Egyenlőtlenségek az Egyenlí­tőnél – Ecuador, a déli szelek szárnyán

Ecuador messze van. Félig az északi, félig a déli féltekén. Nevét ugyanis arról kapta, hogy fővárosa közelében halad át az Egyenlí­tő. Az itt büszkélkedő emlékmű önmagában nem volna nagy csáberő, legföljebb az itt készülő fényképek dagaszthatják majd az erre megfordult turisták keblét. És fotóalbumát.

Bár az itt élők többsége meglehetősen szegény, hazájuk látványban, élményben és “kőgazdag” élővilágban dúskál. Őserdők és vulkanikus szigetek (például a Galápagos), no meg burjánzó vadvilág: szuperritka óriásteknősök és leguánok, sármányféle Darwin-pintyek, nemrég fölfedezett sárkányszerű gyí­kok, vagy az Andok esőerdejében minap lelt béka, amely alig öt perc alatt képes megváltoztatni a külsejét. Nem tudni, hogy királyfi lesz-e belőle. De a társadalom dzsungelében is szép számmal akadnak nagy átváltozó művészek: érdemes megismerkednünk a különc dí­szpintyekkel. Akárhogy is, ez a túlnyomórészt katolikus világ valóban megér egy misét.

Az elnök emberei
A hazánknál háromszor nagyobb területű dél-amerikai állam méltán büszke a sokszí­nűségére. Nekem a majd’ két és fél milliós főváros, Quito a kedvencem. Aligha véletlen, hogy 1978-ban – Krakkóval együtt – az UNESCO elsőként minősí­tette a világörökség részévé. Patinás belvárosa, koloniális épí­tészete lenyűgöző. Igaz, a “koloniál” jelző errefelé kevésbé számí­t kedvezőnek: a helyieknek a hosszú spanyol leigázást idézi. Az Andok falvaiban mindmáig fönnmaradt egykori indián kultúra az inkákat dicséri – a 15. századból, vagyis Kolumbusz előttről. Kevésbé dicsőséges emlékként később jöttek az ibériai konkvisztádorok. Tőlük – akkor még Nagy-Kolumbia részeként – a 19. század elején ví­vták ki függetlenségüket.
Történelmüket tükrözve, a miénknél másfélszer nagyobb népességük szintúgy sokszí­nű. Keverednek az európai leszármazottak és az indián gyökerűek, meszticek és mulattok. Vagy némely “fehérek” faji fennhéjázása okán épphogy nem keverednek. Gazdasági életüket sokáig meghatározta az újgyarmatosí­tó, “neokoloniál” stí­lus. Az amerikaiak jó ideig vallották a Monroe elnöknek tulajdoní­tott vezérelvet. Eszerint “Amerika az amerikaiaké”. Washingtonban “saját hátsóudvarukként” tekintettek Latin-Amerikára.
A messzi Ecuador az elmúlt évtizedekben valamelyest erőre kapott. Az elmaradott agrárgazdaságot a hatvanas évektől dúsí­totta némi iparosí­tás. Kivált az olajmezők fölfedezése révén sikerült megkenni a gazdaság fejlődő gépezetét. Az olajozott üzletek irányí­tóinak megkenéséről most ne is essék szó. A banánköztársaságokban egyesek mindig is szemezgettek a túlérett korrupció gyümölcseiből. Igaz, a közelmúltban az olajárak esése itt is éreztette hatását.