A CIA és a kokain

Hogy őszinte legyek, nem tudom, milyen valószínűsége van annak a forgatókönyvnek, hogy egy protestáns tollforgatót szentté avassanak, de ha ez mégis bekövetkezne, sokak szerint Gary Webb komoly esélyekkel indulna, hogy a tényfeltáró újságírók védőszentjeként folytassa túlvilági pályafutását.

Elöljáróban vizsgáljuk meg azt a műfajt, amelyet oknyomozó vagy tényfeltáró újságírásnak nevezünk. Ez azt jelenti, hogy a riporter olyan információk nyilvánosságra kerülése érdekében szimatol, amelyeket valakik el akarnak titkolni, de a közérdek azt kívánja, hogy ezekről minél szélesebb körben értesüljünk. Társadalmilag hasznos munkáról beszélünk, amely olyan visszásságokra irányítja a közfigyelmet, amelyek feltárása az erre hivatott intézményektől nem várható: korrupció, állami vagy önkormányzati visszaélések, közpénz magánzsebekbe csorgatása. Az újságírói tényfeltárás gyakran szembemegy a mindenkori hatalommal. Cibálgatja az oroszlán bajuszát, és ha a sajtómunkás nem elég képzett és óvatos, az oroszlán néha megelégeli a piszkálódást, és odacsap. Az oknyomozás nem veszélytelen szakma, s témától függően a kockázat különböző mértékű lehet. Egészen más veszélyekkel szembesül az újságíró, ha egy falusi polgármester önkényéről ír, mint ha, mondjuk, a titkosszolgálat által törvénytelenül végzett telefonlehallgatásokról gyűjt információt. És az se mindegy, hogy mindez Finnországban vagy Dagesztánban történik.

Most pedig lássuk, ki volt Gary Stephen Webb.

Az újságíró

1955-ben született Kaliforniában, de Kentuckyban kezd egyetemre, ezen belül újságíró szakra járni. Tanulmányait nem fejezi be, de a szakma iránti elkötelezettsége megmarad. Első cikkeit diáklapokban jelenteti meg, majd 1978-tól a Kentucky Post munkatársa lesz. Már pályája kezdetén az oknyomozás érdekelte, első komolyabb munkája egy cikksorozat volt, melyben egy szénbányászati cég maffiával cimboráló elnöke meggyilkolásának járt alaposan utána.
Teljesen rááll a műfajra, s egyre komolyabb lapok foglalkoztatják. 1983-tól a clevelandi Plain Dealernek dolgozik, ahol Ohio állam népegészségügyi hálózatának anomáliáival foglalkozik, majd az újság állandó képviselőházi tudósítója lesz. 1988-ban a San Joséban megjelenő, közel egymilliós példányszámú Mercury News tesz neki ajánlatot. Kötélnek áll, s nem bánja meg, mert elég kevés új munkatárs kap szabad kezet témái megválasztásánál, ahogyan ez vele történt. Alig egy év múlva bebizonyítja főszerkesztőjének, hogy jó vásárt csinált: az 1989-es Loma Prieta-i, hatmilliárd dolláros kárt okozó, 63 halálos áldozatot követelő földrengésben beomló autópályahíd műszaki hátterével foglalkozó cikke nagy hullámokat ver, az újságnak pedig egy Pulitzert-díjat hoz.

Az alaphír

Néhány évet követően 1995-ben kap egy telefonhívást valamelyik informátorától, aki sürgős találkozóra invitálja. Az egyik sacramentói kocsmában futnak össze, ahol meghökkentő dolgot hall: az amerikai hírszerzés már 1982-ben üzletet kötött a nicaraguai kontrákkal. A buli lényege az volt, hogy a marxizmussal kacérkodó szandinista kormányerők fegyveres ellenzéke, a kontrák szabad kezet kapnak különféle kábítószerek amerikai terjesztésében, amennyiben az így befolyó pénzt a szandinisták elleni harcra fordítják. A drogok terítésében a CIA ügynökei is részt vesznek, befolyásukkal és kapcsolataikkal nemcsak a tudatmódosító szerek forgalmazását segítve, hanem a dílerek védelmét is ellátva.
Az informátor szerint a CIA az igazságügyi minisztériummal megegyezett arról, hogy nemzetbiztonsági érdekből a titkosszolgálatnak nem kell jelentenie egyetlen rendőri szervnek sem, ha a neki dolgozó nicaraguai vagy kolumbiai csempészek az USA-ban is elkezdenek tevékenykedni.

A nyomozás

Nem nehéz elképzelni Gary reakcióját: a legtekintélyesebb amerikai kémszolgálat tevőlegesen részt vesz a kiemelt közegészségügyi és nemzetbiztonsági kockázatot jelentő kábszerek utcai árusításában, megvédve a csempészeket az esetleges hatósági vegzatúráktól! Hát oknyomozó riporter az olyan, aki erre nem lép? Természetesen eldobott kaszát-kapát, és minden energiáját az alapinformáció ellenőrzésére összpontosította. Egy valamirevaló, tizenhat éve a szakmában dolgozó újságíró feje és notesze tele van olyan kapcsolatokkal, amelyeket ilyenkor mozgósítani lehet, úgyhogy munkához látott. Mindenkivel találkozott, akinek csak a leghalványabb esélye is volt egy apró morzsával hozzájárulni a teljes képhez. Aktív és kiugrott rendőrök és titkosügynökök, bűnözők, prostik, cégvezetők, diplomaták, politikusok és taxisok szerepeltek a listán, s Gary minden követ megmozgatott, hogy a hírt ellenőrizze, illetve kiegészítse.
Nyomozása kereken egy évig tartott, s minden olyan erőt, eszközt és módszert bevetett, amit a törvények megengednek, és jó néhány olyat is, amit nem. Interjúkat készített, informátorokat foglalkoztatott, magánnyomozókat fogadott fel, ő maga is megfigyelt és fotózott, hivatalos dokumentumok százainak másolatát kérte ki az illetékes hatóságoktól, majd hosszú éjszakákon át értékelte és elemezte az így összeszedett adatokat, míg a kirakósjáték képe egyre teljesebb nem lett.

A végső következtetés

A vizsgálódás eredményeit a Mercury három, egymást követő száma hozta 1996. augusztus 18. és 20. között. Gary következtetései között az is szerepelt, hogy az amerikai hírszerzés a felelős a kaliforniai nagyvárosok nyomornegyedeiben a nyolcvanas évek óta egyre népszerűbb crack elterjedéséért, az úgynevezett „crackjárványért".

Crack: a kokain egyik formája. Először a hetvenes években szintetizálták, majd a nyolcvanas években vált a tömegek kábítószerévé. Olcsóbb, mint a klasszikus, por formájú verzió, ráadásul hatása is gyorsabban mutatkozik. Az apró, piszkos jégdarabnak tűnő cracket általában pipában szívják. Sokkal veszélyesebb, és gyorsabban okoz függőséget, mint a hagyományos kokain.

Webb nem a levegőbe beszélt. A Dark Alliance, vagyis Sötét Szövetség címmel megjelent, összesen 18 ezer szavas cikksorozat neveket, dátumokat, összegeket és egyéb ellenőrizhető konkrétumokat is említett, ráadásul az újság honlapjára felkerült verzió további hivatkozásokat is tartalmazott.

A visszhangok

Mivel a crack elsődleges fogyasztói a nagyvárosi gettónegyedek afroamerikai lakói voltak, a cikkek először náluk verték ki a biztosítékot. Hamarosan olyan találgatások is lábra kaptak, melyek szerint a crack a CIA laborjaiban készült, kifejezetten azzal a szándékkal, hogy a szociális piramis legalján tanyázó feketéket drogfüggővé tegyék. Az érintettek elemi erejű felháborodása olyan társadalmi robbanás rémképét vetítette előre, hogy az amerikai kormány magas rangú képviselői, például Janet Reno igazságügy-miniszter, valamint John Deutch CIA-igazgató gyorsan ellátogattak Los Angelesbe, megpróbálva csillapítani a kedélyeket.
A hivatalos reakciók folytatódtak, parlamenti képviselők, szenátorok és polgármesterek szólaltak fel, tiszta vizet követelve a pohárba. Nem telt bele egy hónap, s az illetékesek vizsgálatokat jelentettek be a CIA-n és a rendvédelmi szerveken belül. Ezek eredménye Gary borúlátását igazolta: azt elismerték ugyan, hogy „a CIA követett el hibákat", de az újságíró által megfogalmazott fő vádpontokat továbbra is vehemensen tagadták.
A sajtó reakciója volt a legérdekesebb. Az első napokban Amerika újságíró-társadalma szinte egyöntetűen pozitív visszajelzéseket küldött a Mercurynek és Garynek. Gratulációhegyek, meghívások, másodközlési kérelmek záporoztak a szerkesztőségre, Webbet az év újságírójának is megválasztották. Aztán valami történt a háttérben, mert a hangulat egyszer csak megváltozott, s a szakmai levegő lassan megfagyott Gary körül. Október elején elsőként a közismerten kiváló kormányzati kapcsolatokkal rendelkező Washington Postban jelent meg egy cikk, amely enyhén szólva is megrótta Webbet, leszólta nyomozómunkáját, és kijelentette, hogy az általa felvázolt összeesküvésre „nincs elég bizonyíték, csak rosszindulatú spekuláció". Alig egy héttel a Post után a másik nagynevű keleti parti újság, a The New York Times is meglépte a magáét. Egy kétrészes cikket közölt, amelyben ugyanazok a kritikák jelentek meg, szinte ugyanazokkal a szavakkal megfogalmazva, mint a fővárosi kiadványban: Webb bizonyítékai gyenge lábakon állnak, nyomozómunkája nem volt alapos, satöbbi. Október végén Kalifornia legjelentősebb napilapja, a Los Angeles Times is ringbe szállt, s egy cikksorozatban tette le a voksát az ügyben, Webb több állítását is cáfolva, illetve megkérdőjelezve.
A Mercury eleinte keményen állta a sarat és a támadásokat. Az újság főszerkesztője, Jerry Ceppos a Postnak és mindkét Timesnak szerkesztőségi cikkben, levélben és interjúban is válaszolt, megvédve szerzőjét. A kiadó vezetője, Jonathan Krim is elkötelezettnek mutatkozott, s Garynek még két nicaraguai útját is fizette, hogy az újságíró további információkat lapátoljon össze igazát alátámasztandó. Aztán teltek-múltak a hónapok, s a Mercury csendben kitolatott Webb mögül. 1997 nyarán Garyt eltávolították főmunkatársi pozíciójából, visszavonták az „arról írsz, amihez kedved van" biankó engedélyt, és egy vidéki fiókszerkesztőségbe száműzték, ahol csak pár hónapot bírt ki, majd 1998 elején felmondott.

A Mercury után

Gary 1998-ban könyv alakban is kiadja a Dark Alliance-ot, az eredeti három újságcikket kibővítve, aktualizálva, s a cikkek megjelenését követő médiavisszhangot is elemezve. A szerző a saját tényfeltáró technikájáról, munkamódszereiről és az internet nyomozás közbeni használatáról is részletesen szól. 1999-től a kaliforniai állami törvényhozás alkalmazásában áll mint nyomozó, s olyan ügyekben hasznosítja képességeit, mint az autópálya-rendőrség intézkedéseinek faji előítéletessége, vagy mint az Oracle egyik 2001-es ügye, amikor a számítástechnikai óriásvállalat úgy nyert el egy százmillió dolláros állami megrendelést, hogy a hülye is látta: a pályázatot kifejezetten erre a cégre írták.
2004 februárjában megválnak tőle, majd augusztusban ismét elszegődik újságírónak, ezúttal egy hetilaphoz, a Sacramento News & Review-hoz. Egy kis akklimatizálódás után rögtön egy elég kemény falatot néz ki magának: fülébe jut, hogy valami nagyon nincs rendben az America's Army című lövöldözős játék hátterével.

Aki nem tudná, hogy mi lehetett ebben a pláne: az AA fejlesztője, kiadója és forgalmazója az Egyesült Államok Szárazföldi Hadserege (US Army). 2002 óta ingyenesen terjesztik, egyfajta kedvcsinálónak egyfelől azok számára, akik virtuálisan szeretnék kipróbálni, hogy milyen is a katonaélet, másfelől pedig azoknak, akik ettől kedvet kapva a való életben is aláírják a szerződést a sereggel. Az AA tehát egy gigantikus állami toborzókampány, amely a negyedik játékgenerációnál tart, és jelenleg mintegy 12 millió regisztrált játékos tölt el vele akár naponta több órát is online.

Gary halála

Szeptember közepén tehát ismét elkezd nyomozni, informátorok után nézni, kapcsolatokat felkutatni és minden olyan lépést megtenni, amit egy oknyomozó riporternek meg kell tennie, ha valami igazán ütős anyagot akar letenni a főszerkesztője asztalára.

Nem telik el három hónap, s 2004. december 10-én holtan találják a lakásán. A hivatalos szakvélemény szerint a halál oka lőfegyverrel elkövetett öngyilkosság. Amikor az egyik újság kiszagolta, hogy a boncolásnál két bemeneti nyílást találtak Gary koponyáján, Robert Lyons megyei halottkém rezzenéstelen arccal kiáll a nyilvánosság elé és kijelenti: ez valóban kissé szokatlan, de nem példa nélküli. Majd felmutatja az állítólag Gary által géppel írt búcsúlevelet. Rögtön megszólaltatták az elvált nejét, aki elképzelhetőnek találta az öngyilkosságot, mondván: egykori férje nem érezte túl jól magát új munkahelyén, anyagi gondjai is voltak, antidepresszánsokat is szedett, tehát az önkezűség bőven belefér a képbe. Hagyatékában egyetlen olyan papírfecnit, egyetlen olyan számítógépes dokumentumot sem találnak sem az otthonában, sem a szerkesztőségi íróasztalán, amely az AA-ra utaló infót tartalmazna. Ez azért volt furcsa, mert az őt ismerők egyöntetűen állították, hogy Gary roppant precíz alak volt, egy lépést sem tett jegyzetfüzet nélkül, s minden napját úgy fejezte be, hogy az aznapi megállapításait rögzítette a laptopján.
Az egyesek szerint a Watergate-ügyhöz mérhető tényfeltáró cikksorozat szerzőjének halála természetesen elindította a találgatásokat, s órákon belül felröppentek az ezzel kapcsolatos összeesküvés-elméletek.

A CIA

A világ legbefolyásosabb kémszervezete nem tudta megbocsátani Garynek, hogy ezt művelte velük. A crack-kontrák ügy kipattanása hatalmas erkölcsi és anyagi kárt okozott nekik: a Kongresszus vizsgálóbizottságot állított fel, jó pár fejest eltávolítottak, évekre visszamenőleg bekérették az összes számlát, rengeteg ügynököt kihallgattak, szóval, ha valakinek, akkor a Cégnek tényleg volt oka bosszút állni Webben. Visszaemlékezések szerint a halálát megelőző hetekben többször említette barátainak, hogy érzése szerint megfigyelés alatt áll, idegen arcok sürgölődnek a környezetében, utcájában pedig megszaporodtak a telefon- és kábeltévé-szerelők. Hogy a CIA miért várt hosszú éveket a likvidálással, és hogyan követhette el azt a szarvashibát, hogy két golyót eresztett barátunk fejébe - nos, ez továbbra is rejtély.

Az alvilág

A kontrákkal összefonódott Los Angeles-i maffia ugyancsak ráfaragott Gary oknyomozására. Mi sem természetesebb, mint hogy a cikkek megjelenését követően Kalifornia összes bűnüldöző hatósága, a sheriffektől a városi zsarukon keresztül a szövetségi bűnüldözőkig rájuk szállt, hiszen egyrészt most már nem kellett tartaniuk a CIA akadékoskodásától, másrészt a helyi és szövetségi politika rendesen noszogatta őket, hogy mutassák meg, mit tudnak.
Az alvilág sem felejt, s amint újratermelődött egy olyan vezető réteg, melynek képviselői már nem csak a napi profitot tartották fontosnak, hanem azt is, hogy megmutassák, velük nem lehet packázni, pedagógiai célzattal kinyírták Garyt.

A hadsereg

Isten tudja, az újságíró mire futott rá az America's Army körüli vizsgálódás kapcsán. Az állami intézmények nem mindig az átláthatóságukról híresek, s minél nagyobb egy ilyen intézmény, annál több pénz felett diszponál, márpedig a sok pénz rengeteg disznóságot gerjeszt. Az amerikai szárazföldi hadsereg éves költségvetése 250 milliárd dollár körül mozog, ekkora összegnél egy pár tízmilliós tétel mindössze kerekítési kategória.
A teljes magyar honvédelmi költségvetés ugyancsak 250 milliárd. Igaz, forintban.
Szóval Gary rábukkant valamire, aminek nyilvánosságra hozatala nagyon kényelmetlen lett volna a hadseregnek. És mivel a katonák nem olyan halogató fajta, mint a nemzetbiztonságiak, a legrövidebb időn belül megoldották a problémát.

Az újságírói konkurencia

A zsurnaliszták között legalább olyan intenzitású az irigykedés és a szakmai féltékenység, mint más társadalmi csoportokban. Nem tudni, Webb kinek tett be, kinek a több hónapos munkáját tette tönkre egy kijelentésével vagy cikkével. Az újságíró is emberből van, neki is vannak érzelmei, az ő zsákja is teleszaladhat egyszer. Hát tele is szaladt.
Aki részletesebben szeretne utánaolvasni a történetnek, a neten rengeteg anyagot talál. 2014-ben egy játékfilmet is bemutattak, amely ebből a sztoriból inspirálódott, Kill the Messenger (idehaza a Jobb, ha hallgatsz) címmel vetítették. Nem sikerült túl izgalmasra, de kezdő tényfeltáró újságíróknak és a téma iránt érdeklődőknek belefér a kötelezően választható kategóriába.



Hozzászólások