Energikus színorgia

Elképesztő, földbedöngölő hőség volt, amikor Füreden megnéztem Keserü Ilona kiállítását a hűvös, csendes Vaszary Villában. Cangiante a címe és az Idő színtere, abból a szempontból nem a legszerencsésebb, hogy aki nem céllal jön, csak lődörög a móló mellett, annak e kifejezések kicsit se villantják fel, milyen jó bent.

Keserü a magyar művészet fontos és bátor alakja, pécsi gyerekkorral, pesti tanulmányokkal, melyeket megelőzően már Martyn Ferenc tanítványa volt, ami azért fontos, mert a jó családba született, tehetséges lány képességeit döntő pillanatokban jó kézben látjuk. Finom ízlés által megerősítve, francia festészeti hagyományon edzett tekintetek figyelmében. Ez minden korban jó, de pláne az ötvenes években. A hivatalos művészképzés nem hagyott rajta nyomokat, tanulmányai mellett legnagyobb szenvedélye a zene volt, esténként zeneakadémiai koncertek, baráti körével rocklemezes bulik. Közben a bridzs révén megismerkedett Ottlik Gézával és a hozzájuk járó vendégsereggel, a hivatalos művészeti, irodalmi kánonból kizárt alkotókkal. Hogy a mellőztetéseket hogyan kell lazán, lelkierővel kezelni, Ottliktól látta, és hasznát vette a kiábránduláskor, amikor 1967-ben a Stúdió éves csoportos kiállításáról az előző idők nyitottsága után kizárták az absztrakt festőket, méghozzá a művésztársak feljelentései alapján. Igaz, hogy nem volt a képeken vasöntödei munkás, de sírköves igen, legalábbis a kövei, a balatonudvari temetőből. Ez külön szépsége a füredi kiállításnak, hogy további tíz perc utazással élőben láthatjuk a mohás, szívformájú köveket, melyek alapmotívumok Keserünél. Színorgiára készüljön, aki megnézi a kiállítást, és közben tartsa észben; barnás-szürke időszakban születtek e művek. Ehhez – a déldunántúli, népművészetben gazdag gyerekkor és a Rippl-Rónai tanítvány Martyn Ferenc – egy 62-es olasz út, majd olasz állami ösztöndíjjal Rómában töltött év kellett. Annak, aki 1980 után született, nagyjából felmérhetetlen mit jelenthetett utazni tudni, holott az elmúlt hónapok nagy kiállításain – Hantai, Reigl Judit, Bálint Endre – mind látjuk a gyereki tobzódást, amit a kommunizmusból a sima hétköznapjait élő nyugatba érkezés adott magazinok, színek, szabadság vonatkozásában. Eltartott pár évig mire ez az élménygazdagság átszűrődött rajta, ekkori kiállításain Kassák dicséri erős, direkt színei miatt, Martyn megállapítja, festészete teljesen világszínvonalú. Füreden ötven mű adja ki az életpályát, zömmel festmények, pár fotó és objekt. A hullámzó, ismétlődő formák néha domborodó textilművekké válnak, és nem nehéz ezekben a nőiség lényegét is látnunk, ajakszerű kanyarulatokat, fonálgubancokkal fedve. A foltokban felvitt színek tanulmányok is, egymás melletti hatásaik vizsgálata, a bőrszínű alap és a narancs, zöld, sárga, lila kontrasztjai, de ha erről mit sem tudunk, akkor is érzékeljük, mennyire jó nézni őket, micsoda energiákat dobálnak felénk. Aki pedig jól ismeri az okker-bordó-fehér íveket, türkiz és királykék pamacsokat, annak élmény lesz látni a pálya elejét, a fekete-szürke-fehér képeket, aprólékosan kidolgozott velencei kutakat, csigákat, kavicsokat, a szinte szürreális kompozíciókat. Van egymás mellett két nagyon hasonló képe, egy kisebb és nagyobb forma van rajtuk. Drapp-barnás az egyik kép, a másik tüzes, gomolygó narancs-ciklámen-lila. Ez utóbbi a friss. Ritka, hogy az évek erre visznek, nem fordítva.


Hozzászólások