Papnövelde utca 2.

Él-e még valaki, aki emlékszik arra, hogy a Budát a János kórháztól az Orczy térrel összekötő 14-es és 16-os villamos a történelmi Belvárosnak ebben az utcájában közlekedett? A régi Erzsébet hí­dtól sí­npálya vezetett részben az Irányi utcán át, részben a Ferenciek tere felől a Veres Pálné utcába, majd a Papnövelde utcán át tovább a Kecskeméti utca, Kálvin tér felé. Aztán felszedték a sí­neket. A villamost 1953 végén felváltotta a 74-es trolibusz – egészen 1973 decemberéig, amikor megindult a 3-as metró épí­tkezése.

Aki felemelt fejjel vagy tekintettel járja a várost, láthatja: a sarokházon ma is megvannak a felsővezetékeket tartó vaskampók – emlékeztetve itt a tömegközlekedésre. És még valami: az “árkádosí­tás”.
A villamosok nehezen fordultak be a szűk utcasarkon, ezért a közlekedési vállalat, a BSZKRT egy embere folyamatosan ott strázsált, s vigyázta, nehogy egyszerre érjen a kanyarba és összeérjen az egymással szemben éppen ideérkező két szerelvény. 1973-ban megszületett a döntés, hogy a szűk sarok biztonságosabbá tétele érdekében árkádosí­tják a reformkori házat. Megszüntették a patikát, kirakatos falát árkádokká képezték át (mint hajdan a Rákóczi út páros oldalán álló házak földszinti üzletsorát), hogy ott járkáljanak a gyalogosok. Aztán ez sem vált be. A volt patika boltozatos hűlt helye ma is üres, kihasználatlan, viszont a területet “illetéktelenül” hasznosí­tóktól – a Veres Pálné utcai oldalon – kovácsoltvas rácsok, a Papnövelde utca felőli oldalon pedig hasonló, jó minőségű, kulcsra zárt kapuk védik a holt teret.

Összefogás
Az Arany Oroszlán gyógyszertárat még 1794-ben nyitották meg a Kecskeméti kapunál, majd 1810-ben költözött erre a helyre, az akkor már álló Veres Pálné (korábban Zöldfa, pontosabban 1874-ig még Grüne Baum) utcai 18. században épült sarokházba. A nevezetes patika eredeti biedermeier berendezését a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli úti gyűjteményében őrzik. Az államosí­tás után, 1951-ben került oda, s a 2012-es legfrissebb restaurálás után is ott tekinthető meg. Itt, az V. kerületi árkádok alatt ma már csak egy szí­nes kőlapokból komponált, patikai eszközöket ábrázoló mozaikszerű frí­z emlékeztet az egykorvolt legendás gyógyszertárra.
A Cukor utcai homlokzatával együtt három utcára néző házat mai alakjában Hild József tervei szerint épí­tették meg az 1838-as árví­z után is álló két ház összevonásával 1841-ben, s őrzi ma is eredeti klasszicista arculatát. Minden olyan munkában fellelhető, mely a reformkori épí­tészetről vagy Pest város múltjáról megí­rtak. A leggazdagabb anyagot mégiscsak az internet kí­nálja: a társasháznak saját honlapja van, ahol elolvasható, megnézhető számos régi tervlap és fénykép, s megtaláljuk a mai tulajdonosok összefogásának eredményeit és legfrissebb terveiket is.
A társasház lakóközössége készí­ttette el azt a mészkőtáblát is, mely a közismert “műemlék” táblákkal azonos formai megjelenésű, és tartalmazza, ahogy kell, néhány szóban a legfontosabb tudnivalókat. Ezen a táblán az áll, hogy Ráth Károly főpolgármesteré volt a ház – de ez tévedés. Erre hí­vja fel a figyelmet Holló Szilvia Andrea dolgozata a Budapest folyóirat hasábjain. Maga a név helyes, csak esetünkben egy másik Ráth Károlyról van szó, egy pékmesterről. A név nem volt ritka a reformkorban és még azután sok évtizedig leginkább németül beszélő Pesten. Az épület egyébként Ráth-ház néven ismert a szakirodalomban.
Jeney Attila í­rta: “Nem vagyunk befektetők, nincs pénzünk és nem is a pénzkeresés a célunk. A törekvésünk nagyon egyszerű, a házban élők és a barátaik életét szeretnénk tartalmasabbá, gazdagabbá tenni.” Ő kalauzolt a házban, aki tölti, vezeti a Papnövelde utca 2. honlapját, és amellett, hogy mindent tud a múltról, roppant energiával győzi meg a lakó-, illetve tulajdonostársakat az együttes cselekvés értelmes voltáról, és szervezi az épület jelenkori megújulását, kulturális életét.

A sütöde nyomában
A pincében elbontották az eltelt másfél évszázad során behúzott közfalakat, pincerekeszeket, kihordták a törmeléket, takarí­tottak, rendet csináltak. Az egyik nagy boltozatos helyiségben működik az egykorvolt patika nevét viselő “Arany Oroszlán Klub”, amely társas rendezvények, vetí­tések, kisebb zenei események és előadások helyszí­neként is működik.
A másik nagy, újraegyesí­tett tér a ház alatt az egykori Ráth-féle sütöde. A bemutatása, látogathatóvá tétele előtt több talány is felmerült. Vajon miért nem kormos a kemence sehol, merre vezették el a füstöt a pékek? Erre csak az a lehetséges válasz volt adható, hogy a Hild-féle épí­tkezés előtt megszűnt a sütöde, elbontották a kéményét is, s csak azért maradt meg maga a kemence, mert egyszerűbb (költségkí­mélőbb) volt úgy hagyni, ahogy volt, mint elbontani. A másik lényeges kérdés az volt, hogy miért akkora a kemence, amekkora? Vajon a házban még a reformkorban működött egykori fogadót volt-e feladata ellátni pékáruval, vagy egy nyilvános bolt számára termelt nagyobb mennyiségben?
A tapasztalatszerzés, tájékozódás érdekében felvették a kapcsolatot a Magyar Pékek Fejedelmi Rendjével, a Sütőipari Egyesüléssel, a Magyar Pékszövetséggel, és ellátogattak Komáromba, ahol a pékszövetség égisze alatt Kenyérmúzeum is működik a monostori erődben. A Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakközépiskolától és egykori tanárától, Gulyás Tóth Istvántól kölcsönkapott pékipari eszközökkel berendezték saját belvárosi “múzeumukat”, ahol tablókon is figyelemmel kí­sérhető a ház történetén túl a pékmesterség múltja, s az ipar legjellegzetesebb termékeit is megnézhetik a látogatók.
Ma ez a ház legfőbb vonzereje, látogatják is a főváros múltjára, épí­tészeti és más értékeire kí­váncsiak a Kulturális Örökség Napjain szeptemberben, amikor a ház megnyitja kapuját, s megtekinthető a remek kapualj, a körgangos udvar meg a két lépcsőház.
Kifejezetten érdekes, hogy nemcsak a kapualjból nyí­ló elegáns főlépcsőház, de az udvar végéből megközelí­thető cselédlépcső kialakí­tása is látványos. A körfolyosók tardosi vörös mészkőből készült elemei között – nem csak a beavatottak számára – jól megkülönböztethetőek azok, amelyeket a második világháborúban becsapódott aknák pusztí­tása miatt kellett pótolni.

Korszerűsí­tés vagy megőrzés?
Minden alkalommal, amikor erre módom van, elmondom, hogy a kb. 150 éves vagy annál öregebb házak minden szakértés nélkül is egyszerűen felismerhetőek abból, hogy a külső ablakszárnyaik kifelé nyí­lnak. Most van ok aggódni a pesti árvizet, Hentzi ágyúgolyóbisait, a kiegyezés utáni épí­tési konjunktúrát meg az 1944/45-ös ostromot is túlélt házak arculatáért is. Barokk korabeli lakóházból (“világi” épületből) már csak egy van Pesten, miután a Reáltanoda utca 8. és a ráépí­téssel CBA-vá lett Váci utca 56. gyakorlatilag elpusztult. Remélhetőleg legalább az az egy, a 100 éves étteremnek helyet adó volt Péterffy-palota, ha eddig megúszta, már megmaradhat, mint a barokk kori Pest tanúja.
Az árví­z utáni korból fennmaradt alig néhány lakóházra is leselkedik a ma divatos, többnyire műanyag rolós ablakokból készült szerkezetekre cserélés divatja. Ha a műemlékes – ha van még, ha maradt még lehetősége – előí­rja, hogy a fából készült ablakok megtartandók, sokan ellenállnak, aggódnak, hogy az nem felel meg a “korszerű” követelményeknek. Éppen itt, a Papnövelde utcában is van bemutatható s követhető jó példa arra, hogy igenis megoldható a hőszigetelés a régi ablakszárnyakban. Jó szándék nélkül, persze, nem megy.
Arra is lehet időről időre pénzt nyerni, hogy korszerűsí­tse valaki a fűtését, a lakása energiagazdálkodását, de arra, hogy ezt úgy oldja meg, hogy megfeleljen épí­tett örökségünk védelmének is egyúttal, arra anyagilag nem ösztönöz sehol senki igazán.
Magyarországon – ellentétben a világ majd minden civilizált országával – nincs semmilyen adókedvezmény az épí­tészeti értékek megóvására, helyreállí­tására. Az ösztönzésnek ez a módja újra és újra megjelenik egyes jogszabályok szövegében, majd végül nem lesz belőle törvény.
Budapesten és az egyes kerületekben is vannak kisebb megpályázható pénzek az épületek részleges helyreállí­tására, a hiányok pótlására. (A két 1991 óta működő fővárosi költségvetési keret megszűnt 2010-ben, majd két évvel később, ha nem is növekvő összeggel, de sikerült újraindí­ttatni.) Az elmúlt másfél évtizedben a Budapest Bank Budapestért Alapí­tványhoz is lehetett segí­tségért, támogatásért folyamodni egy-kétszázezres összegekért.
Nagyon fontos, hogy legyen, aki figyeli ezeket a még meglévő lehetőségeket, tudjon megí­rni egy-egy pályázatot, s a kisebb összegek elnyerésével aztán meg is oldja azt, amit a tulajdonostársakkal elképzeltek, elhatároztak. Itt, ebben a házban, a Papnövelde utcában ez is jól működik.
Jeney Attilától tudom, hogy ha időnként itt-ott javí­tani is kell, megvan az eredeti, még Hild korában épült fa tetőszerkezet. Azt is, hogy a Veres Pálné utca felőli oldal árkádjainak lábait elfűrészeléses módszerrel szeretnék szigeteltetni – ha lesz miből. Tervezik, hogy beüvegezik az Arany Oroszlán Gyógyszertár korábbi helyét, s aztán hasznosí­tanák – talán galériaként. Szeretnék, ha a másik sarkon, a kaputól a Cukor utca felé eső oldalon lévő üzletből megközelí­thető lenne a nevezetes pince, amelynek a felfedezése és bemutatása a háznak annyi hí­vet toborzott az elmúlt néhány évben. Kí­vánjuk, hogy minden tervük sikerüljön, ahogy szeretnék!