelíthető lelőhely a Kiscelli Múzeum melletti tanösvény 10. állomásánál, a mészkőszikla alatt található, jó mintavételi lehetőséget kínál. Aki február végén itt jár, egyúttal megcsodálhatja az egyik legkorábban nyíló tavaszi virágot, a téltemetőt is. A miocén kori mállékony durvamészkőben nagyon gyakoriak a vörösalgák. Ilyen mészkövet találunk az egész Tétényi-fennsíkon, a Visegrádi-hegység peremén, Zebegény határában és Fertőrákos környékén. Diatómákban gazdag diatomit az erdőbényei és szurdokpüspöki bányán kívül kisebb foltokban van például Abaújszántó, Tállya, Pásztó és Szokolya határában, szórványosan a Mátrában és a Mecsekben is. Az édesvízi üledékekben gyakori telepes zöldmoszatokat például a Pula mellett bányászott alginitben érdemes keresni. Az első tavaszi túrának mohaállatok (bryozoák) vadászatát is javaslom, korallokra emlékeztető vázaikat kagylósrákok és korallok társaságában könnyűszerrel megtalálhatjuk a Börzsönyben, a Törökmező melletti kőbányában.


Hozzászólások