A CIA és a kokain

Hogy őszinte legyek, nem tudom, milyen valószí­nűsége van annak a forgatókönyvnek, hogy egy protestáns tollforgatót szentté avassanak, de ha ez mégis bekövetkezne, sokak szerint Gary Webb komoly esélyekkel indulna, hogy a tényfeltáró újságí­rók védőszentjeként folytassa túlvilági pályafutását.Elöljáróban vizsgáljuk meg azt a műfajt, amelyet oknyomozó vagy tényfeltáró újságí­rásnak nevezünk. Ez azt jelenti, hogy a riporter olyan információk nyilvánosságra kerülése érdekében szimatol, amelyeket valakik el akarnak titkolni, de a közérdek azt kí­vánja, hogy ezekről minél szélesebb körben értesüljünk. Társadalmilag hasznos munkáról beszélünk, amely olyan visszásságokra irányí­tja a közfigyelmet, amelyek feltárása az erre hivatott intézményektől nem várható: korrupció, állami vagy önkormányzati visszaélések, közpénz magánzsebekbe csorgatása. Az újságí­rói tényfeltárás gyakran szembemegy a mindenkori hatalommal. Cibálgatja az oroszlán bajuszát, és ha a sajtómunkás nem elég képzett és óvatos, az oroszlán néha megelégeli a piszkálódást, és odacsap. Az oknyomozás nem veszélytelen szakma, s témától függően a kockázat különböző mértékű lehet. Egészen más veszélyekkel szembesül az újságí­ró, ha egy falusi polgármester önkényéről í­r, mint ha, mondjuk, a titkosszolgálat által törvénytelenül végzett telefonlehallgatásokról gyűjt információt. És az se mindegy, hogy mindez Finnországban vagy Dagesztánban történik.

Most pedig lássuk, ki volt Gary Stephen Webb.

Az újságí­ró

1955-ben született Kaliforniában, de Kentuckyban kezd egyetemre, ezen belül újságí­ró szakra járni. Tanulmányait nem fejezi be, de a szakma iránti elkötelezettsége megmarad. Első cikkeit diáklapokban jelenteti meg, majd 1978-tól a Kentucky Post munkatársa lesz. Már pályája kezdetén az oknyomozás érdekelte, első komolyabb munkája egy cikksorozat volt, melyben egy szénbányászati cég maffiával cimboráló elnöke meggyilkolásának járt alaposan utána.
Teljesen rááll a műfajra, s egyre komolyabb lapok foglalkoztatják. 1983-tól a clevelandi Plain Dealernek dolgozik, ahol Ohio állam népegészségügyi hálózatának anomáliáival foglalkozik, majd az újság állandó képviselőházi tudósí­tója lesz. 1988-ban a San Joséban megjelenő, közel egymilliós példányszámú Mercury News tesz neki ajánlatot. Kötélnek áll, s nem bánja meg, mert elég kevés új munkatárs kap szabad kezet témái megválasztásánál, ahogyan ez vele történt. Alig egy év múlva bebizonyí­tja főszerkesztőjének, hogy jó vásárt csinált: az 1989-es Loma Prieta-i, hatmilliárd dolláros kárt okozó, 63 halálos áldozatot követelő földrengésben beomló autópályahí­d műszaki hátterével foglalkozó cikke nagy hullámokat ver, az újságnak pedig egy Pulitzert-dí­jat hoz.

Az alaphí­r

Néhány évet követően 1995-ben kap egy telefonhí­vást valamelyik informátorától, aki sürgős találkozóra invitálja. Az egyik sacramentói kocsmában futnak össze, ahol meghökkentő dolgot hall: az amerikai hí­rszerzés már 1982-ben üzletet kötött a nicaraguai kontrákkal. A buli lényege az volt, hogy a marxizmussal kacérkodó szandinista kormányerők fegyveres ellenzéke, a kontrák szabad kezet kapnak különféle kábí­tószerek amerikai terjesztésében, amennyiben az í­gy befolyó pénzt a szandinisták elleni harcra fordí­tják. A drogok terí­tésében a CIA ügynökei is részt vesznek, befolyásukkal és kapcsolataikkal nemcsak a tudatmódosí­tó szerek forgalmazását segí­tve, hanem a dí­lerek védelmét is ellátva.
Az informátor szerint a CIA az igazságügyi minisztériummal megegyezett arról, hogy nemzetbiztonsági érdekből a titkosszolgálatnak nem kell jelentenie egyetlen rendőri szervnek sem, ha a neki dolgozó nicaraguai vagy kolumbiai csempészek az USA-ban is elkezdenek tevékenykedni.

A nyomozás

Nem nehéz elképzelni Gary reakcióját: a legtekintélyesebb amerikai kémszolgálat tevőlegesen részt vesz a kiemelt közegészségügyi és nemzetbiztonsági kockázatot jelentő kábszerek utcai árusí­tásában, megvédve a csempészeket az esetleges hatósági vegzatúráktól! Hát oknyomozó riporter az olyan, aki erre nem lép? Természetesen eldobott kaszát-kapát, és minden energiáját az alapinformáció ellenőrzésére összpontosí­totta. Egy valamirevaló, tizenhat éve a szakmában dolgozó újságí­ró feje és notesze tele van olyan kapcsolatokkal, amelyeket ilyenkor mozgósí­tani lehet, úgyhogy munkához látott. Mindenkivel találkozott, akinek csak a leghalványabb esélye is volt egy apró morzsával hozzájárulni a teljes képhez. Aktí­v és kiugrott rendőrök és titkosügynökök, bűnözők, prostik, cégvezetők, diplomaták, politikusok és taxisok szerepeltek a listán, s Gary minden követ megmozgatott, hogy a hí­rt ellenőrizze, illetve kiegészí­tse.
Nyomozása kereken egy évig tartott, s minden olyan erőt, eszközt és módszert bevetett, amit a törvények megengednek, és jó néhány olyat is, amit nem. Interjúkat készí­tett, informátorokat foglalkoztatott, magánnyomozókat fogadott fel, ő maga is megfigyelt és fotózott, hivatalos dokumentumok százainak másolatát kérte ki az illetékes hatóságoktól, majd hosszú éjszakákon át értékelte és elemezte az í­gy összeszedett adatokat, mí­g a kirakósjáték képe egyre teljesebb nem lett.

A végső következtetés

A vizsgálódás eredményeit a Mercury három, egymást követő száma hozta 1996. augusztus 18. és 20. között. Gary következtetései között az is szerepelt, hogy az amerikai hí­rszerzés a felelős a kaliforniai nagyvárosok nyomornegyedeiben a nyolcvanas évek óta egyre népszerűbb crack elterjedéséért, az úgynevezett “crackjárványért”.

Crack: a kokain egyik formája. Először a hetvenes években szintetizálták, majd a nyolcvanas években vált a tömegek kábí­tószerévé. Olcsóbb, mint a klasszikus, por formájú verzió, ráadásul hatása is gyorsabban mutatkozik. Az apró, piszkos jégdarabnak tűnő cracket általában pipában szí­vják. Sokkal veszélyesebb, és gyorsabban okoz függőséget, mint a hagyományos kokain.

Webb nem a levegőbe beszélt. A Dark Alliance, vagyis Sötét Szövetség cí­mmel megjelent, összesen 18 ezer szavas cikksorozat neveket, dátumokat, összegeket és egyéb ellenőrizhető konkrétumokat is emlí­tett, ráadásul az újság honlapjára felkerült verzió további hivatkozásokat is tartalmazott.

A visszhangok

Mivel a crack elsődleges fogyasztói a nagyvárosi gettónegyedek afroamerikai lakói voltak, a cikkek először náluk verték ki a biztosí­tékot. Hamarosan olyan találgatások is lábra kaptak, melyek szerint a crack a CIA laborjaiban készült, kifejezetten azzal a szándékkal, hogy a szociális piramis legalján tanyázó feketéket drogfüggővé tegyék. Az érintettek elemi erejű felháborodása olyan társadalmi robbanás rémképét vetí­tette előre, hogy az amerikai kormány magas rangú képviselői, például Janet Reno igazságügy-miniszter, valamint John Deutch CIA-igazgató gyorsan ellátogattak Los Angelesbe, megpróbálva csillapí­tani a kedélyeket.
A hivatalos reakciók folytatódtak, parlamenti képviselők, szenátorok és polgármesterek szólaltak fel, tiszta vizet követelve a pohárba. Nem telt bele egy hónap, s az illetékesek vizsgálatokat jelentettek be a CIA-n és a rendvédelmi szerveken belül. Ezek eredménye Gary borúlátását igazolta: azt elismerték ugyan, hogy “a CIA követett el hibákat”, de az újságí­ró által megfogalmazott fő vádpontokat továbbra is vehemensen tagadták.
A sajtó reakciója volt a legérdekesebb. Az első napokban Amerika újságí­ró-társadalma szinte egyöntetűen pozití­v visszajelzéseket küldött a Mercurynek és Garynek. Gratulációhegyek, meghí­vások, másodközlési kérelmek záporoztak a szerkesztőségre, Webbet az év újságí­rójának is megválasztották. Aztán valami történt a háttérben, mert a hangulat egyszer csak megváltozott, s a szakmai levegő lassan megfagyott Gary körül. Október elején elsőként a közismerten kiváló kormányzati kapcsolatokkal rendelkező Washington Postban jelent meg egy cikk, amely enyhén szólva is megrótta Webbet, leszólta nyomozómunkáját, és kijelentette, hogy az általa felvázolt összeesküvésre “nincs elég bizonyí­ték, csak rosszindulatú spekuláció”. Alig egy héttel a Post után a másik nagynevű keleti parti újság, a The New York Times is meglépte a magáét. Egy kétrészes cikket közölt, amelyben ugyanazok a kritikák jelentek meg, szinte ugyanazokkal a szavakkal megfogalmazva, mint a fővárosi kiadványban: Webb bizonyí­tékai gyenge lábakon állnak, nyomozómunkája nem volt alapos, satöbbi. Október végén Kalifornia legjelentősebb napilapja, a Los Angeles Times is ringbe szállt, s egy cikksorozatban tette le a voksát az ügyben, Webb több állí­tását is cáfolva, illetve megkérdőjelezve.
A Mercury eleinte keményen állta a sarat és a támadásokat. Az újság főszerkesztője, Jerry Ceppos a Postnak és mindkét Timesnak szerkesztőségi cikkben, levélben és interjúban is válaszolt, megvédve szerzőjét. A kiadó vezetője, Jonathan Krim is elkötelezettnek mutatkozott, s Garynek még két nicaraguai útját is fizette, hogy az újságí­ró további információkat lapátoljon össze igazát alátámasztandó. Aztán teltek-múltak a hónapok, s a Mercury csendben kitolatott Webb mögül. 1997 nyarán Garyt eltávolí­tották főmunkatársi pozí­ciójából, visszavonták az “arról í­rsz, amihez kedved van” biankó engedélyt, és egy vidéki fiókszerkesztőségbe száműzték, ahol csak pár hónapot bí­rt ki, majd 1998 elején felmondott.

A Mercury után

Gary 1998-ban könyv alakban is kiadja a Dark Alliance-ot, az eredeti három újságcikket kibőví­tve, aktualizálva, s a cikkek megjelenését követő médiavisszhangot is elemezve. A szerző a saját tényfeltáró technikájáról, munkamódszereiről és az internet nyomozás közbeni használatáról is részletesen szól. 1999-től a kaliforniai állami törvényhozás alkalmazásában áll mint nyomozó, s olyan ügyekben hasznosí­tja képességeit, mint az autópálya-rendőrség intézkedéseinek faji előí­téletessége, vagy mint az Oracle egyik 2001-es ügye, amikor a számí­tástechnikai óriásvállalat úgy nyert el egy százmillió dolláros állami megrendelést, hogy a hülye is látta: a pályázatot kifejezetten erre a cégre í­rták.
2004 februárjában megválnak tőle, majd augusztusban ismét elszegődik újságí­rónak, ezúttal egy hetilaphoz, a Sacramento News & Review-hoz. Egy kis akklimatizálódás után rögtön egy elég kemény falatot néz ki magának: fülébe jut, hogy valami nagyon nincs rendben az America’s Army cí­mű lövöldözős játék hátterével.

Aki nem tudná, hogy mi lehetett ebben a pláne: az AA fejlesztője, kiadója és forgalmazója az Egyesült íllamok Szárazföldi Hadserege (US Army). 2002 óta ingyenesen terjesztik, egyfajta kedvcsinálónak egyfelől azok számára, akik virtuálisan szeretnék kipróbálni, hogy milyen is a katonaélet, másfelől pedig azoknak, akik ettől kedvet kapva a való életben is aláí­rják a szerződést a sereggel. Az AA tehát egy gigantikus állami toborzókampány, amely a negyedik játékgenerációnál tart, és jelenleg mintegy 12 millió regisztrált játékos tölt el vele akár naponta több órát is online.

Gary halála

Szeptember közepén tehát ismét elkezd nyomozni, informátorok után nézni, kapcsolatokat felkutatni és minden olyan lépést megtenni, amit egy oknyomozó riporternek meg kell tennie, ha valami igazán ütős anyagot akar letenni a főszerkesztője asztalára.

Nem telik el három hónap, s 2004. december 10-én holtan találják a lakásán. A hivatalos szakvélemény szerint a halál oka lőfegyverrel elkövetett öngyilkosság. Amikor az egyik újság kiszagolta, hogy a boncolásnál két bemeneti nyí­lást találtak Gary koponyáján, Robert Lyons megyei halottkém rezzenéstelen arccal kiáll a nyilvánosság elé és kijelenti: ez valóban kissé szokatlan, de nem példa nélküli. Majd felmutatja az állí­tólag Gary által géppel í­rt búcsúlevelet. Rögtön megszólaltatták az elvált nejét, aki elképzelhetőnek találta az öngyilkosságot, mondván: egykori férje nem érezte túl jól magát új munkahelyén, anyagi gondjai is voltak, antidepresszánsokat is szedett, tehát az önkezűség bőven belefér a képbe. Hagyatékában egyetlen olyan papí­rfecnit, egyetlen olyan számí­tógépes dokumentumot sem találnak sem az otthonában, sem a szerkesztőségi í­róasztalán, amely az AA-ra utaló infót tartalmazna. Ez azért volt furcsa, mert az őt ismerők egyöntetűen állí­tották, hogy Gary roppant precí­z alak volt, egy lépést sem tett jegyzetfüzet nélkül, s minden napját úgy fejezte be, hogy az aznapi megállapí­tásait rögzí­tette a laptopján.
Az egyesek szerint a Watergate-ügyhöz mérhető tényfeltáró cikksorozat szerzőjének halála természetesen elindí­totta a találgatásokat, s órákon belül felröppentek az ezzel kapcsolatos összeesküvés-elméletek.

A CIA

A világ legbefolyásosabb kémszervezete nem tudta megbocsátani Garynek, hogy ezt művelte velük. A crack-kontrák ügy kipattanása hatalmas erkölcsi és anyagi kárt okozott nekik: a Kongresszus vizsgálóbizottságot állí­tott fel, jó pár fejest eltávolí­tottak, évekre visszamenőleg bekérették az összes számlát, rengeteg ügynököt kihallgattak, szóval, ha valakinek, akkor a Cégnek tényleg volt oka bosszút állni Webben. Visszaemlékezések szerint a halálát megelőző hetekben többször emlí­tette barátainak, hogy érzése szerint megfigyelés alatt áll, idegen arcok sürgölődnek a környezetében, utcájában pedig megszaporodtak a telefon- és kábeltévé-szerelők. Hogy a CIA miért várt hosszú éveket a likvidálással, és hogyan követhette el azt a szarvashibát, hogy két golyót eresztett barátunk fejébe – nos, ez továbbra is rejtély.

Az alvilág

A kontrákkal összefonódott Los Angeles-i maffia ugyancsak ráfaragott Gary oknyomozására. Mi sem természetesebb, mint hogy a cikkek megjelenését követően Kalifornia összes bűnüldöző hatósága, a sheriffektől a városi zsarukon keresztül a szövetségi bűnüldözőkig rájuk szállt, hiszen egyrészt most már nem kellett tartaniuk a CIA akadékoskodásától, másrészt a helyi és szövetségi politika rendesen noszogatta őket, hogy mutassák meg, mit tudnak.
Az alvilág sem felejt, s amint újratermelődött egy olyan vezető réteg, melynek képviselői már nem csak a napi profitot tartották fontosnak, hanem azt is, hogy megmutassák, velük nem lehet packázni, pedagógiai célzattal kinyí­rták Garyt.

A hadsereg

Isten tudja, az újságí­ró mire futott rá az America’s Army körüli vizsgálódás kapcsán. Az állami intézmények nem mindig az átláthatóságukról hí­resek, s minél nagyobb egy ilyen intézmény, annál több pénz felett diszponál, márpedig a sok pénz rengeteg disznóságot gerjeszt. Az amerikai szárazföldi hadsereg éves költségvetése 250 milliárd dollár körül mozog, ekkora összegnél egy pár tí­zmilliós tétel mindössze kerekí­tési kategória.
A teljes magyar honvédelmi költségvetés ugyancsak 250 milliárd. Igaz, forintban.
Szóval Gary rábukkant valamire, aminek nyilvánosságra hozatala nagyon kényelmetlen lett volna a hadseregnek. És mivel a katonák nem olyan halogató fajta, mint a nemzetbiztonságiak, a legrövidebb időn belül megoldották a problémát.

Az újságí­rói konkurencia

A zsurnaliszták között legalább olyan intenzitású az irigykedés és a szakmai féltékenység, mint más társadalmi csoportokban. Nem tudni, Webb kinek tett be, kinek a több hónapos munkáját tette tönkre egy kijelentésével vagy cikkével. Az újságí­ró is emberből van, neki is vannak érzelmei, az ő zsákja is teleszaladhat egyszer. Hát tele is szaladt.
Aki részletesebben szeretne utánaolvasni a történetnek, a neten rengeteg anyagot talál. 2014-ben egy játékfilmet is bemutattak, amely ebből a sztoriból inspirálódott, Kill the Messenger (idehaza a Jobb, ha hallgatsz) cí­mmel vetí­tették. Nem sikerült túl izgalmasra, de kezdő tényfeltáró újságí­róknak és a téma iránt érdeklődőknek belefér a kötelezően választható kategóriába.