Az ókori Egyiptom Napóleonja

III. Thotmesz Menkheperré, a 18. dinasztia ötödik uralkodója kiváló katonai stratéga és rettenthetetlen harcos volt, a legyőzött ellenséggel szemben pedig határozott és kemény, ám soha nem szükségtelenül kegyetlen. A fáraót, akit az ókori Egyiptom legnagyobb hadvezérének tartanak, gyakran hasonlí­tják Napóleonhoz. Van azonban egy fontos különbség kettejük között: a krónikák szerint Thotmesz sohasem vesztett csatát.

II. Thotmesz fáraónak főfeleségétől, Hatsepszut királynétól nem született fiúörököse, ezért egy mellékfeleségétől született két-három éves kisgyermeket, a későbbi III. Thotmeszt tette meg utódjává. II. Thotmesz korai halála után nagynénje és egyben mostohaanyja, Hatsepszut eleinte régensként kormányzott a kiskorú uralkodó helyett, ám néhány év múlva társuralkodóvá lépett elő és egészen haláláig a ritka női fáraók egyikeként ült Egyiptom trónján Thotmesz mellett (lásd IPM 2015. szeptember).
A társuralkodás hosszú éveinek Hatsepszut halála vetett véget, valószí­nűleg valamikor a 22. évben, hiszen a királynő neve a 20-21. uralkodási év után eltűnik az í­rásos forrásokból. Ezt követően az ifjú uralkodó végre elkezdhette további 32 évig tartó önálló uralkodását. Az ebben az időszakban az armanti Montu-templomban emelt sztélé szövegében a “Maat uralkodójának” nevezi magát. A cí­mmel deklarálja, hogy legfontosabb feladatának azt tartja, hogy az istenek által létrehozott világrendet (Maat) fenntartsa országában. A gazdasági és politikai érdekek mellett ez a cél húzódik meg az első évek egymást követő, főleg Palesztina és Szí­ria területére vezetett hadjárataiban is: minden egyes hadjárat, minden egyes győzelem egy hitvallás, egy ajándék az istenek felé, akiknek a segí­tségével sikerül a Maat világrendjét fenyegető idegen népeket Egyiptomtól távol tartani.
Nem is olyan régen volt ugyanis, amikor Thotmesz legendás ősének, a 18. dinasztiát megalapí­tó Jahmesz királynak sikerült végre kiűznie a levantei térségből érkezett idegen uralkodókat, a hükszószokat (Kr. e. 17-16. század) Észak-Egyiptomból, és újra egyesí­tenie a déli és az északi országrészt. Utódai, a 18. dinasztia uralkodói úgy emlékeztek a hükszósz uralomra mint az isteni világrend megtagadására, a kozmikus káosz időszakára, amelynek visszatértét a fáraónak minden eszközzel meg kellett akadályoznia. Nyilvánvaló azonban, hogy a szí­riai-palesztinai térség fejedelmei sem felejtették el azt a néhány emberöltővel azelőtti időszakot, amikor elődeik Egyiptom trónján ültek. Hatsepszut királynő halálát és egy új, tapasztalatlan fiatal fáraó önálló uralkodásának kezdetét pedig remek alkalomnak találhatták arra, hogy Egyiptom pozí­cióit újra meggyengí­tsék. A trónutódlás amúgy is mindig bizonytalan időszak volt egy dinasztia életében, amikor ráadásul az előző uralkodóval kötött esetleges nemzetközi szövetségek és diplomáciai megállapodások érvényüket vesztették. Az új uralkodónak meg kellett mutatnia erejét és meg kellett szilárdí­tania hatalmát, hogy megtarthassa a dinasztia által előzőleg politikailag vagy gazdaságilag ellenőrzött területeket.