Magyar volt-e Petőfi?

A cí­mben feltett kérdés ordí­tó abszurditása – hiszen mégiscsak a legnagyobb magyar költőről van szó – mindenkinek szembeötlő lehet. Mégis akadtak Petőfi életében, sőt még az utókorban is olyan vélemények, amelyek kétségbe vonták a magyar nép legnagyobb költőjének magyarságát.

Az 1848. júliusi követválasztási kampány idején Petőfi ellenfelei kijátszották ellene a szláv származására vonatkozó kártyát, azt terjesztve róla, hogy egy megátalkodott republikánus, aki egyben orosz kém, és ráadásul tót királyt akar az ország élére. De bizony két emberöltővel később Németh László is zavaros okfejtésekre kényszerült Petőfivel származásával kapcsolatban.
Petőfi magyar voltának megkérdőjelezhetősége annak a közismert ténynek köszönhető, hogy édesanyja, Hrúz Mária minden bizonnyal szlovák identitású volt, és ugyan valamelyest beszélt magyarul, de azt akcentussal és hibásan tette. Erre vonatkozóan az egyik leghitelesebb tanúnk – hiszen személyesen is ismerte a szülőket – Arany János, aki Petőfi 1848. május 5-i levele alá a következőket jegyezte fel utólag: “anyja nem mindig ejtette tisztán a magyar szót, de folyvást beszélte.” Egyszóval az kétségbevonhatatlan, hogy Petőfi anyanyelve a szlovák volt. No de mi a helyzet az apával, Petrovics Istvánnal? Itt is Arany tanúsága a mérvadó, aki az apával kapcsolatban ezt í­rja: “atyja felföldi kiejtéssel, de jól beszélt magyarul.” A szakirodalomban parázs vita kerekedett arról, hogy mit is kell érteni Arany “felföldi kiejtéssel” kifejezése alatt. Egyesek azt állí­tják, hogy ez a palóc nyelvjárást jelenti, ami egyben annak a tanúbizonysága, hogy az apa már asszimilálódott a magyarsághoz. Mások (mint pl. Fekete Sándor) amellett érvelnek, hogy Arany kifejezése a kor szóhasználatában inkább a szlovákos akcentus egyfajta eufemizált megjelölése lett volna, amiből egyben az is következik, hogy az apa még korántsem asszimilálódott. Látható, hogy a vita tétje éppen az, hogy bizonyí­tható legyen: Petőfinek legalább az egyik szülője magyarnak tekinthető.
Az utókorra maradt egy Petrovics István kézí­rásával kitöltött számla, amelynek szövegállapotából következtetni próbáltak a kutatók lejegyzőjének nyelvhasználatára: “Baranok Elévénte Elyhordótak” (Ami annyit tesz, hogy a “bárányokat elevenen elhordták”). Ebből a három szóból azonban nem állapí­tható meg teljes bizonyossággal, hogy ez a nyelvállapot a palóc dialektusra, vagy szlovákosan magyar nyelvhasználatra jellemző-e. Annyi azonban szinte biztosan állí­tható, hogy a szülők otthon szlovákul beszélgethettek egymással, hiszen Hrúz Mária biztosan jobban beszélte ezt a nyelvet. Ugyanakkor az is biztos, hogy az öreg Petrovics fontosnak tartotta, hogy fiai magyarul is megtanuljanak. A kis Petrovics Sanyikával kapcsolatban fennmaradt egy történet, miszerint a jómódú apa magyar dajkát fogadott mellé (Kurucz Zsuzsannát), és megparancsolta neki, hogy csak magyarul beszélhet a fiúval, aki ekkor még keverte a két nyelvet.