Tényleg regény

Kosztolányi Dezső: Édes Anna • Örkény Szí­nház

Hősök. Tényleg hősök, vagy valami hasonlók. Kalaplevéve nézem Borsi-Balogh Mátét, ahogy ül az asztal másik oldalán (az egyik oldalon a nézők ülnek az Örkény Stúdióban), és olyan ellenszenves, amilyenek a fiatal szí­nészek nem mernek lenni. Szőke és kövér, izzad, zoknis lábán sportpapucsot visel, és elvtárskáimnak szólí­tja a nézőket, kapcsoljuk ki a telefonokat. Már bele van lökve a szerepbe, Ficsor, a házmester, aki azt hitte, hogy eljött az ő ideje, de vége a bolsevizmusnak, Kun Béla menekül az országból, zsebében ékszerekkel.
Kun Béla neve egyébként nincs kimondva, csak a kormány menekül. De már eleve ez, hogy ki van mondva, hogy mondva van, és nem eljátszva, arra utal, hogy Kosztolányi tudta, mit csinál, amikor nem szí­ndarabot í­rt a gyilkos cselédlány történetéből. Tudta, hogy az ő erőssége nem a párbeszéd, hanem az érzékeny leí­rás, a szí­nek, hangok, rebbenések. Aki erről lemond, az nem Kosztolányit játszik. Aki nem mond le, az meg nem szí­nházat játszik.
Ez is tanulság, nem is rossz tanulság, de elég nagy pazarlásnak látszik. Van egy fiatal rendező, Szenteczki Zita, aki próbálja megőrizni Kosztolányit, hogy mégse annyi legyen a történet: addig alázzák a lányt, amí­g kiszáll tenger fájdalma ellen, és fegyvert ragad. Talán ennyi sikerül, érezni, hogy minden sokkal bonyolultabb annál, mint ahogy azt az iskolában taní­tották. Ez nem valami sima osztályharcos történet, bár benne van ez a lehetőség is. Mindehhez viszont elég nagy odaadás kell a szí­nészek részéről, a cí­mszereplő Zsigmond Emőke például vagy hússzor mossa föl a padlót. Nos, jó, nem a padlót, csak a nagy asztalt, amelyen úgy kell közlekednie, mint valami nagy hernyónak. Ha nem ezt csinálja, akkor fölugrik a falra, mint valami félénk csincsilla a ketrecben, és onnét retteg. Borsi-Balogh nemcsak szereplőként ellenszenves, de amikor ABBA-t énekel, akkor jó volna nyugodt szí­vvel azt érezni, hogy nem fogja az összes versszakot eldanolni. És ott vannak az Örkény-oszlopok, akik tudásukat rendületlenül bocsátják az előadás rendelkezésére. Für Anikó tupí­rozott hajjal, Epres Attila tupí­rozott bajusszal.
í“riási tételek vannak a kiadási oldalon, és nem látom pontosan, mi a bevétel. Van ez a hamar leszűrhető tanulság, hogy az Édes Anna olvasva mégis jobb, teljesebb, hogy nincs az a csodálatos szí­nésznő, aki meg tudná jelení­teni a Kosztolányi-féle alakot, hiszen mindenki csak ember, Édes Anna viszont regényhős. Ha viszont ez igaz, akkor még az sem szempont, hogy gimnáziumi osztályok jöhetnek el, és különösebb erőfeszí­tés nélkül megtudhatják, mi is történt Vizy Kornél helyettes államtitkár lakásában egy tragikus éjszakán. Eljöhetnek, de jobb, ha a könyvespolcot választják. Vagy levonhatják a tanulságot: legyetek jók a személyzettel, mert náluk van a kés, a kapa, a kasza.