Volt egyszer egy konyhafőnök

Nem Fred Harvey volt az első, aki kénytelen volt négy olyan idegennel megosztani az ágyát egy-egy vadnyugati „szállodában", akik ráadásul mosdatlanul és csizmás lábbal vetették rá magukat a nyöszörgő, öreg fekhelyekre. Másoknak is fölfordult már a gyomra, amikor az elé rakott tálra meredt, amelyben valami zsíros, zavaros lötty hullámzott. Harvey volt azonban az egyetlen, aki eltökélte: ezeken az áldatlan állapotokon változtatni kell.

Akkoriban a koszos vasútállomásokon - a régi vadnyugat szárazföldi kikötőiben -, a nyomorúságos kocsmákban szó nélkül odavágtak a nyomorult és kiéhezett utas elé valami leírhatatlanul rossz ízű, büdös vagy avas ételt. Szinte lakomának számított a csak egyéves szalonna, a mészben eltett tojás vagy a lúgos vízzel főzött, keserű kávé. A megráncosodott, száraz és kőkemény bab, hozzá az enyhén penészes kétszersült okozta gyönyörűség csak keveseknek adatott meg. Arról már nem is beszélve, hogy ezeken a fényűzőnek éppen nem nevezhető helyeken olyan szak...

A teljes cikk az IPM 2015/2 számában olvasható, vagy regisztráció és online előfizetés után letölthető a weboldalunkról PDF formátumban.


Hozzászólások