Frank (Frank)

Kapásból előny egy film számára, ha van valami olyan eleme, mely alapján könnyedén beazonosíthatja akár évekkel, évtizedekkel később is a nagyérdemű, még akkor is, ha maga a mű egyébként nem túl emlékezetes.

A Frank szerencsére azért több szót is érdemel, de az kétségtelen, hogy ügyes alapötlete sokat dob rajta, és nem kell sok idő, hogy kisköltségvetésű, független létére közszájon forogjon majd. Ez lesz a film, amiben „Michael Fassbenderen végig ott van egy papírmasé műfej”. Figyelemfelkeltő, nem? És egyben merész szerepvállalás egy olyan színész számára, akinek az egész világ ismeri az arcát. Ezúttal azonban épp ez az, amit nem használhat. Marad a hang és a mozgáskultúra. Fassbender természetesen nem vall szégyent, remekül kelti életre Franket, a csodabogár zenészt, aki kimondhatatlan nevű (Soronprfbs) bandájával a tökéletes zenei hangzást keresi. Megszállott a zenekar is, amely ha kell, hónapokra elvonul egy isten háta mögötti, a világtól elzárt erdei kunyhóba, hogy összerakják legújabb számaikat, és megszállott a frontember is, Frank, aki a nap 24 órájában egy hatalmas műfejet hord, azon keresztül lát, beszél, eszik, iszik, de abban zuhanyozik és alszik is. Természetesen a különc életvitel és ízlésvilág nem talál sok követőre, koncertjeiket kis lebujokban tartják, melyekben csak lézengenek az emberek. De mi történik akkor, ha egy ilyen művész megkapja azt a figyelmet, amire mindig is vágyott? Vagy legalábbis úgy gondolta, hogy vágyott rá. Minket, a furcsa közösség életébe alámerülő nézőket a másik főszereplő, Jon (Domhnall Gleeson) képvisel, ő a teljesen normális, zenét szerető, komponálgató és művelő ember, akit sorai közé fogad a fura kvintett, és aki teljesen felforgatja az életüket. A Frank érdekes kórkép a társadalmi elvárásokat és a populáris igényeket elvből elutasító, a művészi periférián élő emberekről, akik egy közéjük keveredő átlagember (úgymond tipikus fogyasztó) hatására kezdenek hozzáidomulni ahhoz, ami ellen eddig foggal-körömmel harcoltak. Az alapvetően jóhiszemű Jon, mint egy baktérium, kezdi megfertőzni a szervezetet (zenekart) és mikor elér a szívhez (Frankhez), az mindenre negatív hatással lesz. Lenny Abrahamson, ír rendező a drámai alaphelyzetet humorral és egyedi zenei világgal fűszerezi, így időnként ő is áldoz a popularitás oltárán. Minden bizonnyal ambivalens érzésekkel kel majd fel székéből a közönség, mert bár a Frankben látható bizarr emberek hasonlóan furcsa atmoszférát teremtenek, egyedi hatásuk alól mégis nehéz lesz kivonni magukat. Franket nehéz megszeretni, de érdemes.
Rendezte: Lenny Abrahamson
Szereplők: Michael Fassbender, Domhnall Gleeson, Maggie Gyllenhaal, Scoot McNairy, Hayley Derryberry
Forgalmazó: Mozinet
Magyarországi bemutató: 2014. július 31.


Hozzászólások