Mária Terézia – Egy szeretetre méltó királynő

Róla nevezték el a 19-20. századi Habsburg-dinasztiát – hiszen leszármazottjait férje neve alapján a Lotaringiai családnévvel kellene illetnünk. Mária Terézia azonban megérdemli, hogy a kedvéért eltérjünk a szabályoktól, mert nemcsak megvédte és megreformálta birodalmát, de képes volt úgy kormányozni azt, hogy alattvalói megszeressék őt.

Kötelességtudását és szorgalmát apjától, VI. Károly császártól örökölte, akit magyar királyként III. Károlynak neveztek. Szépségét és jókedvét pedig anyjától, Braunschweig-Wolfenbütteli Erzsébet Krisztinától, akit “Fehér Lieselnek” neveztek. A szeretetteljes, harmonikus életet élő házaspár csak azért szomorkodott, mert első fiúgyermekük halála után kizárólag lányaik születtek. Nem tudhatták, hogy a bécsi Hofburgban 1717. május 13-án megszületett kislány a század egyik legsikeresebb uralkodója lesz.
A Jordán folyó vizével keresztelték meg, teljes neve Mária Terézia Walburga Amália Krisztina volt. A Habsburg Birodalom éppen a születése utáni évben érte el legnagyobb kiterjedését: az úgynevezett örökös tartományokon, Magyarországon, a mai Belgiumon, Lombardián, Szardí­nián és a Nápolyi Királyságon kí­vül ekkoriban hozzá tartozott egy ideig Szerbia északi és Havasalföld nyugati része is.
A kislányt a jezsuiták nevelték, de gondolkodását nem elvakultság, hanem egészséges, délnémet reformkatolicizmus hatotta át. Meg kellett tanulnia a spanyol nyelvet (az udvari szertartásokét), az olaszt (az operák nyelvét), a latint (magyar alattvalóiét) s a franciát (a diplomácia nyelvét). Németül csak a bécsi nyelvjárást ismerte, leveleit franciául í­rta. Szépen énekelt, zongorázott, s már hétévesen táncolt egy udvari operában.
Leendő férjét, Ferenc Istvánt, Lotaringia hercegét a Hofburgban neveltették. Az ősi Lotaringiai-dinasztia ugyanis a 17. századtól kénytelen a francia királyok elől a Habsburgok védőszárnyai alá menekülni. Ferenc István a Bécset és Budát felszabadí­tó Lotaringiai Károly unokája volt, s a korabeli tréfák szerint több Habsburg-vér folyt az ereiben, mint leendő feleségének. Mária Terézia tizenhat évesen szeretett bele, és szerencsére a nemzetközi helyzet is kedvezett érzelmeinek. A nagyhatalmak ugyanis ahhoz a feltételhez kötötték a Habsburg Birodalom leányági örökösödését biztosí­tó pragmatica sanctio nevű törvény elismerését, hogy a császár nem gazdag és nagyhatalmú herceghez adja a lányát. A lengyel örökösödési háborút (1733-35) lezáró békeszerződéssel Ferenc lemondott Franciaország javára Lotaringiáról, s ezért megkapta Toscanát és a császár lányának a kezét – vagyis esélyessé vált a német-római császári cí­m megszerzésére is.