Raktárnyi kortárs

Pár éve egy kiállításon beszélgettem a gyűjtővel, aki sok és nagyméretű munkát kölcsönzött az anyaghoz, és azt mondta, döbbenetesen jó újra és egyben látnia a képeit. Nemcsak mert azok zöme amúgy egy erre specializálódott raktárban van, hanem mert új művek közé kerülve új színeik jönnek elő, frissek, egyszerűen jobb rájuk nézni.

Bizony, ez a kiállításrendezés ereje, és ha jól van rendezve, a néző igazi öröme.
A Bálnába költözött Új Budapest Galéria jelenlegi kiállításához 2010 és 2014 között készült munkákat kért kölcsön hazai magángyűjtőktől, és a többteremnyi anyagot Kortársak: gyűjtők és művészek címmel mutatja be. Jelzi a cím, most minden szereplő jelenkori, élő, itt és most vagyunk. De hogy a kiállításon miben és miért, kiderülhetne jobban. Gyűjtőnek lenni összetett dolog, lehet ezt a vagyon felől nézni, de azt nem lehet kihagyni, hogy aki a saját korát gyűjti, az a birtokláson túl is tesz. Kortársat vásárolni kockázatosabb befektetés. Akik kollekciókat építenek, jellemzően nem a megtérülésen gondolkodnak elsősorban. Vásárlásaik mögött döntések, érzelmek, emlékek és kapcsolódások egyéni hálózatai állnak. De nem lényegtelen szempont, hogy a műtárgy értékmegőrző is, és míg múzeumi anyagokban evidensen szereplő, rég halott, tehát lezárt életművel rendelkező művésznél kicsi az esély, hogy hirtelen elértéktelenedik, az élet sok mindent hozhat. Lehet, hogy egy művész elunja, abbahagyja, önismétlővé válik, másba kezd - pár év alatt nagyot fordulhat megítélése.

Egy kortárs gyűjtő a jelenben mozog, döntéseivel nemcsak választ, de életben tart egy kreatív közösséget, segíti, hogy megszülessenek az életművek, melyekből majd választani tud, és az intézmények is. Szóval kivonva az egyéni célokat, patetikusság nélkül kijelenthető; kortárs gyűjtők nélkül kevesebb lenne a kortárs művészet. Különösen akkor, ha az állam épp nem találja finanszírozásra érdemesnek, csökkenti az intézmények támogatását, vagy olyan feltételekhez köti, amikben azok nehezen önazonosak. Néha érzékelhető, hogy a munkák okkal kerültek egymás mellé, van egy közös motívumuk, közös a felfogásuk, műfajuk, színviláguk, de az ilyen jó szigeteken túl inkább egy gazdag raktárra emlékeztet az élmény. Ez igazán ismerős lehet a műtermi vagy galériás vásárlásokból, ilyenkor szokta egy gyűjtő kiemelni a neki tetszőt, és átvinni egy üres, nyugodt szegletbe, hogy önmagában figyelhesse meg a képet.

Ez a sűrűség gyakran fullasztó, hiába jó egy kép, ha nincs meg a neki kellő tér, nem tud előjönni az ereje. Pedig jók, finomak, érzékenyek, okosak, szarkasztikusak, szépek, harsányak, filozofikusak. Népszerűek is, érdekes látni, kik ismétlődnek az amúgy sokféle kollekciókban. De attól tartok, a látogatók egy felsorolást kapnak szerkesztett anyag helyett, a kölcsönző gyűjtők meg enyhébb idegösszeomlást.

Kortársak: gyûjtõk és mûvészek
Új Budapest Galéria - nyitva: 2015. március 1-jéig



Hozzászólások