Alrovat - Bioszféra

Eltemetett mikrovilág

A templom boltívei alatt szokatlan jelenet zajlik: mikrobiológusok egy kis csoportja „űrhajósruhában" topogva várakozik, míg néhány munkás nagy nehezen, fémgyűrűk segítségével megemeli a templom padlójába süllyesztett több mázsás márványlapot. Most feltárul a kripta bejárata, és a régmúlt korok lehelete száll fel belőle. Hányszor lépkedtünk a katedrálisok padlójába illesztett, fényesre koptatott sírköveken, elmosódott felirataikon, míg az üvegablakok színjátékát csodáltuk! Nem sokat gondolkodtunk azon , hogy mi lehet a lábunk alatt. Aki nem fél, tartson velünk a mélybe, az eltemetett mikrobák közé.

Kontraszthatás

Szemünk valóban a világra nyitott ajtó, ahogy a költők mondanák? Ha őszinték akarunk lenni, akkor ez nem igazán van így.

Szöcskét neveztek el Attenborough-ról

Egy 20 millió éves, borostyánba zárt szöcskét neveztek el David Attenborough brit természettudósról és dokumentumfilmesről.

40 gyümölcsöt termő fa

Sam Van Aken eredetileg szobrászként ismert, azonban hosszú évek elszánt munkájával létrehozott egy olyan fát amin nem kevesebb, mint negyven különböző gyümölcs terem.

A hekk és a feje

Néhány évtizede még számos helyen kínálták nagyobb folyóink és tavaink mentén a friss fogásból készült, paprikás lisztben megforgatott és forró olajban ropogósra sütött keszeget. Tenyérnyi dévér-, karika-, lapos- és bagolykeszegek kerültek a papírtálcára, ám hogy éppen melyik, azt a hozzáértők se tudták mindig eldönteni. Nem is volt jelentősége, mert mindegyiknek kitűnő az íze.

Az akác és az Európai Unió

Az elmúlt hónapokban egy tervezett Európai Uniós rendelet miatt hazánkban szenvedélyes vita bontakozott ki a fehér akácról, annak hasznáról és káráról, őshonosságáról és hungarikummá nyilvánításáról. Vannak, akik a brüsszeli bürokrácia kifejezetten magyarellenes megnyilvánulásának tekintik a rendelet-tervezetet, mások pedig hazánk legjellemzőbb, legértékesebb élőhelyeit féltik e növényfajtól.

Kígyók bűvöletében

Síkos, nyirkos bőre, alattomos mozgása, végtagnélkülisége, sziszegő hangja miatt sokakban vált ki undort és félelmet. Mark Laita különleges fotósorozatának fókuszába az egyik legellentmondásosabb állat, a kígyó került.

A valaha élt legfélelmetesebb állatok

Egy letűnt kor hatalmas szörnyei ők, a gigantikus gyilkológépekké fejlődött állatok a történelem előtti korból. Ma élő utódaik eltörpülnének mellettük. A maguk idejében ők voltak a csúcsragadozók, és ők a valaha élt legfélelmetesebb állatok. Mi történt ezekkel az óriási szörnyetegekkel?

A világ legbüdösebb növényei

Nem minden virágos növény kellemes illatú, sőt némelyek bomló testek vagy ürülék bűzét árasztják. Lehet, hogy a mi orrunkat facsarja a szaguk, viszont a megporzásukat végző legyek és bogarak a hetedik mennyországban érzik magukat.

Köszönjük, egerek!

Amilyen kicsik, olyan sokat köszönhetünk apró élőlénytársainknak, az egereknek. Egy német természetfotós házaspár különleges fotósorozatával ébreszt rá bennünket, hogy a kísérletezésre használt rágcsálók nem csak aranyosak, igazi egyéniségek is.

A nagy óceáni plasztikleves – szemétszigetek a vízben

A kontinensek létrejöttét magyarázó lemeztektonikai elmélet nem állja meg a helyét azon kontinensek keletkezésére, amelyek alig néhány éve jelentek meg földünk óceáinjaiban. Ezek anyaga se nem vulkáni, se nem üledékes vagy metamorf kőzet, sokkal inkább műanyag. Műanyag hulladék.

Érdekes gyümölcsök

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) napi 150 gramm, vagyis évi 83 kg gyümölcs, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pedig naponta öt alma elfogyasztását ajánlja az elhízás, a cukorbetegség, a stroke, a szívelégtelenségek és a daganatos betegségek megelőzésére.

Növényi őssejtek

Napjainkban a kutatás csúcstechnológiákat használ az életfolyamatok genetikai és biokémiai alapjainak megismeréséhez. A legújabb kísérleti eredmények birtokában reményünk lehet arra, hogy termesztett növényeink biológiai teljesítőképességének határait kibővítsük.

Falánk szörnyecskék

Sok pénzt és időt fektetünk az otthonunkba. Lerakatjuk a padlószőnyeget, korszerûbbre cseréljük a fûtési rendszert, új szekrényeket építtetünk be. Alighogy készen vagyunk, apró rovarok garmadája kezdi lelkesen rágcsálni a könyveinket, padlónkat, szőnyegeinket. A mikroszkóp alatt láthatóvá váltak ezek a csúnya, rombolásra hajlamos szörnyecskék.

A fehér holló és társai

A közismert mondásnak van igazságalapja. A színanyagok képződésének veleszületett zavara nemcsak a madaraknál, hanem a növények, csigák, halak, kétéltûek, hüllők és emlősök, így természetesen az emberek körében is előfordul.

A mákos bejglitől a morfiumig

A mák alkalmazása tekintetében igen sokszínû élőlény, mert azon túl, hogy népszerû ízesítő és fûszernövény, összetevői a gyógyszeriparban szinte nélkülözhetetlenek, kábító hatása pedig a mai napig hódít, elsősorban Délkelet-Ázsiában.

Hol vagyok?

Préda és vadász egyaránt alkalmazza, közös céljuk a másik fél megtévesztése: az álcázás mûvészete változatos és bámulatos a növény- és állatvilágban.

Évezredes élet-halál harc - SIVATAGI KROKODILOK

A tudósvilágot meglepte a hír: krokodilok élnek a világ legnagyobb sivatagja, a Szahara eldugott zugaiban. Mauritániában kis sziklatavakban, időszakos lápok közelében, barlangokban, földbe vájt üregekben, sziklák alatt bukkanhatunk rájuk. Létezésük az alkalmazkodóképesség csodája.

Elfeledett óriások

65 millió évvel ezelőtt történt valami, ami megváltoztatta az életet a földön. Olyan súlyos katasztrófa következett be, ami kipusztította az akkoriban leginkább elterjedt szárazföldi állatokat, a dinoszauruszokat. Az ezután következő korszak lehetett tanúja az emlősök felemelkedésének. Néhányan közülük hatalmasra nőttek.

A tekintetes úr kisfia

Köszöntjük az idén 93 éves rovatvezetőnket, Bálint Gyuri bácsit. A kilenc évtized tapasztalatait örömmel osztotta meg a fiatalabb generációkkal az ország Bálint gazdája.

Korábbi cikkeink