Magyar Attila és Hajdu Steve a szí­npadon ünnepli a nőket

2015. március 8-án, délután 3 órakor, a Nemzetközi Nőnap alkalmából egy igazán fordulatos ví­gjátékot láthat a közönség a Duna Palota szí­npadán, Gallusz Nikolett, Magyar Attila és Hajdu Steve előadásában. A Szerelem, í“! cí­mű darab kapcsán a szí­nészeket kérdeztük a közös munkáról, párkapcsolatokról és természetesen a nőkről.

Murray Schisgal, amerikai í­ró és producer komikus ví­gjátéka, a Szerelem í“!, 1965-ben debütált a New York-i Broadwayn. Még ugyanebben az évben Tony dí­jra is jelölték, és bár a szobrocskát végül nem Murray Schisgal vitte haza, ennek ellenére mind a mai napig nagy érdeklődés veszi körül a két felvonásos bohózatot. Magyarországon többször is feldolgozták a komédiát, és ezúttal a Fregoli Szí­nháznak köszönhetően, a Duna Palotában tapsolhat neki a közönség 2015. március 8-án, délután 3 órakor.
“Nők nélkül nem lenne élet a Földön, de még a Marson sem” – mondta Hajdu Steve, majd kicsit komolyabbra fordí­tva a szót hozzátette: “a Nőnap kiváló alkalom arra, hogy minden olyan hölgyről megemlékezzünk, akik fontos szerepet játszanak vagy játszottak az életünkben. Én például kifejezetten hálás vagyok az édesanyámnak és a női tanáraimnak, akiknek sokat köszönhetek.”
Magyar Attila, Hajdu Steve és Gallusz Nikolett régóta dolgoznak együtt, í­gy a három szereplőből álló darabban egy jól összeszokott csapat játékával találkozhatnak a nézők. “Amikor sokan vannak a szí­npadon, akkor inkább a megvalósí­tás dominál, nagyobb fegyelemre van szükség, a szí­nészeket erősen irányí­tani kell. A családiasabb légkörben viszont sokkal több szí­nészi pillanat van, ami nem annyira megkreált, többet tudunk improvizálni és mivel egy összehangolt csapatról van szó, ezért gyorsan tudunk reagálni egymásra, í­gy érdekes fordulatok alakulhatnak ki a szí­npadon.” – mondta Gallusz Nikolett.
Magyar Attila, rendezőként és szereplőként is részt vett a Szerelem, í“! bemutatásában. “Ebben a darabban, a férfi és a nő kapcsolatát mutatjuk be, mindenféle viszony és iszony vonatkozásában. De persze nem szabad elfelejteni, hogy Murray Schisgal elképesztő humorral í­rta le az egész történetet. így bár a témája komoly, tehát azt gondolhatjuk, hogy egy dráma, de mégsem az, a nézők garantáltan nevetni fognak.” – mondta Attila.


Szerelem, í“!

A Fregoli Szí­nház 2014-ben kezdte játszani a Szerelem,ó! cí­mű darabot, melyben három szereplő különös sorsát ismerhetik meg a nézők. A történetben tizenöt év után találkozik két régi iskolatárs. Miltnek jól megy sora, nagymenő, sikeres, nős ember. Harry viszont egész idő alatt hiába kereste az élete értelmét. Ezért épp a folyóba készül vetni magát. De hogyan akarhat valaki meghalni anélkül, hogy megismerte volna a szerelmet? Milt szerint a szerelemért érdemes élni. A gazdag, ám fösvény üzletember ebben a pillanatban ráébred a megoldásra: felajánlja barátjának saját feleségét. Az ötlet olyannyira abszurd, hogy Harry mégis inkább felmászik a hí­dkorlátra. így indul ez a Woody Allen világát idéző szatirikus ví­gjáték, melyben miután megjelenik Milt temperamentumos felesége, Ellen a két ellentétes karakterű férfi élete rendkí­vüli fordulatot vesz. Ellen ugyanis rövid úton meghódí­tja Harryt…