Házak nyilvános titkai - A Zeneakadémia

Valósággal csoda, hogy a Zeneakadémia épülete a II. világháború budapesti harcai és bombázásai alatt sértetlen maradt. A muzsika háza a főváros egyik legjelentősebb épülete, amelyben a mostani felújítás során igyekeztek megőrizni a régi értékeket, és amely figyelemre érdemes kívül is, belül is.

Már-már úgy tűnt, nem lesz mód arra, hogy az IPM olvasói már a megnyitás utáni napokban bejuthassanak a frissen felújított épületbe, annyira komolyan vették a megnyitás előtti hosszú hetek hírzárlatát. Végül aztán előbb bebocsáttattam, mint bármely más lap tudósítója.

Ráadásul a legszakavatottabb idegenvezetést kaptam a még sürgő kivitelezőkkel tele Zeneakadémián: Lakatos Gergely, az intézmény főmérnöke és Kiss Vámosi Tamás projekt-igazgató, vagyis a munkálatok vezetője kísért végig az épületen, amelyben három éve filmet is forgattam, így volt módom összehasonlítani, megfigyelni a változásokat.

Kezdjük előbb egy kis sétával a múltban. Érdekes részlet az ún. „árlejtési hirdetményből” – ma közbeszerzési eljárásnak neveznénk: „A vállalkozó kötelezi magát, hogy az építkezéshez és berendezéshez a magyar állam területén termelt, előállított, gyártott anyagokat és tárgyakat fogja felhasználni s csakis azon anyagokat, felszerelési és berendezési tárgyakat szerzi be külföldről, a melyek a magyar állam területén egyáltalában nem termeltetnek, elő nem állíttatnak”.

A Zeneakadémia Budapest egyik legjelentősebb épülete, 1903 és 1907 között épült Terézvárosban. A tervezője Korb Flóris (1860-1930) és Giergl Kálmán (1863-1954) volt. Az építészpárosnak több jelentős épülete is áll Budapesten. A muzsika háza, amely a hazai szecessziós építészet és díszítőművészet egyik legkiemelkedőbb teljesítménye, mindenképpen figyelemre érdemes azok számára is, akik nem tanulnak benne, vagy nem járnak koncertekre. Rengeteg néznivaló van rajta kívül is, belül is. 

A ház előtt nem lesz autóközlekedés, a Liszt Ferenc tér andezit és gránit kockakövekből kirakott új díszburkolatot kapott. Fönt a főhomlokzaton eredetileg koronás országcímer is volt az oromzaton. Aztán közbeszólt a politika. Most újrafaragták, és ott van ismét a címer az új-régi név fölött. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola felirat helyett most újra az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia betűi csillognak a napsütésben.



Hozzászólások