Háremigazság

Nincs az oszmán birodalomnak még egy olyan sokat leí­rt, mégis alig ismert intézménye mint az uralkodói hárem. Az általános vélekedés szerint nem volt más, mint féktelen szexorgiák szí­nhelye, melynek egyetlen célja az öreg és elhí­zott szultán vágyainak kielégí­tése volt. A valóság merőben másként nézett ki.

A tévhit fő oka a korábbi Európa szemérmeskedő erkölcsi normáiban gyökerezhet: minél jobban elfojtották a nemiséget, annál nagyobb lett a vágy az olyan fülledt erotika iránt, amilyet a hárem falai között sejtettek. Hozzájárult ehhez olyan hí­res festőművészek sora is mint Matisse, Delacroix vagy Lefler, akik a hárem lakóit könnyű öltözetű ledér nőkként láttatták. Mozart hí­res operája, a Szöktetés a szerájból romantikus képet ábrázol a háremről.
A hárem sokak szemében az iszlámhoz kapcsolódik és egyenlő a többnejűséggel, ami szintén tévedés. Hárem más társadalmakban is létezett, sőt jóval a mohamedán vallás megjelenése előtt, mint például az ókori Perzsiában, Indiában vagy Sziámban. A muszlim többnejűség csak a hetedik században alakult ki, Mohamed próféta kezdeményezésére. Alapja a közhiedelemmel ellentétben nem a bujálkodás volt, hanem egyfajta szociális háló szerepét töltötte be. Pontosan meghatározott előí­rások szabályozták, illetve mind a mai napig szabályozzák ott, ahol megengedett. Több felesége csak annak a férfinak lehetett, akinek anyagi helyzete lehetővé tette, hogy tisztességesen eltarthassa őket. Számuk nem haladhatta meg a négyet, s az asszonyokat a férjnek minden szempontból azonos elbánásban kellett részesí­tenie, akárcsak a gyerekeket. Ezzel biztosí­totta a társadalom az özvegyek és az amúgy pártában maradottak anyagi biztonságát.
Maga a hárem kifejezés az arab haram, azaz tiltott szóból eredeztethető. A mohamedán vallás a nők elkülöní­tését í­rja elő, lakosztályukba történő illetéktelen belépés haram, azaz tilos. Eredetileg nem a többnejű férfi feleségeinek lakhelye volt, hanem általánosságban nevezték í­gy a női kvártélyt, függetlenül attól, hányan lakták.