Kontraszthatás

Szemünk valóban a világra nyitott ajtó, ahogy a költők mondanák? Ha őszinték akarunk lenni, akkor ez nem igazán van így.

Az igazság az, hogy a világot egy pár kukucskálólyukon, a pupillánkon keresztül látjuk. Agyunk meglehetősen kreatív lyukkameraként működik - ez a berendezés nem más, mint a modern fényképezőgépek előfutára.
Elménk egyfajta összehasonlító számítógépként megtalálja a két szemből érkező képek (sőt, minden kép minden egyes eleme) közötti különbséget, ezért a szemünk nagyon is érzékeny bármiféle kontrasztra, legyen szó fényről, élességről vagy mélységről. Agyunk időnként megpróbálja kijavítani, amit a szem lát, illetve alkalmazkodni hozzá.

Végezze el a következő kísérletet. A felső képen baloldalt egy női arc látható elmosódottan, jobbra ugyanez élesen. Nézze a középen látható csillagot 20-30 másodpercig, majd gyorsan pillantson rá az alsó képen is megtalálható csillagra. Ekkor a jobb oldali arc pár másodpercig elmosódottabbnak fog tűnni a balnál, habár mindkettő egyformán éles. Az illúzió a tudósok által kontrasztadaptációnak nevezett vizuális utóhatásból ered. A kísérlet bizonyítja, hogy ha hosszasan nézünk elmosódott képeket, akkor az hatással van az éles látásunkra és a kontrasztérzékenységünkre. De mi is történt? Az agy megpróbálta homogenizálni, kiegyenlíteni a két kép közötti különbséget azáltal, hogy ráerősített a bal szem éles látására. Ezért amikor lenézett az alsó képekre, a bal oldalit élesebbnek, a jobbat viszont elmosódottabbnak látta.



Hozzászólások