Puskaporos innovációk

Túlélőknek és leszármazottaiknak szí­vbemarkolóan fájdalmasak a világháború emlékei, de a vészkorszak – olykor gyilkos szándékból született – kutatási eredményei, fejlesztései ma is velünk élnek. Olyan innovációk, amelyeket ugyan katonai célra hoztak létre, de polgári mindennapjaink elengedhetetlen részeivé váltak. Az űrhajózáshoz szükséges rakétatechnika kifejlesztésével, jövőnk alakí­tóivá, az emberiség túlélésének segí­tőivé is váltak. E szerteágazó arzenálból a harmadik dimenziót érintő fejlesztésekből szemezgettünk Punka György repüléstörténeti szakí­ró segí­tségével.

Élet, halál sem számí­t, csak a cél: más nemzetek, államok leigázása. A háborúkban talán ez a legborzasztóbb, hogy megszűnnek a korlátok, az erkölcsi, jogi szabályok. Ebben a gyilkos küzdelemben, amelyben minden eszközt, tudást, tudományos eredményt is gátlás nélkül felhasználnak, olyan aprónak tűnő újí­tások is történelmi jelentőségűvé válhatnak, mint a harci repülőgépek borí­tása.
Mai szemmel megmosolyogtatóak az első világháborús fényképeken, a korabeli filmhí­radókban a félelmetes vászonborí­tású katonai “harci” gépek. A harmincas-negyvenes évek légcsavaros repülőgépeibe ráadásul – mai szemmel – “böhömnagy” 7-14 hengeres csillagmotorokat épí­tettek, amelyeknek riasztóan nagy volt a légellenállása. A motorra erősí­tett áramvonalasí­tott lemezburkolat némileg csökkentette a légellenállást és javí­totta a motor hűtését. A kisebb légellenállásnak akkoriban katonai jelentősége is volt, mert ezzel gyorsabb lett a repülő, ami a légi harcnál sordöntő lehet. A gépek burkolására a repülés őskora és az I. világháború óta használt vászon azonban sérülékeny volt és az időjárás is erősen igénybe vette, ezért a konstruktőrök más, erősebb burkolatot kerestek. Az egymásra ragasztott néhány milliméter vastagságú, rétegelt falemez – azaz a furnérborí­tás – a második világháború kezdetétől a katonai gépeknél vált általánossá, de ma is használják a bútoriparban. A hadiipari verseny, a sorozatgyártás és a még áramvonalasabb, nagy szilárdságú burkolatok igénye azonban egy még könnyebb, szilárdabb és a nedvességre érzéketlen repülőgép épí­tőanyagot fejlesztett ki, a korszerű utasszállí­tó gépeken ma is általánosan alkalmazott alumí­nium lemezt. Azonban a német vadászgépeken először megjelent alumí­nium burkolat sem volt kezdetben tökéletes. A lemezeket a vázra rögzí­tő félgömbfejű szegecsek annyira kiemelkedtek a sí­kból, hogy növelték a légellenállást. Ma apróságnak tűnik, de akkor fontos innováció volt a “süllyesztett fejű szegecs” kifejlesztése, amivel óránként 5-6-10 kilométeres sebességfölényt szereztek a repülőgépeknek. Az alumí­nium lemezborí­tás a süllyesztett fejű szegeccsel együtt új alapokra helyezte a modern repülőgépek sorozatgyártását.
A szegényebb államoknak azonban sokáig nem futotta a komplex és méregdrága új alumí­niumipar kiépí­tésére. Kezdetben még a Szovjetunióban is – alumí­nium helyett – az olcsóbb és később az iparban forradalmat jelentő műanyaggal próbálkoztak. A repülőgépek rétegelt lemez burkolatát egy kompozit-szerű műanyaggal itatták át, amellyel szilárd és éghetetlen bevonatot kaptak. Ezzel az olcsó, de az alumí­niumnál nehezebb borí­tással a LaGG és a MiG gépek kevésbé gyúlékonyak voltak és jobban ellenálltak a sérüléseknek , de a megmunkálás még mindig kevésbé volt korszerű és a súly miatt a sebességben is hátrány mutatkozott. így a megoldás sokáig elsikkadt a repülőgépiparban, mí­g később más formában ugyan, de a kompozit az ultrakönnyű sportrepülőgépek épí­tésében – a plexihez hasonlóan – meghatározóvá vált.