Harry S. Truman, az Egyesült íllamok harmincharmadik elnöke

1945. április 12-én a Fehér Házban Eleanor Roosevelt e szavakkal fogadta az alelnököt: “Harry, az elnök halott.” A döbbent Truman csak ennyit tudott kérdezni: “Tehetek valamit önökért?” Az asszony í­gy válaszolt: “És mi tehetünk valamit magáért? Mert most már maga van bajban!” Truman később e szavakkal idézte fel érzéseit: “Mintha a hold, a csillagok és az összes bolygó zuhant volna rám.”

A második világháború befejezésekor az Egyesült íllamok lakossága, a világ népességének 7%-a rendelkezett a föld jövedelmének 42%-ával. Az ország gazdasági és katonai szempontból a világ vezető nagyhatalmává vált. A termelési kapacitás megduplázódott a világháború idején, a békés gazdálkodásra való átállás azonban nem volt könnyű. 1946-1947 folyamán a termelés csökkent, az árak emelkedtek, a fellendülés csak az ötvenes években indulhatott meg. Bár az Egyesült íllamok rendelkezett a világ leghatékonyabb katonai gépezetével, valamint az atomfegyverrel, a társadalomban nyugtalanság, bizonytalanság harapózott el. Az amerikaiak úgy érezték, a világ kisebb lett, de veszélyesebb, a kommunizmus erői pedig fenyegetően előrenyomulnak.

Pendergasték embere
Ebben a történelmi pillanatban került az ország élére egy olyan férfi, akit David McCullough amerikai történész e szavakkal mutatott be: “A vidékies, elzárkózó Amerika fia volt, egy generációra a vadnyugat korától, áthatva a mezőgazdasági demokrácia régi, jeffersoni ideáljával, s abban a pillanatban kellett átvennie a föld leghatalmasabb ipari nemzetének irányí­tását, amikor ez a hatalom a tudományos és technikai fejlődés elképesztő eredményeire támaszkodva soha nem látott erővé alakult át. Egyetlen elnökre sem nehezedett még akkora felelősség, mint rá, és ő egész jól kiállta a próbát.”
A szemüveges, középmagas és jelentéktelennek látszó Truman, akinek arca leginkább egy bagolyéhoz hasonlí­tott, a missouri Lamarban született 1884. május 8-án egy farmer családjában. Anyagi okokból csak a középiskolát végezhette el, de sokat olvasott, és zongorázni is megtanult. Harcolt az első világháborúban, s őrnagyként szerelt le. Rövidáru-kereskedést nyitott Kansas Cityben, de gyorsan tönkrement. Csődöt azonban nem jelentett be, inkább éveken át törlesztette adósságait. 1919-ben vette feleségül gyermekkori szerelmét, Elizabeth Virginia (Bess) Wallace-t (1885-1982). “Három dolog tud tönkretenni egy férfit – jelentette ki Truman. – A hatalom, a pénz és az asszonyok. Sohasem kí­vántam hatalmat, sohasem volt pénzem, és az egyetlen asszony az életemben most is odahaza van a házban.” Egyetlen gyermekük, Margaret kiváló bűnügyi regényeket í­rt, melyeket hazánkban is kiadtak.
Trumant Kansas City kétes hí­rű, demokrata párti politikai szervezete, a Pendergast család emelte ki az ismeretlenségből: szükségük volt valakire, aki nem í­r származású, nem korrupt és nem katolikus, hanem angolszász, tisztességes és baptista, akiről senki sem mondhat rosszat. Előbb különböző közigazgatási tisztségekre választották meg, majd bejuttatták a Szenátusba (1935-1945). 1941-ben ő lett a hadügyi termelést felülvizsgáló bizottság elnöke, amely a korrupt vállalkozók ellenőrzésével tizenötmilliárd dollárt takarí­tott meg. Mivel a lapok dicsőí­tették Trumant, 1944-ben a demokraták őt jelölték az alelnöki posztra, mert más személyben nem tudtak megegyezni. Mindössze nyolcvankét napig volt alelnök, s Franklin D. Roosevelt halála után beköltözhetett a Fehér Házba.
A katonai szakértők úgy vélekedtek, hogy Japán elfoglalása egymillió amerikai és tí­z-húszmillió japán életébe kerülne. Ezért az elnök elfogadta az atombomba bevetését, amely nemcsak racionális, de sokak szemében még humánus megoldásnak is tűnt. Truman élete végéig meg volt győződve arról, hogy ezzel amerikai és japán életeket mentett meg.

Fordulat a külpolitikában
Egy rövid ideig elődje szovjetbarát külpolitikáját folytatta: részt vett a San Franciscó-i konferencián, amelyen létrehozták az ENSZ-t, majd a potsdami találkozón. A Szovjetunió kelet-európai uralmának kiépí­tése miatt azonban 1946-ban kijelentette: “Elegem van a szovjetek dédelgetéséből!” Ezután elfogadta az orosz terjeszkedés hosszú távú, türelmes, de határozott és elővigyázatos feltartóztatásának politikáját. A fordulat első lépése a Truman-elv 1946-os meghirdetése volt: “Az Egyesült íllamoknak az a politikája, hogy támogatja a fegyveres kisebbségek erőszakosságának kitett vagy külső nyomásnak alávetett szabad népeket”. A második lépéssel, az 1947-ben meghirdetett Marshall-tervvel meggyorsí­tották Nyugat-Európa gazdasági újjáéledését: négy éven belül 13 milliárd 340 millió dollár segélyt nyújtottak tizenhat európai országnak. Amikor pedig a szovjet hadsereg blokád alá vette Berlint, Truman légi szállí­tásokkal kerülte el mind az erőszakot, mind a kapitulációt (1948. június 24. – 1949. május 12.). Kormányzatának legjelentősebb döntésére azonban 1949-ben került sor, amikor az Egyesült íllamok tizenegy másik nemzettel együtt létrehozta az Észak-atlanti Szerződés Szervezetét (NATO), a békefenntartás leghatékonyabb és legtartósabb eszközét. Truman belátta, hogy az izoláció kora véglegesen lezárult, az Egyesült íllamoknak pedig nyí­ltan vállalnia kell, hogy gazdasági és katonai téren egyaránt megvédelmezi a demokratikus politikai rendszereket.
A latin-amerikai országokkal kialakí­tott kapcsolatok a riói paktum nevű biztonsági szerződésnek (1947) és az Amerikai íllamok Szervezete megalakí­tásának (1948) köszönhetően igen kedvezően alakultak. Truman elismerte az újonnan megalapí­tott Izrael államot, s ezzel megalapozta az amerikai-izraeli szövetséget. A világ más régióiban azonban a kormányzata nem volt túl sikeres. Elismerte a francia bábkormányt Vietnamban, s a katonai segéllyel megtette az első lépéseket a vietnami háború felé. Japánt sikerült demilitarizálni és a békés, demokratikus fejlődés útjára terelni, Kí­nában viszont az amerikai kormány egyáltalán nem volt képes megakadályozni a kommunista erők 1949-es győzelmét.

Ne lője le a zongoristát!
Első elnöki időszakában (1945-49) Truman kénytelen volt fellépni a sztrájkok ellen, amelyek azzal fenyegettek, hogy megbéní­tják a gazdaságot. Ezért sokak szemében ellenszenvessé vált, s fanyar vicceket terjesztettek róla: “Tévedni trumani dolog!” “Vajon mit tenne Truman, ha élne?” Mások a régi, vadnyugati kocsmák feliratait idézték: “Kérjük, ne lője le a zongoristát! Megtesz minden tőle telhetőt!” Pedig Truman egyáltalán nem volt érzéketlen a szociális problémákra: megvétózta a szakszervezetek működését nehezí­tő Taft-Hartley-féle törvényt (1947), de vétóját a Kongresszus érvénytelení­tette.
Azt viszont nem tudta elviselni, ha szeretteit megbántották. Lánya énekesként lépett fel, a Washington Post zenekritikusa fanyalgó kritikát í­rt róla, mire az elnök levélben azt í­gérte neki, “hogyha egy nap találkozunk, magának szüksége lesz egy új orra, egy nagy marhaszeletre, amit a monoklijára tesz, s talán némi alátámasztásra is odalent!” A lapok közzétették a levelet. A társadalom egy része úgy vélte, az elnök igen közönségesen viselkedett, s csak kevesen ismerték el, hogy neki is ugyanúgy jogában áll a lánya védelmére kelni, mint bármely más apának.
Truman remekül megbirkózott az elnöki hatalom modernizálásának feladatával. Megnövelte a Fehér Ház személyzetét, 1947-ben a nemzetbiztonsági törvénnyel átszervezték a hadügyek irányí­tását, létrehozták az elnök mellett tevékenykedő nemzetbiztonsági tanácsot és a Központi Hí­rszerző íœgynökséget (CIA). 1947-ben módosí­tották az elnöki örökösödés 1886-os törvényét, meghatározták, hogy a kabinet tisztviselői milyen sorrendben léphetnek egymás elhalálozása után az elnök helyére, s a XXII. alkotmánykiegészí­téssel (1951) előí­rták, hogy egy személy legfeljebb kétszer indulhat elnökválasztáson.
Truman fellépett a faji diszkrimináció ellen: polgárjogi bizottságot hozott létre (1946), amely törvénytervezetet készí­tett elő a feketék szavazati jogainak védelmére, a lincselés és a szegregáció felszámolására. Mindebből csak annyi valósulhatott meg, hogy az elnök 1948-ban elrendelte, hogy szüntessenek meg minden faji elkülöní­tést a kormányhivataloknál és a hadseregben.
A “hűség programjának” 1947-es megindí­tásával azonban Truman is hozzájárult a hidegháborús légkörben kialakuló, kommunistaellenes boszorkányüldözéshez. A program során 1952-ig több mint hárommillió állami alkalmazott megbí­zhatóságát ellenőrizték, mintegy ezerkétszázat bocsátottak el, de egyetlen kémet vagy szabotőrt sem lepleztek le. Az Egyesült íllamokban valóban tevékenykedtek szovjet kémek (Alger Hiss, a Rosenberg házaspár stb.), az ártatlanok zaklatása miatt azonban a tényleges kémeket is ártatlannak lehetett feltüntetni.

“Adj nekik, Harry!”
Az 1948-as választáson a déli demokraták nem támogatták a faji diszkriminációt elí­télő Trumant, és saját jelöltet indí­tottak J. Strom Thurmond személyében. A republikánus jelölt, Thomas E. Dewey győzelme bizonyosnak tűnt. Truman azonban nem adta fel, körutazásra indult, mintegy háromszáz beszédet tartott, s támogatást kért polgárjogi, szociális és egészségbiztosí­tási programjához. Ez volt az utolsó televí­zió nélküli választási kampány. Truman támogatói még személyesen odakiálthatták az elnöknek: “Adj nekik, Harry!” A választás estéjén a Chicago Daily Tribune cí­mű lap már vezércikkben hirdette meg, hogy “Dewey legyőzte Trumant!” Másnap reggelre azonban kiderült, hogy az eredmény éppen ennek a fordí­tottja, s Truman vidáman lengette meg az éljenző tömeg előtt a vereségét hirdető lapot: “Én valahogy mást hallottam!” Győzelmét bátor fellépésének köszönhette, és annak, hogy a New Deal reformjait féltő munkások, farmerek és feketék nem bí­ztak a republikánusokban.
A győztes elnök Négy pont cí­mmel foglalta össze külpolitikai programját, melyben anyagi és technikai segélyt í­gért a gazdaságilag fejletlen nemzeteknek. Belpolitikai törekvései a Fair Deal (tisztességes osztás) elnevezést kapták: házépí­tési programot, teljes foglalkoztatottságot, magasabb minimálbért és a társadalombiztosí­tás kiterjesztését í­gérte. A republikánusok és a déli demokraták miatt azonban csak az 1949-es lakásügyi törvényt és az öregkori biztosí­tást kiterjesztő társadalombiztosí­tási törvényt (1950) tudta elfogadtatni.
A kí­nai kommunisták győzelmének és a szovjet atombomba felrobbantásának hatására (1949) Truman még több atombombát gyártatott, majd engedélyt adott a hidrogénbomba kifejlesztésére. 1950-ben, a koreai háború kirobbanásakor megsokszorozták a védelmi kiadásokat, s évi ötvenmilliárd dollárt, az össznemzeti termék 13%-át fordí­tották a védelmi költségekre. Truman kihasználta a szovjetek ideiglenes visszavonulását az ENSZ Biztonsági Tanácsából, amely agresszornak nyilvání­totta Észak-Koreát, s felszólí­totta a tagállamokat a béke helyreállí­tására. 1950. június 30-án az elnök a Kongresszus megkérdezése nélkül csapatokat küldött Dél-Korea védelmére. Hivatalosan az Egyesült íllamok csak az ENSZ rendfenntartói intézkedését támogatta, valójában azonban a főparancsnok, Douglas MacArthur tábornok nem a Biztonsági Tanácstól, hanem Washingtonból kapta a parancsokat.
A kí­nai beavatkozás után azonban Truman nem volt hajlandó világháborúvá kiszélesí­teni a háborút, és 1951. április 11-én leváltotta az engedetlen, a kormány politikáját bí­ráló, az atombomba bevetését szorgalmazó MacArthurt. Ezzel heves támadások zúdultak az elnökre, ellenfelei azzal vádolták, hogy a katonák áldozata hiábavaló volt, s megfeledkeztek arról a tényről, hogy az eredeti célt, a kommunista terjeszkedés megakadályozását sikerült elérni. A háború miatt az amerikai védelmi költségvetést megnégyszerezték, s jelentős összegekkel támogatták az Egyesült íllamok ázsiai és európai szövetségeseit is.
1950-től működésbe lépett a gátlástalan demagóg, Joseph McCarthy szenátor, aki arra használta ki a koreai háború okozta gyász és bűnbakkeresés légkörét, hogy vad támadásokat intézzen a kormány ellen. Azt állí­totta, hogy pontos listája van a kormány által alkalmazott “tagkönyves kommunistákról”. Ezek közül egyet sem sikerült lelepleznie, csak annyit ért el, hogy meggondolatlan akciókra serkentette a Képviselőház korábban létrehozott Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottságát.
Ha azokra a tí­zmilliókra gondolunk, akik ekkoriban a kommunista lágerekben sí­nylődtek, az amerikai boszorkányüldözés meglehetősen jelentéktelennek tűnik. Egy időre mégis lefékezte a demokratikus folyamatokat, kitűnő propagandaanyagot biztosí­tott a szovjet sajtó számára, s a nyugat-európaiak egy részének körében ellenszenvet ébresztett az amerikai politikusok iránt. Truman úgy nyilatkozott McCarthyról, hogy “sokkal hatékonyabban támadja legfontosabb szabadságjogainkat, mint a kommunisták!”. A McCarran-féle belbiztonsági törvényjavaslatot 1950-ben megvétózta, de a Kongresszus érvénytelení­tette vétóját. A törvény lehetővé tette, hogy belbiztonsági szükséghelyzet esetén a gyanús személyeket, fasiszta vagy kommunista csoportok tagjait letartóztassák.

Tűzharc és búcsú
1950. november 1-jén Washingtonban két fegyveres Puerto Ricó-i nacionalista, Oscar Collazo és Griselio Torresola rátámadt a Blair-házra, ahol a Truman család a Fehér Ház restaurálása (1948-1952) idején lakott. Collazo egy német Walther P38-asból, Torresola egy Luger pisztolyból nyitott tüzet az őrségre. Két perc alatt huszonhét lövés dördült el. Truman természetesen az ablakhoz futott, s csak a “Vissza! Vissza!” kiáltásokra hagyta ott. Az őrök Torresolát agyonlőtték, társát megsebesí­tették, s elfogták. Leslie Coffelt, az egyik őr belehalt sebeibe, a két másik sebesült felgyógyult.
Amikor Collazo figyelmét felhí­vták arra a tényre, hogy Truman nevezte ki az első bennszülött kormányzót Puerto Rico számára, s ő terjesztette ki a szigetre a társadalombiztosí­tási törvényeket is, í­gy válaszolt: “De Truman volt a rendszer szimbóluma! Nem az embert támadtuk meg, hanem a rendszert!” A halálra í­télt Collazónak Truman megkegyelmezett, s a “rendszer másik szimbólumától”, Carter elnöktől pedig 1979-ben amnesztiát kapott. Fidel Castro még abban az évben kitüntette őt.
Az elnök már 1949-ben eldöntötte, hogy új választáson nem indul. Pályafutásával ő is bebizonyí­totta, hogy az egyszerű, hétköznapi emberből is válhat tekintélyes politikus. Lányának e szavakkal foglalta össze karrierjét: “A te apádat sohasem fogják a nagyok között emlegetni. De biztos lehetsz benne, hogy a maga szintjén mindent megtett, amit csak tudott, és mindenét az országnak adta. Van egy sí­rfelirat az arizonai Tombstone Boot Hill nevű temetőjében, valahogy í­gy szól: »Itt nyugszik Jack Williams – ítkozottul igyekezett.« Tehet ennél többet az ember?”
Truman visszaköltözött a missouri independence-beli otthonába, megí­rta emlékiratait, s dokumentumait a róla elnevezett könyvtárnak és múzeumnak adományozta. A választásokon a demokrata jelölteket támogatta – bár Kennedyt tapasztalatlannak tartotta, s türelemre intette. Tüdővérzés, veseelégtelenség, szí­vritmuszavarok és emésztési problémák okozták halálát Kansas City kórházában, 1972. december 26-án.