Táncsics Mihály utca 9.

A titkok egy része még ma is az, s bár a ház nyitva volt két napig a Kulturális Örökség Napokon 2014-ben, azóta megint nem látogatható. Egy olyan épületről lesz szó ismét, melynek sorsához e sorok jegyzőjének van köze, olyan házról, amelyről szinte muszáj í­rni, amikor itt a március.

Nincs ember Magyarországon, aki erről az épületről ne hallott volna. Ha sehol másutt, hát az iskola alsó tagozatában: a márciusi ifjak ebből a börtönként használt házból szabadí­tották ki a “státusfogoly” Táncsics Mihályt 1848. március 15-én. A centenárium idején Táncsics tiszteletére emléktáblát (Istók János, 1948) helyezett el a ház falára a hálás utókor, akárcsak Kossuth Lajoséra (Berán Lajos, 1940), aki szintén “sajtóvétségért”, vagyis a cenzúra megsértéséért volt itt fogoly kétszer is, még 1837 és 1840 között. Rab volt itt Jókai Mór, Czuczor Gergely, Wesselényi Miklós, s egyes források szerint – még mielőtt az Újépületbe vitték – Batthyány Lajos is. Fontos is lenne, hogy nyitott legyen a ház, fogadja a történelmünk iránt érdeklődő időseket és fiatalokat.

Táncsics börtöne
Ennek érdekében szóltunk a Magyar Televí­zió képernyőjéről Katona Tamással Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc emlékhelyei cí­mű, tizennégy évig tartó sorozatban többször is, s ezért kerestem meg a rendszerváltás idején minden lehetséges támogatót itthon és az Egyesült íllamokban. Az is a történelem része, hogy a ház háborús jóvátételként az amerikaiak kezébe került a II. világháborút követően. Pontosabban: a közös tulajdon státusában 1600/6783 rész maradt magyar kézben, s ez gyakorlatilag az udvaron álló épületet jelentette.
Két, illetve több házról kell beszélni, amikor erről a helyszí­nről szó van. Táncsics börtöne – í­gy ismerik leginkább az emberek. Belépve az 1810 körül épült saroképületbe, elénk tárul az udvar s az udvaron egy vastag és erős, kora barokk vasrácsokkal védett ablakokkal ékes vakolatlan kőház, amely egy évszázaddal korábban, még a barokk korban, 1720 táján született. Aki ide eddig belépett, általában szörnyülködve gondolt arra, milyen lehetett ennek a részben földbe süllyesztve megépült, feltehetően nyirkos háznak a celláiban raboskodni. Jogos, de mégse. A Lőportárat, merthogy erre a funkcióra épült ez a ház eredetileg, később használták börtönként is, de reformkori hőseink nem itt, hanem a főépületben “kaptak szállást”.
Kossuth is a főhomlokzat egyik szobájában volt fogva tartva, s csak később költöztették át a főépület egyik udvarra néző szobájába, amikor az utcára nyí­ló ablakon át ki akart juttatni egy levelet.

Az épület története
A Magyar Köztársaság és az Egyesült íllamok közötti hosszú, de végül sikeres tárgyalások végén született meg a 2007. évi CXLVIII. törvénnyel kihirdetett ingatlancsere-megállapodás. Aztán még évekig eltartott, mí­g az amerikaiak megkapták cserébe a Szabadság téri nagykövetségi épülettel szomszédos két házat, ahogy kérték. Ott megtörtént a kiköltöztetés/kivásárlás, majd tavaly befejeződött a tatarozás is. Az ingatlantulajdon-átruházási okirat kelte 2014. június 20., s a Magyar íllam nevében eljáró MNV Zrt. aznap birtokba vette a Táncsics Mihály utca 9. sz. alatti ingatlant. Ennek következménye volt annak lehetősége, hogy az immár kiürí­tett épületeket a nagyszámú érdeklődő nagyközönség megtekinthette azon a múlt év szeptember végi hétvégén.
Az MNV Zrt.-től kértem információt a további hasznosí­tásról. A kapott válasz lényege: “Mivel a terület hosszú ideig olyan funkciót fogadott be, amely nem tette lehetővé az épület, illetve a hozzá tartozó bástya területének tudományos kutatását, ezért az ingatlan hosszú távú fejlesztési koncepciójának megalkotása előtt szükséges a terület régészeti és műemléki kutatása.” A régészeti feltárások 2015 tavaszán megkezdődnek, s feltehetően az év végéig be is fejeződnek.
Sok minden vár arra a földben, hogy a napvilágra kerülhessen, s a lelet hozzásegí­tsen bennünket a történelem, a múlt jobb megismeréséhez.
Zolnay László 1962-es ásatása alapján erősen valószí­nűsí­thető, hogy itt, ezen a helyen volt a budai Vár első királyi székhelye és pénzverdéje. A tatárjárás után – mint már az iskolában is tanultuk – IV. Béla, ha nem is idejében, de végre megkezdte a végvári rendszer kiépí­tését.
Ami ma tudható, s amit a 13. századtól kezdődően fennmaradt oklevelek is igazolnak: a 60-as évekig uralkodó szakmai szemlélettel ellentétben, a korai királyi rezidencia nem a város déli részén (a mai királyi palota helyén), hanem magában a polgárvárosban állt, a Szombat-kapu szomszédságában. (A későbbi és ma is álló Erdélyi bástyán volt a budai Vár északi megközelí­tését szolgáló Szombat-kapu.) Az épület 1382-ig volt királyi tulajdonban, ekkor Nagy Lajos király az épületet a budaszentlőrinci pálosoknak adományozta. Ők 1416-ban Zsigmond király apósának, Cillei Hermannak adták cserébe, s 1458-60-ig a cilleiek tulajdonában maradt. Cillei Ulrik halálával az ingatlan visszaszállt a koronára. Mátyás király az épületet nádorának, Guthi Országh Mihálynak adományozta, amely egészen Buda elestének (1541) évéig a Guthi Országhok budavári rezidenciája volt.
Dr. Janotti Judit épí­tész, műemléki felügyelő összefoglalójából tudható, hogy Zolnay László a Lőportár északi homlokzata előtt egy középkori – egykor tán felvonóhidas és farkasvermes – kaputorony maradványait tárta fel. Több mint valószí­nű, hogy ez az egykori Szombat-kapu maradványa, amelyre 1728 körül Johann Matthey hadmérnök ráépí­tette a 3 szintes, 2 méteres vastagságú kőfalazata miatt később börtönnek is megfelelő puskaporos tornyot. 1995-ben Papp Melinda kutatási, helyreállí­tási tervei alapján a lőportár fedélszékét, tetőfedését az USA Nagykövetsége saját költségén renoválta.

A falak mögött
A Táncsics Mihály utcai főépület ma zártsorú, kétemeletes, egyszerű homlokzatú épület. Középtengelyében kosárí­ves kőkapun lehetne belépni. Az udvari homlokzat földszintjén húzódó árkádsora jelenleg be van épí­tve. Egyébként itt az udvari oldalon is megmaradtak a kifelé nyí­ló ablakszárnyak annak ellenére, hogy ezek eredeti funkciójukat már elvesztették, hiszen a feltárt, kibontott, de beüvegezett loggiára, árkádos folyosóra nyí­lnak. Ezt a főépületet – a középkori telekviszonyok megváltoztatásával – a Szent József laktanya céljára épí­tették. A reformkorban és a szabadságharc után Stockhausnak is nevezték, mert – mint erről szó volt – az ún. státusfoglyok fogháza volt. 1887-ben kisebb udvari toldalékot épí­tettek az akkor katonai térparancsnokság és helyőrségi börtön céljára szolgáló épülethez.
Érdekes az is, amit az utóbbi évtizedek használata jelez. A folyosókról fürdőszobával is ellátott, korszerű fűtésű lakások nyí­lnak. Az ajtók – a kiürí­tés után – már engedik a betekintést a tengerészgyalogosok otthonaiba, a bejáratok ajtói mellett még ott vannak a csengőgombok. Épült a ház északi oldalán egy, a födémen átvezetett vasszerkezetű csigalépcső is, hogy az itt lakó hadfiak vagy vendégeik egymás megzavarása nélkül erről is megközelí­thessék a második emeleti lakásokat. Ahogy a lakások bejáratai a folyosón sorakoznak, a látogató ösztönösen találgatni kezdi, melyik szoba lehetett korábban történelmünk egyik-másik nagy férfiújának “szálláshelye”.
A klasszicista lépcsőház mellől egy remek vasajtón át feljutunk a tetőtérbe is, amelynek fából készült szerkezete s a gerendák között kibúvó kémények is látványosak.
A Táncsics Mihály u. 9. sz. főépületének az északnyugati oldala alatt sziklába vájt középkori pinceszakaszt találunk. Felmenő keleti falainak vastagsága 1,55 méter. Ez a pince folytatódik a mai Táncsics Mihály u. 11. sz. épülethez vezető sikátor alatt, és átnyúlik a Táncsics Mihály u. 13. sz. épület alá is. Vagyis a 9-11-13. sz. épületek alatt egybefüggő középkori pincerendszer van. Ez lehetett akár maga a kincstár, a Kammerhof – mint gyaní­tják ma már.
A volt Lőportárban a dupla vasráccsal védett szűk ablakok mögött két szinten is konditermeket rendeztek be a katonáknak. Ezek a helyiségek is üresek már. A legalsó szinten, a mélyben, ahol még megvannak a már a 20. században használt kályhák, világí­tó- és szellőzőberendezések, neveket és mellettük két világháború közötti vagy éppen a Vár II. világháborús ostroma idejét jelző évszámokat olvashatunk a falakon. Tehát az akkori használat felderí­tése, leí­rása is feladata lehet a történelemkutatásnak.
Az udvarban, a szomszédos Táncsics Mihály utca 7. tűzfalán, a mellőle lebontott épületszárny megmaradt vakolatdarabjain pedig – még megfejtetlen – 19. századi neveket, falfirkákat találtak.
Az udvarban még álló másik épület, mely talán istálló vagy kocsiszí­n lehetett korábban, utoljára a tengerészgyalogosok drinkbárja volt, közösségi térnek berendezve. A mellette induló, a padlástérbe fel-, illetve a pincébe levezető lépcső alatt belátni az üregbe, ahol a ház a Várhegy sziklaalapjára támaszkodik.

Hogyan tovább?
Salgó Miklós, az Egyesült íllamok magyarországi nagykövete már 1984-ben több vázlattervet készí­ttetett Graff Vilmos magyar-amerikai épí­tésszel, hogy hogyan használhatná az épületegyüttest és a területet a magyar közönség megosztva az USA-követséggel. Mint Kiss Farkas Jenőtől, a nagykövetségen ma is dolgozó épí­tésztől tudom, sok terv készült, s többször voltak jelentős viták, miként s hogyan tovább.
A rendszerváltás után az Amerikai Nagykövetség a mindenkori júliusi 4-ei függetlenség napja nagy kerti ünnepségein kí­vül alig használta, gyakorlatilag 5-6 tengerészgyalogos szálláshelyéül szolgált a főépület.
Fontos, hogy a tulajdonjogi kérdések rendeződtek, hogy megkezdődhetnek a területen a régészeti munkák. Talán maga az Erdélyi bástya is megtekinthetővé válik – ha kihordják belőle a törmeléket, amellyel feltöltötték annó. Talán ha le lehet ásni nyolc méter mélyre, bemutathatóvá válik az egykori lakótorony. És í­gy tovább.
Nem sikerült tehát információt kapni arra vonatkozóan, mi lesz a volt laktanya és börtön tervezett funkciója a későbbiekben, amikor végre a “miénk”.
Biztosan kimondható: a középkori emlékek feltárása és bemutatása lezárultával majd ez az együttes kertjével, remek dunai panorámájával igazán alkalmas idegenforgalmi látnivaló s egyben történelmi emlékhely lesz, s egyik állandó helyszí­ne lehet a március tizenötödikei ünnepségeknek, de akár az állami fogadásoknak is.
Vitathatatlan tény, hogy a Táncsics Mihály utca 9. szám alatti műemlék ingatlan a magyar történelem és kultúrtörténet kimagasló értéke, rangos nemzeti emlékhelyünk.